A Reichstag-tűz (1933): esemény, következmények és vitatott felelősség
A Reichstag-tűz (németül: Der Reichstagsbrand) 1933. február 27-én este tört ki Berlinben, a német parlament gyülekezőhelyén, a Reichstag épületében. A lángok gyorsan terjedtek, és rövid idő alatt az épület majdnem egészét elborították. A történészek többsége egyetért abban, hogy a tűz megtörténte kritikus fordulatot jelentett a Weimari Köztársaság összeomlása és a náci Németország hatalomra jutása felé.
Az esemény menete és a letartóztatások
A tűzoltóságot és a rendőrséget értesítették, majd a helyszínen Marinus van der Lubbe nevű holland származású férfit találtak. Van der Lubbe baloldali nézeteket valló, munkásmozgalmi hátterű személy volt; később azt állította, hogy egyedül cselekedett politikai tiltakozásból. A nácik azonban a tüzet a kommunista összeesküvés bizonyítékaként tálalták, és sorra vették őrizetbe a kommunista aktivistákat és vezetőket.
Néhány nappal a tűz után több nácik által gyanúsított személyt tartóztattak le; köztük voltak kommunista politikusok is. A letartóztatások és internálások politikai célokat szolgáltak: a hatalom gyors koncentrálására és a politikai ellenfelek hatástalanítására.
Azonnali jogi és politikai következmények
Hitler, aki négy héttel korábban lett Németország kancellárja, nyomást gyakorolt Paul von Hindenburg elnökre, hogy rendkívüli intézkedéseket hozzon. Ennek nyomán 1933. február 28-án von Hindenburg aláírta a Reichstagsbrandot követő rendeletet (Reichstagsbrandverordnung, hivatalos német neve: Verordnung des Reichspräsidenten zum Schutz von Volk und Staat), amely — az eredeti okmány szövegére támaszkodva — gyakorlatilag a legtöbb polgári szabadságjogot felfüggesztette Németországban. A rendelet lehetővé tette a sajtó-, gyülekezési- és magánélet védelmének korlátozását, a levelezés és telefonhívások ellenőrzését, valamint a hatóságok széles körű internálási jogkörét.
Az ezt követő rövid időszakban rengeteg kommunistát vett őrizetbe a rendőrség és a rendkívüli hatalommal felruházott szervek; amelynek következtében a kommunista képviselők nem tudtak teljes mértékben részt venni a parlamenti üléseken. Ez segítette a náci pártot abban, hogy parlamenti szempontból előnyösebb pozíciót szerezzen.
1933. március 5-én tartották a következő választásokat; bár a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt (NSDAP) nem szerzett abszolút többséget, a kommunisták kiszorítása és az SA/SS fenyegető jelenléte, valamint a politikai zsarolás előkészítette a terepet a 1933. március 23-án elfogadott felhatalmazó törvény (Ermächtigungsgesetz) számára. Ez a törvény lehetővé tette Hitler kormánya számára, hogy a Reichstag hozzájárulása nélkül törvényeket hozzon, beleértve az alkotmány módosítását is — ez volt a formális alapja a demokratikus intézmények felszámolásának és Hitler gyakorlatilag diktátorrá válásának.
Tárgyalások és büntetőeljárások
A tűzzel kapcsolatos nyomozás és jogi eljárások több részből álltak. Marinus van der Lubbe ellen külön eljárás indult; a per során a vádlott beismerő vallomásokat tett, állítva, hogy egyedül cselekedett. Van der Lubbe-t 1933-ban elítélték, és 1934. január 10-én kivégezték.
Egy másik, nagy nyilvánosságot kapott eljárás a lipcsei (Leipzig) per volt, amelyben több külföldi kommunistát — köztük magas rangú Komintern-aktivistákat — vádoltak azzal, hogy a tűzben összeesküvők szerepet játszottak. A legismertebb vádlott közülük Georgi Dimitrov volt; a perben a bolgár kommunistákat végül felmentették, és közülük többen a Szovjetunióba távoztak. Dimitrov kiváló védőbeszéde és a tárgyaláson tett fordulatos megnyilvánulása híressé tette az ügyet a nemzetközi közvéleményben.
Történeti vita: ki gyújtotta fel a Reichstagot?
A Reichstag-tűz felelőssége körüli vita máig élénk, és a kutatás fontos témája. A viták fő irányai a következők:
- Van der Lubbe egyéni cselekedete: Több történész — köztük a 20. század közepén aktív német kutatók egy része — azt állítja, hogy Marinus van der Lubbe egyedül gyújtotta fel az épületet, politikai akcióként vagy radikális tiltakozásként. Ezen nézet hívei szerint a nácik nem szervezték meg a tüzet, de politikailag könyörtelenül kihasználták azt.
