Antiarchi: az erősen páncélozott placodermák rendje
Antiarchi — erősen páncélozott placodermák: őskori, változatos fajok különleges módosult mellúszókkal (Bothriolepis), fosszilis nyomok az evolúcióról.
Az Antiarchi egy erősen páncélozott placodermákból álló rend. Az antiarchiák a placodermafélék második legsikeresebb csoportja (az arthrodirák után) a fajok számát és a környezetek elterjedtségét tekintve. Főként a késő-szilur és a devon kor rétegeiből ismertek, és sok esetben jól megőrződött páncélleletek alapján tanulmányozhatóak.
Morfológia
Testük elülső része erősen páncélozott volt: a fej- és törzspáncél különálló, egymáshoz illeszkedő csontos lemezekből épült fel, amelyek gyakran csomós vagy tüskés felszínű díszítést viseltek. A hátsó részek néha pikkelyesek, néha csupaszok voltak; sok fajnál a test hátsó, nem páncélozott része vékonyabb, rugalmasabb bőrből állt.
A mellúszójukat módosították: ezek az úszószárnyak erősen elcsontosodott, páncélozott „végtagokká” alakultak, amelyek ízületesen kapcsolódtak a testhez. A kezdetleges formáknál, mint például a Yunnanolepis, a végtagok vastagok és rövidek voltak, míg a fejlett formáknál, mint például a Bothriolepis, a végtagok hosszúak voltak és könyökszerű ízületekkel rendelkeztek. Ezek a különleges végtagok valószínűleg nem elsődlegesen úszásra, hanem a talajon való kúszásra és támaszkodásra szolgáltak.
Előfordulás és környezet
Az antiarchiák fosszíliái széles földrajzi elterjedést mutatnak: megtalálhatók európai, ázsiai, és észak- és délamerikai lelőhelyeken, sőt bizonyos leletek más kontinensekről is ismeretesek. Többségük édesvízi környezetekben élt (folyók, tavak, lagúnák), de voltak tengerparti és sekélytengeri fajok is.
Életmód és táplálkozás
Felépítésük és a szájszervek elhelyezkedése alapján az antiarchiák valószínűleg elsősorban aljzaton élő, bentosz táplálkozású állatok voltak: leginkább detritussal, apró gerinctelenekkel vagy növényi anyaggal táplálkozhattak. A páncél és a végtagok kombinációja lehetővé tette számukra, hogy az aljzaton keresztül húzzák magukat, vagy részben beássák magukat, miközben táplálékot keresnek.
Méretek és diverzitás
A fajok mérete elég változó volt: néhány élőlény csak néhány centiméteres, a többség azonban néhány tíz centiméteres testhosszig terjedt. A legismertebb nemek közé tartozik a Bothriolepis, valamint klasszikus fosszíliák, mint a Pterichthyodes és az Asterolepis. A Bothriolepis különösen sokféle fajjal és széles elterjedéssel rendelkezett a devonban.
Rendszertan és jelentőség
Az Antiarchi a Placodermi osztály jól elkülöníthető rendje, és fontos szerepet játszik a korai gerincesek evolúciós történetének megértésében. A páncélos test és a különleges, ízületes pectoralis végtagok morfológiája segít feltárni a koponya- és végtagfejlődés korai állomásait a gerinceseknél. Reprodukciójuk pontos módja nem teljesen tisztázott; míg más placoderm csoportoknál (például egyes arthrodiráknál) belső megtermékenyítésre utaló bizonyítékok vannak, az antiarchiák esetében ez kevésbé bizonyított.
Összességében az antiarchiák a devon kori vizek jellegzetes, páncélozott bentikus lakói voltak, amelyek morfológiai különlegességeiknek köszönhetően fontos forrást jelentenek a korai gerinces evolúció tanulmányozásához.
Kérdések és válaszok
K: Mi az az antiarchi?
V: Az Antiarchi egy erősen páncélozott placodermákból álló rend.
K: Mennyire voltak sikeresek az antiarchiák a többi placodermához képest?
V: Az antiarchák voltak a placodermafélék második legsikeresebb csoportja (az arthrodírok után) a fajok számát és a környezetek kiterjedését tekintve.
K: Milyen az antiarchák páncélzata?
V: A testük elülső része erősen páncélozott volt.
K: Milyen volt az antiarchák testének hátsó része?
V: A hátsó részek néha pikkelyesek, néha csupaszok voltak.
K: Miben volt más az antiarchák mellúszója?
V: A melluszonyok átalakultak.
K: Milyenek voltak a végtagok a primitív antiarcháknál?
V: A primitív formáknál, mint például a Yunnanolepis, a végtagok vastagok és rövidek voltak.
K: Milyenek voltak a végtagok a fejlett antiarcháknál?
V: A fejlett formáknál, mint például a Bothriolepis, a végtagok hosszúak voltak és könyökszerű ízületekkel rendelkeztek. Valószínűleg ezek segítették a halakat abban, hogy az aljzaton keresztül húzzák magukat, vagy lehetővé tették a gazdáik számára, hogy az aljzatba temessék magukat.
Keres