A kínai‑vietnámi írásjegyek (vietnámiul: Hán Nôm) olyan kínai stílusú írásjegyek gyűjtőfogalma, amelyeket helyenként vietnámi nyelven, máskor pedig kínai‑vietnámi (klasszikus kínai) nyelven olvasnak. Amikor ezeknek a jegyeknek a vietnámi nyelvre alkalmazott, sajátos olvasatait és használatát értjük, a rendszert általában Nôm-nak nevezik. Ugyanazokat a karaktereket azonban lehet kínai módon is olvasni; ilyen esetben a karaktereket a kínai‑vietnámi, azaz han‑vietnámi olvasat segítségével adják meg. A Han‑Viet egy rendszerezett egyezményrendszer a kínai eredetű szavak vietnámi kiejtésére, amely bizonyos értelemben hasonló célt szolgál, mint az angolban ismert pinyin — azaz a kínai eredetű írásjegyek hangalakjának jelölését teszi lehetővé a vietnámi olvasathoz igazítva.

Használat és funkciók

Ezek a karakterek részben megegyeznek a Kínában használt írásjegyekkel, részben pedig Vietnamban alakultak ki helyi változatok és új ideogrammák formájában. A kínai írásjegyeket Vietnamban a hivatalos adminisztráció, a konfuciánus vizsgarendszer, a vallási írások (különösen a buddhista szövegek) és a klasszikus irodalom nyelvezeteként használták. Ugyanakkor a Nôm rendszer fontos szerepet játszott a népköltészet, a korabeli próza és a vernacular irodalom rögzítésében: a legismertebb művek közé tartozik például Nguyễn Du Truyện Kiều című műve, amelyet Nôm írással adtak át az utókor számára.

Típusai és szerkezete

A Nôm‑karakterek különböző módokon jöttek létre:

  • hagyományos kínai karakterek átvétele (azonos formában és jelentéssel),
  • kínai karakterek fonetikus vagy szemantikus alapú átalakítása vietnámi szóalak jelölésére,
  • új, Vietnamban alkotott ideogrammák, amelyek olyan vietnámi szavakat jelölnek, amelyeknek a kínai írásban nincs megfelelője.

A jegyek gyakran két összetevőből álltak: egy jelentésadó (szemantikus) rész és egy hangjelző (fonetikus) rész, ami lehetővé tette új szavak leírását a meglévő írásjegyek elemeinek kombinálásával.

Történeti áttekintés

A kínai írásjegyek Vietnámba a Han‑birodalom időkben, Kr. e. 111-ben érkeztek, amikor a területet a Hanok megszállták. Bár Vietnam az évezredes kínai uralom után Kr. u. 939‑ben függetlenné vált, a klasszikus kínai (Hán văn) megmaradt az állami iratok, hivatalos közlések és a konfuciánus oktatás nyelvének egészen a 20. századig. A 19–20. század folyamán, különösen a francia gyarmati időszak és a keresztény misszionáriusok tevékenysége nyomán, teret nyert a latin alapú írásrendszer, a chữ Quốc ngữ, amelyet a 20. század elején fokozatosan bevezettek és az 1920‑as évekre széles körben elterjedt.

Megőrzés és digitális kódolás

A hagyományos, Nôm és Hán kéziratok, feliratok gyűjtése és tudományos feldolgozása fontos kulturális feladat maradt. Ennek részeként 1970‑ben Hanoiban megalapították a Hán‑Nôm Intézetet, amely a történeti dokumentumok rendszerezésével és kutatásával foglalkozik. Az intézet összeállított egy, az elektronikus kódoláshoz szükséges jegyzéket: ennek egyik része egy 19 981 kínai‑vietnámi karakterből álló lista, amely magában foglal egy 9 299 karakterből álló alapkészletet, az úgynevezett Nôm‑ideográfiákat. Ezt az anyagot az Unicode rendszerébe való bevitel és a számítógépes megjelenítés támogatása érdekében nyújtották be.

Mai jelentőség

Bár a mindennapi írásban ma Vietnamban a latin ábécé (chữ Quốc ngữ) dominál, a Hán‑Nôm örökség továbbra is kulcsfontosságú a történeti kutatás, az irodalomtörténet, a nyelvészet és a vallástörténet számára. A Nôm‑szövegek feltárása és digitalizálása segít megérteni a vietnámi nyelv fejlődését, a kulturális kapcsolatokat Kínával és a helyi társadalom rétegeit, valamint gazdag forrást nyújt a klasszikus és népi irodalom tanulmányozásához.

Példaként érdemes megemlíteni, hogy sok kínai eredetű szó vietnámi formája rendszeres han‑vietnámi olvasattal rendelkezik: a kínai karakterekhez rendelt vietnámi megfeleltetések mindennapi szókincset alkotnak (például a 王 karakterhez a Han‑Viet olvasat vương), ami jól mutatja a kínai hatás tartós nyelvi lenyomatát.