- Náci összeesküvés-elmélet: Mások azt feltételezik, hogy a tűz a náci vezetés — vagy bizonyos náci szervezetek (például az SA vagy a Gestapo) — által szervezett provokáció lehetett, amelynek célja ürügyet adni a kommunisták és más ellenfelek elnyomására. Ezen elméletet Kelet-Németországban és a kommunista mozgalmak körében is széles körben hangoztatták.
A kutatásban az 1950–60-as évektől kezdődően különféle új források és elemzések születtek; például Fritz Tobias munkája azt próbálta bizonyítani, hogy van der Lubbe egyedül cselekedett. Ugyanakkor többen hangsúlyozzák, hogy függetlenül attól, hogy ki gyújtotta fel az épületet, a lényeges történelmi következmény az volt, hogy a nácik a tüzet azonnal politikai eszközként használták fel, és ez lehetővé tette a jogállam gyors felszámolását.
Következtetések és hosszú távú hatások
A Reichstag-tűz és az azt követő intézkedések a demokratikus intézmények gyors eróziójához vezettek Németországban: a sajtó és a politikai élet szabad működése súlyosan korlátozott lett, a politikai ellenfeleket tömegesen internálták vagy elnémították, és a hatalom átvétele úgymond törvényes keretek között (jogszabályok és elnöki rendeletek felhasználásával) gyorsan lezajlott. A tűz tehát nem csupán egy bűncselekmény volt, hanem a hatalomátvétel egyik kulcseseménye.
A mai történeti konszenzus általában úgy foglalható össze, hogy a pontos felelősség kérdése továbbra is vitatott, de a független elkövetés és a náci kihasználás egyidejűleg lehetséges: még ha van der Lubbe valóban egyedül cselekedett is, a náci gépezet gyors és hatékony módon fordította ezt a saját javára, megszüntetve a jogállami korlátokat és megteremtve a diktatórikus uralmat.
(A témáról további részletek és források a korszak szakirodalmában találhatók; a Reichstag-tűz és az azt követő jogi-politikai lépések alapos elemzést igényelnek mind a jogi, mind a társadalomtörténeti összefüggések feltárásához.)
Kérdések és válaszok
K: Milyen esemény volt a Reichstag-tűz?
V: A Reichstag-tűz 1933. február 27-én gyújtogatás volt Berlinben a Reichstag épületén, a német parlament gyülekezőhelyén.
K: Kit találtak az égő épületben?
V: Az égő épületben találták meg Marinus van der Lubbe-t. Holland kommunista volt.
K: Mire buzdította Hitler Paul von Hindenburg elnököt a tűzvész után?
V: A tűzvész után Adolf Hitler sürgette Paul von Hindenburg elnököt, hogy fogadjon el egy vésztörvényt, hogy visszavágjon "a Német Kommunista Párt konfrontációjának". Ennek eredményeként született meg az 1933-as felhatalmazó törvény.
K: Milyen rendeletet adott ki von Hindenburg német elnök a tűzvészre válaszul?
V: A Reichstag-tűzre válaszul von Hindenburg német elnök kiadta a Reichstag-tűzrendeletet, amely Németországban felfüggesztette a legtöbb polgári szabadságjogot, és számos kommunista letartóztatásához vezetett, köztük az összes kommunista párti parlamenti képviselőt.
K: Hogyan adott ez Hitlernek több hatalmat?
V: Hitlernek ez több hatalmat adott, mert gyakorlatilag diktátorrá vált, mivel négy héttel korábban kancellár lett, és most már többségi befolyása volt a parlament felett, mivel a kommunista párt összes tagját letartóztatták.
K: Kiket állítottak nem sokkal később bíróság elé, hogy kivizsgálják, ki tervelte ki vagy hajtotta végre?
V: Röviddel ezután három embert állítottak bíróság elé, akik a bolgár Komintern vezető ügynökei voltak, hogy kivizsgálják, ki tervelte ki vagy hajtotta végre a merényletet. Egy kommunistát bűnösnek találtak és kivégeztek, míg két másik felmentették és visszamentek a Szovjetunióba.
K: Van már végleges válasz arra, hogy ki tervelte ki vagy hajtotta végre?
V: Nem, még nincs végleges válasz, mivel a történészek még mindig nem tudják, hogy ki tervelte ki vagy hajtotta végre, és ez még mindig a kutatás tárgyát képezi.
