Stephen Foster

Születés és család

Stephen Collins Foster 1826. július 4-én született William Barclay Foster (1779. szeptember 7. - 1855. július 27.) és Elisa Clayland [Tomlinson] Foster (1788. január - 1855. január) gyermekeként. Stephen Collins az apja otthonában, a "The White Cottage"-ban született a pennsylvaniai Lawrenceville-ben, Pittsburgh közelében.

1827. április 22-én keresztelték meg a pennsylvaniai Pittsburghben, a Trinity episzkopális templomban. Ő volt a legfiatalabb a Foster-gyerekek közül, és a nevét Stephen Collinsról, a család 12 éves korában elhunyt gyermekbarátjáról, valamint William Collinsról, a család barátjáról és ismert ügyvédről kapta.

Fosterék 1807. november 14-én házasodtak össze a pennsylvaniai Chambersburgban. William Barclay Foster Pennsylvania nyugati határvidékének egyik vezetője volt. Pittsburgh közelében telepedett le. Fosteréknek több gyermekük született: Charlotte Susanna (1809), Ann Eliza (1812), Henry Baldwin (1816), Henrietta Angelica (1818), Dunning McNair (1821), Morrison (1823) és Stephen Collins (1826). Egy fia született 1829-ben, de 1830-ban meghalt.

William Barclay Foster házassága előtt egy törvénytelen fiút nemzett. Ez a fiú a Foster családban nevelkedett. Fosterék az Allegheny folyó fölötti domboldalon álló elegáns házban éltek a pennsylvaniai Lawrenceville-ben, Pittsburgh külvárosában, amelyet William Barclay Foster tervezett és fejlesztett ki.

Ancestry

Stephen dédapja, Alexander Foster 1725-ben vándorolt az észak-írországi Londonderryből az amerikai gyarmatokra. A pennsylvaniai Lancaster megyében, Little Britain Townshipben telepedett le. Fia, James Foster feleségül vette Ann Barclay-t, és Virginiába költözött. Fiuk, ifjabb James az amerikai forradalomban szolgált, és 1779-ben nemzette Stephen apját, William Barclay Fostert.

A forradalom után a virginiai skót-ír családok közül sokan (köztük a Fosterek is) Nyugat-Pennsylvaniába vándoroltak. William Barclay Foster Pittsburgh közelében telepedett le. Kereskedő volt, aki néha egészen Louisianáig utazott. Pittsburghbe New Yorkon vagy Philadelphián keresztül tért vissza, miután Pittsburgh-i üzletének ellátmányát megvásárolta.

Feleségét, Eliza Clayland Tomlinsont Philadelphiában ismerte meg. Az asszony skót-ír arisztokrata volt a delaware-i Wilmingtonból. A pár a pennsylvaniai Chambersburgben házasodott össze, és 300 mérföldet utazott szárazföldön Pittsburghbe. A házaspár a határvidék társadalmi elitjéhez tartozott, és a legjobb családokkal állt kapcsolatban.

The White Cottage, Stephen Foster szülőháza a pennsylvaniai Lawrenceville mellett

Fiúkor és ifjúság

William Barclay Foster komoly anyagi gondokkal küzdött. 1827-ben a kormány lefoglalta a The White Cottage-ot és más Foster-birtokokat, amikor Foster nem fizette a jelzálogokat. Stephen ezután költözködött, néha rokonoknál lakott. Édesanyja később úgy emlékezett rá, mint egy fiúra, aki tollal a sapkájában, dobot verve és az "Auld Lang Syne"-t fütyörészve masírozott. Megjegyezte, hogy volt valami "eredeti" a fiúban.

István legidősebb nővére 1829 októberében halt meg. A morbid gyász, amely a Foster családot ekkoriban érte, valószínűleg egész életében meghatározta Stephen szemléletét a halott fiatal nőkről. Gyönyörű halott fiatal nők szerepelnek legjobb dalai közül néhányban, köztük a "Little Annie", a "Jeanie with the Light Brown Hair" és a "Beautiful Dreamer" című dalokban.

Stephen ötéves volt, amikor egy "csecsemőiskolába" járt. 1833-ban az Alleghany Akadémiára járt, amely a presbiteriánus lelkész, Joseph Stockton tiszteletes által alapított, a társadalmi elit számára létrehozott iskola volt. 1834-ben Stephen egy fekete templomba járt Olivia Pise, egy mulatt cselédlány társaságában. 1836-ban a család örökre elhagyta a White Cottage-ot, és Allegheny Citybe költözött, amikor Stephen apját kinevezték a Pennsylvania-csatorna kollektorává.

