Bothriolepis — az ősi antiarchikus placodermák nemzetsége (középső–késő devon)

Bothriolepis — ősi antiarchikus placodermák: középső–késő devoni fenéklakó fosszíliák, több mint 70 faj, világméretű elterjedés, érdekességek és leletek.

A Bothriolepis az antiarchikus placodermák nemzetségébe tartozik. A középső és késő devonban (nagyjából 393–359 millió évvel ezelőtt) különösen széles körben elterjedt és nagy változatosságot mutatott. Az antiarchok a páncélozott, korai állkapcsos gerincesek (gnathostomák) csoportjába tartoznak; jellegzetességük a kiterjedt fej‑ és törzspáncél, valamint az előtest oldalain található, ízületesen kapcsolódó pectoralis (elülső) úszószerű karok, amelyek páncéllal borítottak.

Megjelenés és testfelépítés

Bothriolepis fajok teste erősen páncélozott volt: a fej és a törzs elülső része vastag csontos lemezekből álló páncéllal fedett, míg a hátulsó test általában vékonyabb, kevésbé páncélos és úszónyúlványszerű volt. A koponya lapos, a szemek inkább oldalra és felfelé néztek, a száj ventrális (alsó) helyzetű volt — ez a felépítés a fenéken való táplálkozásra utal. A páncél lemezek felszínét gyakran díszítik finom mintázatok és tuberkulumok.

• Páncél: erős csontos fej‑ és törzspáncél, amely mechanikai védelmet nyújtott.
• Elülső végtagok: ízületes, páncélozott pectoralis „karok”, amelyekkel a fenéken való terjárásban vagy a táplálékmozgatásban segíthettek.
• Farok: viszonylag karcsú, kevésbé páncélozott, úszásra alkalmas rész.

Élőhely, életmód és táplálkozás

Bothriolepis minden kontinensen előfordult, beleértve a partközeli tengeri és édesvízi környezeteket is. A legtöbb faj kisméretű, bentikus életmódot folytató, édesvízi detritivor lehetett, azaz elsősorban bomló növényi és állati anyagokat, üledékkel kevert szerves részecskéket fogyasztott. A ventrális száj és az alacsony testalkat megfelel a fenéken való táplálékszerzésnek: a példányok valószínűleg a talajon „böngésztek”, a szerves törmeléket kiszűrve vagy felszippantva.

Átlagosan viszonylag kis testméretűek voltak (sok faj körülbelül 30 centiméter hosszú), de a méret nagy változatosságot mutatott: a legnagyobb ismert forma, Bothriolepis maxima, akár 100 centiméteres páncéllal is rendelkezett, ami azt jelzi, hogy bizonyos fajok nagyobb, erőteljesebb testalkatot alakítottak ki.

Fajszám, elterjedés és fosszilizáció

Több mint 70 faj ismert világszerte, bár a rendszertani és fajhatározási munka folyamatosan változtatja ezt a számot — újabb leletek és revíziók gyakran módosítják a fajlistát. A fosszíliák sokféle üledékes környezetből ismertek; gyakran jól megőrzött, többnyire artikulált (összetartó) példányok kerülnek elő, ami lehetővé teszi az anatómia részletes vizsgálatát. A széles földrajzi elterjedtség és a gyakori előfordulás miatt a Bothriolepis fontos szerepet játszik a középső‑késő devoni üledékek paleobiogeográfiai és paleoökológiai rekonstrukciójában.

Tudományos jelentőség

Bothriolepis a devoni fejlődés gazdag képét mutatja: változatos formái és adaptációi jól szemléltetik, hogyan töltöttek be a korai állkapcsosok különböző ökológiai szerepeket. Mivel sok lelőhelyről és rétegsorból ismeretes, a nemzetség segítségével javíthatók a rétegtani korrelációk és a kontinensek közti kapcsolatokat feltáró paleobiogeográfiai elemzések. Emellett a páncélszerkezet és a pectoralis végtagok vizsgálata hozzájárul az antiarchok és általában a placodermák filogenetikai helyzetének megértéséhez.

Röviden: a Bothriolepis egy jól dokumentált, széles körben elterjedt középső–késő devoni antiarch nemzetség, amely sokat elárul a korai állkapcsosok életmódjáról, morfológiájáról és földtörténeti elterjedtségéről.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a Bothriolepis?

K: Mikor létezett a Bothriolepis?

K: Milyen környezetben élt a Bothriolepis?

K: Milyen volt a Bothriolepis legtöbb fajának étrendje?

K: Mekkora volt a Bothriolepis fajok jellemző hossza?

K: Mekkora volt a Bothriolepis legnagyobb faja?

K: Hány Bothriolepis-faj található a világon?

Keresés betűvel