United Nations Assistance Mission for Rwanda

A népirtás áttekintése

A népirtás során egy csoportban sok vagy minden embert megölnek etnikai hovatartozásuk, vallásuk vagy politikai nézeteik miatt. A ruandai népirtás során a tutsi (abatutsi) nevű etnikai csoport tagjait etnikai hovatartozásuk miatt ölték meg. A gyilkosok egy másik etnikai csoport, a hutu (abahutu) szélsőséges tagjai voltak. A hutu gyilkosok más hutukat is megöltek, akiknek a politikai meggyőződése nem volt olyan szélsőséges, mint az övék.

1994-ben majdnem minden ruandai (85%) hutuk volt. Sok éven át azonban a tutsi kisebbségnek volt nagyobb hatalma, és ők irányították a ruandai kormányt. A két csoport 1990-1993 között polgárháborút vívott azért, hogy ki irányítsa a kormányt. Ez a háború 1993-ban békeszerződéssel ért véget. Az UNAMIR többek között azért kapcsolódott be, hogy biztosítsa, hogy mindkét fél betartja a megállapodást.

1994. április 6-án azonban lelőttek egy repülőgépet, amelyen Ruanda és Burundi elnökei tartózkodtak. Mindkét elnök hutuk volt. Senki sem tudja biztosan, hogy ki lőtte le a gépet. A hutu szélsőségesek azonban egy tutszi lázadócsoportot hibáztattak, és azonnal elkezdték a tutszikat gyilkolni. A ruandai népirtás azon a napon kezdődött.

Háttér

Az Egyesült Nemzetek Szervezetében nem sok ország volt érdekelt abban, hogy békefenntartó csapatokat küldjön Ruandába, még a népirtás kezdete előtt. Franciaország a hutu vezetésű kormány szövetségese volt, és nem akart harcolni ellene. Az Egyesült Államoknak egy évvel korábban Szomáliában megkínzott és megölt katonái voltak, és nem akart újabb harcba keveredni Afrikában." Emellett sok ország úgy gondolta, hogy semmi haszna nem származik abból, ha segít Ruandának. Ruandának nem voltak fontos természeti kincsei, például olaj vagy arany, és aprócska volt. Öt hónapba telt, mire az ENSZ-tagországok elegendő katonát ajánlottak fel ehhez a misszióhoz.

Nincs hatáskör a polgárok védelmére

Amint a népirtás elkezdődött, az UNAMIR komoly problémába ütközött. Az UNAMIR-nak az ENSZ Biztonsági Tanácsától kell megkapnia a "mandátumát" (a misszióra vonatkozó hatáskörét, céljait és utasításait). E misszió esetében az UNAMIR megbízatása nem tartalmazta a népirtás megállítását vagy a civilek védelmét. Ebben az időben az UNAMIR katonái csak önvédelemből lőhettek, ha valaki személyesen rájuk támadt. Nem használhatták a fegyvereiket, és nem avatkozhattak be a megtámadott civilek védelmébe.

Munka Ruandában

Miután látták, mi történik Ruandában, az UNAMIR parancsnoka, Roméo Dallaire és a belga békefenntartók arra kérték a Biztonsági Tanácsot, hogy adjon nekik több hatalmat és katonákat a gyilkosságok megállítására. Az ENSZ-tagországok azonban nem voltak hajlandóak megváltoztatni ezeket a szabályokat az UNAMIR számára. Ők és a világ más vezetői úgy beszéltek a népirtásról, mint "csak egy újabb etnikai konfliktusról", és azt mondták, hogy az ilyen dolgok mindig is folytatódni fognak Afrikában.

Miután tíz katonáját megkínozták és megölték, miközben a miniszterelnököt próbálták védeni, Belgium kivonta a többi katonáját Ruandából.

A Biztonsági Tanács válasza

Egyre több támadás érte az UNAMIR békefenntartó csapatait. Más országok is elkezdték Belgiumot másolni, és kivonultatták katonáikat Ruandából. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának néhány tagja, például az Egyesült Államok, határozottan amellett érvelt, hogy az ENSZ-nek ki kellene vonnia az összes békefenntartó csapatát Ruandából. Végül a Biztonsági Tanács úgy döntött, hogy csökkenti az UNAMIR csapatainak számát. 1994. április 21-én, amikor a népirtás egyre jobban elterjedt Ruandában, a Biztonsági Tanács 2548-ról 270-re csökkentette az UNAMIR engedélyezett csapatainak számát - ez közel 90%-os csökkenést jelentett.

