A felhatalmazó törvény (Ermächtigungsgesetz) — Hitler 1933-as hatalomátvétele
A felhatalmazó törvény (1933) — Hitler hatalomátvétele: a Reichstag megkerülése és a jogi lépés, amely a náci diktatúra kialakulását tette lehetővé.
A felhatalmazó törvényt (németül Ermächtigungsgesetz) 1933. március 23-án fogadta el a német parlament (Reichstag). Ez volt a második nagy lépés a Reichstag-tűzrendelet után, amellyel a nácik diktatórikus hatalmat szereztek, nagyrészt jogi eszközökkel. A törvény lehetővé tette Adolf Hitler kancellár és kabinetje számára, hogy a Reichstag részvétele nélkül hozzon törvényeket.
A felhatalmazó törvény hivatalos neve Gesetz zur Behebung der Not von Volk und Reich ("Törvény a nép és a birodalom bajának orvoslására") volt.
Előzmények
A törvény elfogadását közvetlenül megelőzte a Reichstag-épület 1933. február 27-i felgyújtása és az ezt követően kiadott Reichstagsbrandverordnung (Reichstag-tűzrendelet), amely felfüggesztette az alapvető alkotmányos jogokat (szólás-, sajtó-, gyülekezési jog). A politikai ellenfelek, különösen a kommunisták (KPD) képviselői tömegesen letartóztatásra vagy kizárásra kerültek, így a Reichstag összetétele erősen megváltozott az 1933. márciusi szavazás idejére.
A törvény tartalma és elfogadása
A felhatalmazó törvény lényegében lehetővé tette, hogy a Reich kormánya – a Reichstag közreműködése nélkül – rendeletekkel és törvényekkel szabályozza az állam belső és külső ügyeit, s ezeket a kormányzati intézkedéseket alkalmanként az alkotmánnyal ellentétesnek is nyilvánítsa. Formálisan bizonyos hatáskörök megmaradtak, de a gyakorlatban a törvény a parlamenti kontroll megszüntetését eredményezte.
Az elfogadás körülményei: az ülésre a Reichstag hagyományos épülete helyett a berlini Kroll Oper épületében került sor; a szavazás során a kommunista képviselők hiányoztak (letartóztatások, kizárások miatt), és a szélsőjobboldali sajtó és a SA/SS erők jelenléte nyomást gyakorolt a képviselőkre. A törvényt végül 444 igen és 94 nem szavazattal fogadták el; az ellenkező voksokat a SPD képviselői adták. A katolikus Centrum párt támogatása döntő volt a kétharmados többség megszerzéséhez — sok képviselőt megfélemlítettek, és a pártot különböző alkuk is befolyásolták.
Következmények
A felhatalmazó törvény volt a jogi alapja annak a gyors és célzott intézkedéssorozatnak, amely a Weimari köztársaság demokratikus intézményeinek felszámolásához vezetett. A legfontosabb következmények:
- Gleichschaltung: a politikai és társadalmi élet „egységesítése”, állami felügyelet alá helyezése; a tartományi (Land) kormányzatokat és parlamenteket megfosztották valós hatalmuktól.
- Politikai ellenfelek felszámolása: a kommunisták és más ellenzéki szervezetek betiltása, az 1933 tavaszán végrehajtott razziák és letartóztatások.
- Munkásmozgalom megtörése: a szakszervezetek 1933. május 2-án történő feloszlatása és az egységes Német Munkafront (Deutsche Arbeitsfront) létrehozása.
- Pártrendszer megszüntetése: a többi párt működését fokozatosan korlátozták; végül 1933. július 14-én a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált, majd a többpártrendszer felszámolódott.
- Jogi pokolgép a rasszista törvényekhez: bár a felhatalmazó törvény önmagában nem tartalmazott kifejezetten antiszemita rendelkezéseket, lehetővé tette a későbbi rasszista jogalkotást (pl. a nürnbergi törvények 1935-ben), amelyek állami szintre emelték a zsidóellenességet.
Jogállamiság és történelmi értékelés
A történészek a felhatalmazó törvényt gyakran a demokrácia jogi felszámolásának kulcsfontosságú lépésének tekintik: jogi eszközökkel rendszerszintű hatalomkoncentrációt hajtottak végre. Bár a törvény kezdetben négy évre szólt, hatalma gyakorlatilag a náci rezsim bukásáig fennmaradt, mivel a parlament visszanyerésére nem került sor, és az alkotmányos korlátok formálisan nem érvényesültek.
