Joschka Fischer – Német külügyminiszter (1998–2005), Zöld Párt vezetője
Joschka Fischer: Német külügyminiszter és alkancellár 1998–2005, a Zöld Párt meghatározó vezetője — életrajz, politikai pálya és népszerűsége a Schröder-kormány idején.
Joseph Martin "Joschka" Fischer (született 1948. április 12-én) német külügyminiszter és alkancellár volt Gerhard Schröder kormányában 1998 és 2005 között. A német Zöld Párt egyik vezető alakja volt, és a közvélemény-kutatások [1] szerint a kormányzás ideje alatt a legnépszerűbb politikus volt Németországban. Hivatalából 2005. november 22-én távozott.
Korai élet és pályakezdés
Joschka Fischer Gerabronnban született 1948-ban. Fiatal korától aktív volt a baloldali és újbaloldali mozgalmakban, a 1968-as évek radikális diák- és protesthullámaiban vált ismertté. A politikai aktivizmusból nőtte ki magát az a közéleti szerepvállalás, amely később a Zöld Pártban vezetett állami és szövetségi posztokhoz.
Politikai karrier a Zöld Párton belül
Fischer a Zöldeket a mozgalmi jellegű ellenzéki formációból kormányzó párttá segítette. Az 1980-as és 1990-es években meghatározó figurája volt a párt politikai irányvonalának és konszolidációjának, amellyel a Zöld Demokratikus Párt (Bündnis 90/Die Grünen) alkalmassá vált koalíciós partnerként való részvételre.
Külügyminiszterként és alkancellárként (1998–2005)
1998 és 2005 között Fischer töltötte be a szövetségi külügyminiszteri és alkancellári posztot Gerhard Schröder miniszterelnöksége idején. Mandátuma alatt külpolitikai szerepvállalása pragmatikus és aktív volt: erősítette Németország szerepét az Európai Unióban, támogatta a bővítést, valamint törekedett a multilaterális együttműködésre és a nemzetközi színtéren való közvetítő szerepre.
Legvitatottabb pillanatai közé tartozott a 1999-es koszovói válság kezelése: Fischer és a kormány támogatta a NATO légi hadműveletét, ami a Zöldek pacifista örökségével való szakítást és a párton belüli vitákat vonta maga után. Ugyanakkor a 2003-as iraki háborúval szemben Németország, Fischer vezetésével, elutasító álláspontot képviselt, és nem csatlakozott az Egyesült Államok vezette koalícióhoz.
Kritika és örökség
Fischert a nyilvánosságban sokszor polarizáló személyiségként tartották számon: voltak, akik pragmatizmusát és államférfiúi szerepvállalását dicsérték, mások pedig a mozgalmi identitás feladásával vádolták. Politikai öröksége elsősorban abban mérhető, hogy hozzájárult a Zöld Párt kormányzati alkalmassá tételéhez és Németország külpolitikai szerepének megerősítéséhez a poszthidegháborús évtizedekben.
Személyes élet és későbbi tevékenységek
Fischer a politikai pályafutása után is aktív közéleti személy maradt: publikációkban, előadásokon és tanácsadói munkákban vett részt. Magánéletét többnyire távol tartotta a napi politikától, de időről időre nyilvánosan is megszólalt fontos nemzetközi és európai kérdésekben.
Jellemzők és megítélés
Joschka Fischer személye jól szemlélteti azt a fajta átalakulást, amelyen a nyugat-európai zöld és újbaloldali mozgalmak átestek: a radikális ellenzéktől a parlamentáris, kormányzó szerepig. Gyakran említik karizmatikus beszédstílusát, határozottságát a külpolitikai állásfoglalásoknál, illetve azt a képességét, hogy képes volt politikai vitákat és kompromisszumokat kezelni egy koalíciós kormányban.
Források és megjegyzés: Az itt szereplő összefoglaló a Fischer életpályájának és politikai tevékenységének átfogó ismertetését célozza. A korábbi közvélemény-kutatásokra vonatkozó utalásokat (például [1]) a közvélemény támogatottságának általános említéseként tartottuk meg.
Korai életút
Fischer a baden-württembergi Gerabronnban született. Szülei magyarországi németek voltak. Joschka beceneve a Jóska szóból származik, ami a József (magyarul: József) magyar beceneve. Fischer 1965-ben abbahagyta a középiskolát, és egy fényképésznél kezdett dolgozni, amit 1966-ban hagyott abba.
1967-ben aktívan részt vett a német diákmozgalomban és a baloldali politikában. Egy frankfurti baloldali könyvesboltban dolgozott, ekkor kezdett el vendéghallgatóként baloldali egyetemi rendezvényekre járni. Tanulmányozta Marx, Mao és Hegel műveit, és tagja lett a Forradalmi Harc (németül: Revolutionärer Kampf) nevű militáns csoportnak.
Fischer részt vett néhány utcai összecsapásban, amikor az anarchista Putzgruppe megtámadta a rendőrséget, és néhány rendőrt nagyon megsebesített. (Németül a Putz szó jelenthet takarítót, de a Putz-group rövidítés. Ez azt jelenti, hogy a betűk más szavakat jelölnek. Proletarische Union für Terror und Zerstörung, azaz a Munkások Szövetsége a Terrorért és a Pusztításért). Az egyik 1973. márciusi összecsapásról készült fotókon látható, amint Fischer megveri Rainer Marx rendőrt [2]. edzést kap (fotó).
1977 német őszén (németül: Deutscher Herbst) a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) számos terrortámadásra került sor. Fischer azt mondja, hogy ezek a támadások, különösen Hanns-Martin Schleyer elrablása és meggyilkolása késztette arra, hogy lemondjon az erőszakról, mint a politikai változás elérésének eszközéről.