Az UNAMIR parancsnoka, Roméo Dallaire folyamatosan több csapatot kért az ENSZ-től. Május 15-én a Biztonsági Tanács 5500 főre emelte az UNAMIR engedélyezett létszámát. Azonban csaknem hat hónapba telt, amíg az ENSZ-tagországok önkéntes alapon ennyi katonát ajánlottak fel. Eközben a népirtás folytatódott.

Franciaország és a Türkiz művelet

Franciaország felajánlotta, hogy humanitárius missziót vezet Délnyugat-Ruandában, míg az UNAMIR megpróbál több csapatot gyűjteni. A Biztonsági Tanács 1994. június 22-én jóváhagyta ezt a missziót. Franciaország a missziót "Türkiz műveletnek" nevezte el.

E művelet során francia és más országok katonái "biztonságos zónát" hoztak létre Ruanda délnyugati részén. Ezt egy olyan területnek szánták, ahová az emberek a hutu támadásoktól védve érkezhettek. A történészek úgy vélik, hogy a Türkiz művelet 13-14 ezer ember életét mentette meg. ^p. 308

Sokan azonban azzal vádolták Franciaországot, hogy nem tesz eleget a népirtás megállításáért a biztonságos övezetében. Íme néhány dolog, amit Franciaország vádlói mondanak:

• A biztonságos zóna vidéki részein még mindig történtek tömeggyilkosságok.
• Franciaország lehetővé tette, hogy a népirtás vezetői a biztonsági zónáján keresztül Zaire-be meneküljenek, anélkül, hogy a francia csapatok letartóztatták volna őket.
• Más országok békefenntartó csapatai és egyes újságírók azt állítják, hogy látták, amint francia katonai teherautók a ruandai hadsereg tagjait Zaire-be szállították.^p. 308
• Ruanda jelenlegi elnöke még azzal is megvádolta Franciaországot, hogy segített a népirtásban.

Franciaország azt állítja, hogy soha nem tette ezeket a dolgokat.

A Türkiz művelet 1994 augusztusában ért véget, amikor az UNAMIR átvette a biztonságos övezetet.

Francia békefenntartók őrködnek a repülőtéren.


Roméo Dallaire, az UNAMIR parancsnoka többször kért több csapatot az ENSZ-től.

A népirtás vége

Az ugandai hadsereggel együtt a Ruandai Hazafias Front (RPF) nevű tutszi lázadócsoport harcolt a szélsőséges hutuk ellen. Apránként Ruanda egyre több részét vették át az irányítást. Végül 1994. július 4-én átvették az irányítást Kigali, Ruanda fővárosa felett.

Ezt követően mintegy kétmillió hutu menekült Ruandából Zaire-be. Ebben a csoportban volt a népirtás számos vezetője is. Miután az RPF átvette az ország irányítását, a gyilkosságok abbamaradtak.

Az UNAMIR vége

Az UNAMIR körülbelül két évig maradt Ruandában, miután a népirtás véget ért. Azon dolgozott, hogy otthont találjon a menekülteknek, aknamentesítést végezzen, és humanitárius segélyeket nyújtson. Eközben az ENSZ 762 millió dollárt gyűjtött össze a népirtás áldozatainak megsegítésére és az ország újjáépítésére. Ruanda azonban nem akarta, hogy az UNAMIR az országában maradjon. A ruandai vezetők azt mondták az ENSZ-nek, hogy az ENSZ nem segít abban, amire Ruandának valóban szüksége van. Arra kérték az UNAMIR-t, hogy hagyja el Ruandát. Az UNAMIR 1996 márciusában ezt meg is tette.

Nézetek az ENSZ "kudarcáról" Ruanda védelmében

"	[A]z alapjában véve [ez] az emberiség kudarcának története, amely nem hallgatott egy veszélyeztetett nép segélykérésére. A nemzetközi közösség, amelynek az ENSZ csak egy szimbóluma, nem tudott túllépni az önérdeken Ruanda érdekében. Bár a legtöbb nemzet egyetértett abban, hogy valamit tenni kell, mindegyiküknek volt valami kifogása arra, hogy miért ne ők legyenek azok, akik ezt megteszik. Ennek eredményeképpen az ENSZ nem rendelkezett a tragédia megakadályozásához szükséges politikai akarattal és anyagi eszközökkel. - Roméo Dallaire, az UNAMIR volt parancsnoka.	"

A ruandai népirtás vége óta sokan az Egyesült Nemzetek Szervezetét hibáztatják, amiért nem tudta megakadályozni vagy megállítani a népirtást.

