A dokodonták a kihalt emlősformák egy rendje vagy alrendje. A mezozoikum idején éltek, elsősorban a középső és késői jura, valamint a korai kréta időszakában előforduló csoportként ismertek.

Jellegzetességeik: kifinomult, többszegélyes zápfogaik (a részletes rágófelület-cuspidáció miatt) és a rágásra specializálódott őrlőminta teszi őket könnyen felismerhetővé a fosszilis leletekben. Emiatt kapta az alrend is a nevét, amely a fogazat jellegére utal. A fosszilis anyag nagy része elsősorban elszigetelt fogakból és állkapocscsontdarabokból áll.

Állkapocs és rendszertani helyzet

Mivel az őrlőfogaik és az alsó állkapcsuk egyetlen csontból (a fogazatból) állnak, a dokodontákat sokan emlősöknek tekintik. Ugyanakkor az a vita, hogy mi számít „valódi” emlősnek, eltérő meghatározásokhoz vezet: azok a szerzők, akik az "emlősök" kifejezést kizárólag a (élő) koronacsoportra alkalmazzák, a dokodontákat nem sorolják a koronacsoportba tartozó emlősök közé, hanem a szélesebb mammaliaformes csoportba helyezik. A dokodonták így egy átmeneti állapotot képviselnek: sok emlősszerű jellegük van, de közben több primitív vonásuk is megmaradt.

Életmód és ökológia

A dokodonták többsége valószínűleg növény- vagy rovarevő életmódot folytatott, de az egyes fajok között jelentős ökológiai sokféleség található. A fosszíliák alapján előfordultak földi, részben vízi és feltételezhetően fán élő formák is.

  • Castorocauda (kiemelten fontos lelet): félig vízi életmódhoz alkalmazkodott, fogazata arra utal, hogy halat is fogyasztott. Az első lelet majdnem teljes csontváz volt, ami ritka és értékes a paleontológiában; a fosszília bizonyítja a szőr és bunda meglétét, és így erősen utal az emlősszerű hőszabályozásra. A Castorocauda megtöri a "kis éjszakai rovarevő" sztereotípiáját: nagyobb termetű volt, mint a legtöbb mezozoikus emlősforma, és olyan morfológiai vonásokat mutatott, amelyek a különböző élőhelyekhez való alkalmazkodást igazolják.
  • Docodon: Észak-Amerikai anyagból ismert nemzetség; a fajok fogazata és állkapcsi részei szolgáltatták a korai ismereteket a csoportról.
  • Borealestes és Haldanodon: európai leletek, amelyek különböző ökológiai alkalmazkodásokat mutatnak; a Haldanodon például részben vízi életmódra utaló jegyeket mutatott.
  • Agilodocodon: feltételezhetően fán élő, más életmódot képviselő dokodont; a lelet további bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a mezozoikum emlősformái sokkal változatosabb ökológiai szerepeket töltöttek be, mint korábban gondolták.

Fosszilis anyag és jelentőség

A dokodonták fosszilis anyaga túlnyomórészt fogakból és állkapocsdarabokból áll, ami gyakori a kistermetű gerincesek esetében. Ennek ellenére néhány kivételesen jó megtartású csontváz (például a Castorocauda) lehetővé tette a részletes anatómiai és ökológiai értékelést. Az ilyen lebontott, teljesebb leletek bizonyítják a szőr jelenlétét és más lágyrész-bizonyítékokat, amelyek kulcsfontosságúak az emlősök korai evolúciójának megértésében.

Fontosságuk a paleontológiában: a dokodonták rávilágítanak arra, hogy a mezozoikus emlősformák nem csupán „kicsi, éjszakai rovarevők” voltak; változatos testméretet és életmódokat képviseltek, és több vonásuk — például a kifinomult fogazat és a bundaszerű fedőszőrzet — korábban kialakult, mint ahogy azt korábban feltételezték. Ez segít pontosabban rekonstruálni a hőszabályozás, a táplálkozás és a mozgásmód evolúcióját a korai emlősrokonok körében.

Összefoglalva: a dokodonták egy különleges, morfológiailag és ökológiailag változatos csoportot alkotnak a mezozoikumból. A csoport fosszíliái — különösen a ritka, majdnem teljes csontvázak — nélkülözhetetlenek a korai emlősszerű állatok evolúciójának, életmódjának és biológiájának megértéséhez.