Marathóni csata

Perzsa invázió

Miután a perzsa győzelemmel a ládei csatában leverték a jón lázadást, Dareiosz Görögország meghódítását kezdte tervezni. Kr. e. 490-ben Datisz és Artaphernész vezetésével tengeri hadtestet küldött át az Égei-tengeren, hogy leigázza a Kükládokat, az Égei-tengeren található görög szigetek csoportját. A következő lépés Athén és Eretria megtámadása volt. Az égei-tengeri sikeres hadjárat után a perzsák legyőzték, elfoglalták és felégették Eretriát. "/

A perzsa haderő ezután Attika felé hajózott. A maratoni öböl keleti végén lévő Schinias strandon szálltak partra. A széles mező, amelyet maratoni síkságnak neveztek el, sík, egyenletes és ideális volt a csatához. Az athéniak, akikhez egy kisebb plataiai haderő is csatlakozott, Marathónba vonultak, és elzárták a marathóniai síkságról nyíló két kijáratot. Öt napig patthelyzet alakult ki. Ezután az athéniak nem tisztázott okokból úgy döntöttek, hogy megtámadják a perzsákat. A perzsák számbeli fölénye ellenére a görög hopliták igen hatékonynak bizonyultak a könnyebben felfegyverzett perzsa gyalogsággal szemben. A perzsa szárnyakat szétverték, mielőtt a perzsa vonal közepe felé fordultak volna.

Következmények

A maratoni vereség döntő győzelem volt, amely a görögországi első perzsa invázió végét jelentette. A perzsa haderő visszavonult Ázsiába. Dareiosz ezután hatalmas új hadsereg felállításába kezdett, amellyel Görögország teljes leigázását tervezte. Kr. e. 486-ban azonban egyiptomi alattvalói fellázadtak, ami elhalasztotta a görög hadjáratot. Dareiosz halála után fia, I. Xerxész újrakezdte a Görögország elleni második invázió előkészületeit, amely végül i. e. 480-ban kezdődött meg.

A maratoni csata vízválasztó volt a görög-perzsa háborúkban, megmutatta a görögöknek, hogy a perzsák legyőzhetők. A görögök végső győzelme ezekben a háborúkban Marathónnál kezdődött. A következő kétszáz évben alakult ki a klasszikus görög civilizáció, amely oly nagy hatást gyakorolt a nyugati társadalomra. Ezért a maratoni csatát gyakran az európai történelem egyik kulcsmomentumának tekintik.

John Stuart Mill azt javasolta, hogy "a maratoni csata, még mint a brit történelem eseménye is fontosabb, mint a hastingsi csata". A maratoni csata ma már talán inkább a maratoni futóverseny ihletőjeként híres. Bár történelmileg pontatlan, az 1896-os athéni olimpián bevezetett, eredetileg Maraton és Athén között lefutott atlétikai verseny ihletője az Athénba a győzelem hírével futó görög hírnök legendája lett.

Battle

Amikor az athéniak sora készen állt, az egyik forrás szerint Miltiadész adta meg az egyszerű jelet az előrenyomulásra: "Nekik".^p191 Valószínűleg addig meneteltek, amíg elérték az íjászok hatékonyságának határát, a "megvert zónát" (nagyjából 200 méter), majd futásnak eredtek az ellenség felé.^p66 Hérodotosz szerint ez volt az első alkalom, hogy egy görög sereg ilyen módon futott be a csatába; valószínűleg azért, mert ez volt az első alkalom, hogy egy görög sereg olyan ellenséggel került szembe, amely főként rakétacsapatokból (íjászokból, lándzsadobókból) állt.

Mindez nyilvánvalóan nagy meglepetést okozott a perzsáknak. A nyílzáporon áthaladva, a páncéljuk által nagyrészt védve, a görögök sora végül összeütközött az ellenséges sereggel. Holland hangulatos leírást ad:

"Az ellenség közvetlenül az útjukban... rémületükre rájöttek, hogy [az athéniak] távolról sem nyújtanak könnyű prédát íjászaiknak, ahogyan azt először képzelték, hanem nem fogják őket megállítani... A hatás pusztító volt. Az athéniak más falanxokkal vívott harcban csiszolták ki harcmodorukat, fapajzsok csapódtak fapajzsokhoz, vasdárdahegyek csattantak bronz mellvértekhez... Az ütközés első szörnyű másodperceiben nem volt más, mint a fém húsba és csontba csapódásának porrá zúzása; aztán az athéni áradat átgördült a legfeljebb steppelt bőrtrikót viselő, legfeljebb íjakkal vagy parittyákkal felfegyverzett embereken. A hopliták hamvas lándzsái ahelyett, hogy megremegtek volna... inkább szúrhattak és szúrhattak újra és újra, és az ellenség azon tagjai, akik kikerülték félelmetes döfésüket, könnyen halálra zúzódhattak a közeledő bronzemberek puszta súlya alatt".^194–197

Az athéni szárnyak gyorsan szétverték a gyengébb perzsa hadsereget (sorozott csapatok) a szárnyakon, majd befelé fordultak, hogy bekerítsék a perzsa központot, amely sikeresebb volt a vékony görög központ ellen. A csata akkor ért véget, amikor a perzsa központ a görögök által üldözött hajóik felé tört pánikszerűen. Néhányan, a helyi terepviszonyokat nem ismerve, a mocsarak felé menekültek, ahol ismeretlen számban megfulladtak.^p71 Az athéniak üldözőbe vették a perzsákat a hajóikig, és hét hajót sikerült elfogniuk, bár a legtöbbet el tudták indítani.

Hérodotosz feljegyzi, hogy 6400 perzsa holttestet számoltak össze a csatatéren. Nem tudni, hányan haltak meg még a mocsarakban. Az athéniak 192, a plataiak 11 embert vesztettek.