A családi legendák szerint Stephen már kétévesen harmóniákat játszott gitáron, hétévesen pedig tökéletesen flageolázott egy zenei boltban. Kilencévesen már énekelt, és más fiúkkal együtt fellépett a saját szomszédságuk színházi produkcióiban. Az afrikai dallamok népszerűek voltak, és Stephen ezeket a dallamokat élvezettel énekelte.

Minstrel dalok

Az amerikai minstrel show megteremtését Thomas Dartmouth "Daddy" Rice színésznek tulajdonítják, akinek a "Jump Jim Crow" című dal előadása egy idős afroamerikai ruhájában egyik napról a másikra szenzációt keltett Pittsburghben. A dallamot W. C. Peters, egy pittsburghi zenebolt tulajdonosa írta le, és zongorakísérettel látta el.

Sok éven át a mutatványosok cirkuszokban és vándorállatkertekben léptek fel. Az 1830-as években kvartettekbe, zenekarokba és más együttesekbe szerveződtek, és színházakban és más termekben léptek fel. Egy bizonyos Nelson Kneass is fellépett minstrelként, de 1845 körül Pittsburghben feloszlatta csoportját. Nyitott egy termet, amelynek egyik végén színpad volt, és egy jegy áráért frissítőket szolgált fel.

A legjobb rejtvényekért stb. díjakat, a legjobb afrikai dalért pedig ezüstkupát adtak át. Foster 1846-ban és 1847-ben Cinncinatiben élt, de bátyja, Morrison írt neki, és egy dalt kért. Stephen elküldte neki a "Way Down South, Where the Cane Grows" című dalt. A dal nem nyerte meg a versenyt, de elindította Fostert a minstrel dalszerzés útján.

Foster 28 dalt írt a minstrel színpadra. Ezek témájukban és zenei stílusukban jelentősen eltérnek a háztartási daloktól. Negro dialektusban íródtak, és kíséretük a bendzsó pengetésre utal. Zenei stílusuk az afroamerikai zenéhez és a brit-amerikaiak hagyományos és népzenéjéhez nyúlik vissza. E dalok közül sok a korabeli minstrel csoportok, például a Sable Harmonists és a Christy Minstrels számára íródott.

Egy tipikus Foster által írt minstrel dal szólóénekre íródott, a refrénben négy- vagy ötszólamú kórussal, valamint egy rövid hangszeres résszel, amelyet a színpadon való táncra szántak. A legjobb ilyen dalok az "Oh! Susanna" (1848), a "Nelly Bly" (1849), a "Camptown Races" (1850), a "Massa's in de Cold Ground" (1852), az "Old Folks at Home" (1860) és az "Old Black Joe" (1860).

Thomas D. Rice a fekete arcú szerepében (A Jump Jim Crow kotta korai kiadásának borítója, 1832)

Házasság és utódok

Foster 1850. július 22-én vette feleségül Jane Denny McDowellt (1829-1903) a pittsburghi Trinity episzkopális templomban. Andrew N. McDowell pittsburghi orvos és Jane Denny Porter lánya volt. Foster és McDowell közötti vonzalom rejtély marad: Jane Foster baráti körének peremén állt, és nem volt különösebb zenei tehetsége vagy érdeklődése. Lehet, hogy felbontotta egy másik férfival kötött eljegyzését, hogy hozzámehessen Fosterhez. A házaspár egyetlen gyermeke, Marion, egy lány, 1850. április 18-án született.

A házasság ismeretlen okokból megromlott, és a pár külön élt. Először 1853 tavaszán váltak el egymástól. Jane a pennsylvaniai Lewistownba vitte Mariont, ahol az édesanyja és a nővére élt. Stephen New Yorkba ment, hogy dalszerzéssel foglalkozzon. A pár egy éven belül újra összejött, de újra és újra különváltak.

Jane és Marion 1861 júliusára tértek vissza Pennsylvaniába, miután New Yorkban tartózkodtak Stephennel. A férfinak anyagi gondjai voltak, és alkoholizmusa egyre súlyosbodott. Jane a pennsylvaniai Greensburgba költözött, ahol távírászként dolgozott a Pennsylvania Railroadnál. Lánya valószínűleg máshol maradt rokonainál. Jane 1861 szeptemberében, majd ezt követően többször is meglátogatta Stephent New Yorkban.