2000-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa elismerte, hogy nem sikerült megakadályoznia a népirtást. Azt mondták, hogy segíthettek volna megállítani a gyilkosságokat, de nem tették.

Független jelentés

1999-ben Kofi Annan, az ENSZ főtitkára független jelentést kért a ruandai népirtásról. Tudni akarta, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete és a világ miért nem tudta "megállítani" a ruandai népirtást. A jelentés szerint a fő kudarcok a következők voltak:

• Nem áll rendelkezésre elegendő erőforrás (például békefenntartó csapatok küldése).
• Az országoknak nem volt "politikai akaratuk" Ruanda megsegítésére (az országok nem tartották fontosnak Ruanda megsegítését, és nem gondolták, hogy bármit is kapnának a segítségnyújtásból).
• Az országok nem veszik észre, milyen rossz volt a helyzet Ruandában.

Média lefedettség

Abban az időben történelmi dolgok történtek Dél-Afrikában. Az apartheidnek vége volt. A nemzetközi tömegtájékoztatási eszközök inkább erre koncentráltak a Ruandában történtek helyett. Ők, akárcsak az ENSZ, a ruandai népirtást csak egy újabb afrikai törzsek közötti harcnak tekintették. Mivel Ruandáról alig vagy egyáltalán nem közvetítettek híreket, a világ legtöbb embere nem tudta, mi történik ott. Nem tudták a kormányaikat arra kényszeríteni, hogy vegyenek részt a történésekben.

Félreértések

Martin Dominque szerint a világ vezetői talán azért nem akartak csapatokat küldeni Afrikába, mert téves elképzeléseik voltak arról, hogy milyenek az afrikai emberek. Ha azt gondolták, hogy az afrikai emberek mindig is harcoltak és harcolni fognak egymás ellen, akkor azt gondolhatták, hogy a ruandai népirtás sem volt más.

Új információk

Minősített dokumentumok

A független jelentés 1999-es megjelenése óta az ENSZ és az Egyesült Államok olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek korábban titkosak voltak. Ezek a dokumentumok bizonyítják, hogy az ENSZ és az Egyesült Államok:

• Évekkel korábban tudta, hogy a hutuknak tervük van arra, hogy megölnek minden tutsit Ruandában.
• Tudta, hogy a hutu kormány milíciákat képzett ki a népirtás kezdete előtt.
• Tudta, hogy a hutuk népirtást követnek el a tuszik ellen, amint az elkezdődött.

Dallaire faxa

Roméo Dallaire azt is elmondta, hogy többször próbálta figyelmeztetni az ENSZ-t, hogy Ruandában katasztrófa közeleg. Végül faxot küldött az ENSZ főtitkárának katonai tanácsadójának. Azt mondta, hogy titokban beszélt a hutu milícia egyik vezetőjével. Ez a férfi azt mondta neki, hogy katonái kiképzettek és készen állnak a tuszik megölésére. Azt mondta, hogy katonái például 20 perc alatt 1000 tutsit tudnak megölni. A férfi azt mondta, hogy szerinte a tuszik elleni hatalmas mészárlások hamarosan elkezdődnek. Végül elmondta Dallaire-nak, hogy a hutu milícia hol tartja sok fegyverét.

Dallaire faxában azt mondta, hogy cselekedni akar, és el akarja venni ezeket a fegyvereket. Ha a fegyvereket nem veszik el, akkor azokat a tuszik megölésére fogják használni.

Másnap kapott egy faxot Kofi Annantól, aki az ENSZ békefenntartásért felelős vezetője volt. Ő utasította Dallaire-t, hogy ne tegyen semmilyen lépést. Közölte Dallaire-rel, hogy a polgárok védelme nem tartozik az UNAMIR megbízatásához. Körülbelül három hónappal később kezdődött a ruandai népirtás.

Kapcsolódó oldalak

• Ruandai népirtás
• Népirtás
• Egyesült Nemzetek Szervezete