Ehelyett inkább az új társadalmi mozgalmakban, később pedig az újonnan alapított Német Zöld Pártban vállalt szerepet, főként Hessen tartományban.
1981 májusában meggyilkolták Heinz-Herbert Karry hesseni gazdasági minisztert. A fegyvert, amellyel a minisztert megölték, 1973-ban lopták el egy amerikai katonai támaszpontról, és Fischer autóját használták a rabláshoz.
Külügyminiszterként Fischer bocsánatot kért a Putzgruppe idején elkövetett erőszakos cselekményekért,
Zöld politikus
1983 és 1985 között Fischer a Bundestag zöldpárti képviselője volt. 1985-ben az első szociáldemokrata-zöld koalícióban (1985-1987) Hessen tartomány környezetvédelmi minisztere lett. Fischer nagy feltűnést keltett, amikor edzőcipőben érkezett a hivatali eskütételre. Ezek az edzőcipők ma egy bonni múzeumban vannak kiállítva.
Fischer 1991 és 1994 között ismét környezetvédelmi miniszter volt Hessenben, később pedig a Zöldek parlamenti frakciójának társelnöke lett a Bundestagban. Az ellenzékben töltött évek alatt Fischer nagy tiszteletnek örvendett beszédei miatt. Az 1990-es évek nagy részében az SPD-vel nem volt túl népszerű, és Fischert barátai gyakran nevezték "igazi" ellenzéki vezetőnek.
Joschka Fischer és Colin Powell volt amerikai külügyminiszter.
Külügyminiszter
1998 szeptemberében a Gerhard Schröder vezette szociáldemokraták legyőzték a Helmut Kohl vezette kereszténydemokrata kormányt. Az SPD 42%-ával és a Zöldek 7%-ával koalíciós kormányt lehetett alakítani. A szociáldemokraták és a zöldek többhetes tárgyalása után az új kormány 1998. október 27-én vette át a hatalmat. Fischer lett a külügyminiszter.
1999-ben Fischer támogatta a német részvételt a koszovói háborúban. Ez rendkívül ellentmondásos volt a nagyrészt pacifista Zöld Párton belül, mivel ez azt jelentette, hogy a második világháború óta először német katonák aktívan részt vettek volna a harcban. Ezt a háborút azzal indokolta, hogy Szerbia népirtást tervez a koszovói albánok ellen.
Fischer szintén támogatta a német csapatok afganisztáni állomásoztatását, de azt tanácsolta Schrödernek, hogy ne csatlakozzon az iraki háborúhoz. Kofi Annan jó barátjaként ismert. 2005-ig ő volt a második leghosszabb ideig hivatalban lévő külügyminiszter a háború utáni német történelemben (Hans-Dietrich Genscher után).
2005-ben Fischer-t kritikusai azzal vádolták, hogy gondatlanul lazított az Ukrajnára vonatkozó vízumszabályozás ellenőrzésén, lehetővé téve ezzel, hogy számos illegális bevándorló hamis személyazonossággal lépjen be Németországba. Az ügy kivizsgálására parlamenti bizottságot hoztak létre, és más hasonló bizottsági meghallgatásoktól eltérően Fischer (és más vezető tisztviselők) nyilatkozatát élőben közvetítette a közszolgálati televízió. Fischer megjelenése a bizottság előtt tizenkét órán át tartott. (Lásd: Német vízumügy 2005).
Miután a 2005-ös választásokon a koalíciós kormány vereséget szenvedett, Fischer bejelentette, hogy visszavonul a hátsó padsorokba. "20 év hatalom után most vissza akarom kapni a szabadságomat" - idézték. 2005. október 13-án bejelentették, hogy Frank-Walter Steinmeier (SPD) lesz Fischer utódja a külügyminiszteri poszton.
Fischer és Alexander Downer ausztrál külügyminiszter 2005-ben.
Élet a politika után
Joschka Fischer 2006. szeptember eleje óta a Princeton Egyetem Liechtenstein Institute on Self-Determination vezető munkatársa, a Princeton Egyetem Woodrow Wilson School of Public and International Affairs vendégprofesszora. Más amerikai egyetemeken, nevezetesen a Brandeis Egyetemen is tartott előadásokat a külügyek és a nemzetközi kapcsolatok különböző témáiról.
Magánélet
Fischer gyakran volt a legnépszerűbb német politikus, még más pártok támogatói körében is.
Fischer 1996-ig a jó borok és ételek nyílt szerelmese volt. Gyakran fogadott más politikusokkal a választások kimenetelére egy-egy láda drága borban. Fischer túlsúlyos is volt. Rövid időn belül sokat fogyott. Fischer azt mondta, hogy ez annak köszönhető, hogy teljesen lemondott az alkoholról és megváltoztatta az étrendjét. Emellett fitneszedzéseket is végzett, sőt maratont is futott. Fogyását azzal váltotta be, hogy megírta az élményeiről szóló My long race towards myself című könyvet, amely azonnal bestseller lett. Az utóbbi időben azonban ismét hízott.
Fischer ötször volt házas: első négy házassága - Edeltraud Fischer (1967-1984), Inge Vogel (1984-1987), Claudia Bohm (1987-1999) és Nicola Leske (1999-2003) - mind válással végződött. 2005 októberében feleségül vette (Rómában) Minu Baratit, aki 2 évig volt a törvényes felesége. Második feleségétől, Inge-től két gyermeke született: David és Lara. 2005 áprilisában Fischer először lett nagypapa.
Keres