Stephen 1864-ben bekövetkezett halála után, ismeretlen időpontban Jane hozzáment Matthew D. Wiley-hoz, egy poggyászkezelőhöz és expresszügynökhöz. Távírókezelőként dolgozott a Pennsylvania Railroad Allegheny depójában. Több rokonát, köztük a lányát, az édesanyját és az unokáit támogatta. 1903-ban halt meg égési sérülésekben, amelyeket akkor szenvedett, amikor egy szikra meggyújtotta a ruháját, miközben egy kandalló mellett szundikált. Addigra ő és lánya több mint 4100 dollár jogdíjat kapott Stephen dalaiból. Az Allegheny temetőben van eltemetve.

Marion Foster (1850 - 1935) William Welsh felesége volt, és három gyermekük született. Miután St. Louisban és Chicagóban élt, 1914-ben (gondnokként) nagyszülei Lawrenceville-i házának helyén álló kúriába költözött. Szegény volt, hetvenéves koráig zongoraleckéket adott, és sikertelenül küzdött a kormánnyal az egykor a nagyapjáé volt földterület visszaszerzéséért.

Halál

1863 júliusában az Egyesült Államok népe a nemzet történetének legsúlyosabb zavargásait élte át. New Yorkban a lázadók Amerika első sorozása ellen tiltakoztak. Úgy vélték, hogy ez a sorozás igazságtalan volt. Súlyosan a szegényeket sújtotta, és lehetővé tette a gazdagok számára, hogy kivásárolják magukat. A zavargók több épületet leromboltak, köztük a Színes Árvák Menhelyét, és lámpaoszlopokról lincseltek feketéket. A négy napig tartó zavargások során 105-128 ember halt meg.

Foster dalai nem fogytak jól a zavargások előtti hónapokban. Legjobb dalszerzői napjai véget értek. A közönsége politikai, gazdasági és faji vonalak mentén megosztott volt. 1864. január 9-én, szombaton Foster rosszul érezte magát, és korán lefeküdt. Egy szegényes, de tisztességes szállodában szállt meg a Bowery-n. Vasárnap reggel az ajtajánál egy szobalánnyal beszélt, majd megfordult és elesett, eltörve egy edénydarabot, amely felsértette a nyakát. Társáért, George Cooperért (aki csak négy háztömbnyire lakott tőle) küldtek. Meztelenül találta Fostert egy vértócsában. A dalszerző azt suttogta: "Végem van", és egy italt kért.

Megérkezett az orvos, és a sebet összevarrták. Fostert felöltöztették, és a Bellevue kórház szegényosztályára vitték. A nyilvántartásba "munkásként" jegyezték be. Kényelmetlenül érezte magát, és nem szerette az ételt. Január 13-án éppen levest evett, amikor holtan ájult el. Holttestét koporsóba tették és a kórház hullaházába szállították. A zsebében találtak néhány pénzérmét és egy papírdarabot, amelyen ez állt: "Kedves barátaim és szelíd szívek".

Halálának oka nem ismert. Valószínűleg az alkoholizmus, a rossz táplálkozás és a vérveszteség, illetve szívroham vagy agyvérzés kombinációja volt. Jane Foster és Stephen testvérei, Henry és Morrison igényt tartottak a holttestre, és Pennsylvaniába vitték temetésre. A temetési szertartást a pittsburghi Trinity Episzkopális templomban tartották január 21-én. Foster koporsóját az Allegheny temetőben egy fúvószenekar fogadta, amely az ő dallamait játszotta. Apja és anyja mellett temették el.

Haláláról a legtöbb újság nem írt. A New York Post azonban Donizetti dallamaihoz hasonlította dallamait. A The Round Table azt írta, hogy Foster "amatőr író" volt, aki alig ismerte a zeneszerzés szabályait. A Table azonban dicsérte pátoszát és humorát.

Sok dalt Foster halála után úgy reklámoztak, mint a legeslegutolsó dalait. A "The Voices That Are Gone" (1865-ben jelent meg) és a "Kiss Me Mother Ere I Die" (1869) valószínűleg valóban az utolsó művei. 1864 augusztusában egy porosz származású mérnök megvásárolta a The White Cottage-ot, és lebontotta.

Moretti szobra


George Cooper távirata Morrison Fosternek: "Stephen meghalt. Gyerünk."