A felhatalmazó törvény története fontos példája annak, hogyan lehet alkotmányos keretek közt maradó, de a demokráciát aláásó jogi aktusokkal megszilárdítani egy autoriter rendszert. Megértése segít felmérni a jogi intézmények védtelenségét szélsőséges politikai nyomás és erőszak mellett.
A felhatalmazó törvény elfogadása
A nácik azért írták a felhatalmazó törvényt, hogy teljes politikai hatalmat szerezzenek anélkül, hogy a Reichstag többségének támogatására lenne szükségük, és hogy koalíciós partnereikkel nem kellene alkudozniuk.
Propaganda
Hitler 1933. január 30-án, 24 órával azután, hogy Németország kancellárjává nevezték ki, ügyesen befolyásolta az eredményt Joseph Goebbels propagandaminiszter által, aki így írt:
Most már könnyű lesz folytatni a harcot, mert az állam minden erőforrását igénybe vehetjük. A rádió és a sajtó a rendelkezésünkre áll. A propaganda remekművét fogjuk megrendezni.
A választások előtti napokban a nácik utcai erőszakot szerveztek, hogy megfélemlítsék az ellenzéket és félelmet keltsenek a kommunizmustól. A Reichstag felgyújtása hat nappal a választások előtt a kampány központi eseménye volt.
Erőszak
Később aznap a Reichstag megfélemlítő körülmények között gyűlt össze, az SA emberei nyüzsögtek az ülésteremben és azon kívül. Hitler beszédében hangsúlyozta a kereszténység fontosságát a német kultúrában. Ezzel különösen a korábban szövetséges katolikus Centrumpártot akarta megnyugtatni. Részben beépítette a Ludwig Kaas pártelnök által kért garanciákat.
Az SPD kivételével valamennyi párt megszavazta a felhatalmazó törvényt. Miután a kommunista küldötteket eltávolították, és 26 SPD-s képviselőt letartóztattak vagy elrejtőztek, a végső szavazáson 441-en támogatták a felhatalmazási törvényt, 94-en (mind szociáldemokraták) ellenezték.
Következmények
A kommunista párti képviselők - és néhány szociáldemokrata képviselő is - már börtönben voltak, és a kommunista mandátumokat a kormány nem sokkal a választások után "nyugvónak" nyilvánította. A megmaradt szabad képviselőket a parlamenti termet körülvevő SA megfélemlítette. Végül csak a szociáldemokraták szavaztak a törvényjavaslat ellen.
A Daily Express című brit bulvárlap a Németország elleni bojkott zsidó reakciókat a következőképpen írta le: "Júdea háborút hirdet Németország ellen" (1933. március 25.).
Elnöki következmények
Von Hindenburg elnök látszólag elégedett volt Hitler kemény kezével. A felhatalmazó törvényről szóló kabinetértekezleten von Hindenburg képviselője kijelentette, hogy az idős elnök visszavonul a napi kormányzati ügyekből, és hogy a felhatalmazó törvény következtében hozott törvények esetében nem lesz szükség elnöki közreműködésre.
Kapcsolódó oldalak
- Meghatalmazó jogi aktus (általános)
Kérdések és válaszok
K: Mi volt a felhatalmazó törvény neve németül?
V: A felhatalmazó törvényt németül Ermהchtigungsgesetznek hívták.
K: Mikor fogadta el a német parlament a felhatalmazó törvényt?
V: A felhatalmazó törvényt 1933. március 23-án fogadta el a német parlament (Reichstag).
K: Mit tett lehetővé Adolf Hitler kancellár és kabinetje számára a felhatalmazó törvény?
V: A felhatalmazó törvény lehetővé tette Adolf Hitler kancellár és kabinetje számára, hogy a Reichstag részvétele nélkül hozzon törvényeket.
K: Hogyan jutottak a nácik diktatórikus hatalomhoz nagyrészt legális eszközökkel?
V: A nácik két nagy lépésen keresztül jutottak diktatórikus hatalomhoz, először a Reichstag-tűzrendelet, másodszor pedig a felhatalmazó törvény elfogadásával.
K: Mi a felhatalmazó törvény másik neve?
V: A felhatalmazó törvény másik neve Gesetz zur Behebung der Not von Volk und Reich ("Törvény a nép és a birodalom nyomorúságának orvoslására").
K: Kik hoztak törvényeket a Reichstag részvétele nélkül e törvény elfogadása miatt?
V: E törvény elfogadásának köszönhetően Adolf Hitler kancellár és kabinetje a Reichstag részvétele nélkül hozhatott törvényeket.
Keres