Negyedidőszak (kvaterner): jégkorszakok, emberi fejlődés és kihalások

Fedezze fel a negyedidőszak titkait: jégkorszakok, az anatómiailag modern ember kialakulása, nagytestű emlősök kihalása és az éghajlat–ember kapcsolat hatásai.

A negyedidőszak a jelenlegi földtani időszak. A kainozoikum három korszaka közül a legutolsó. A negyedidőszak a neogént követi, amely a kainozoikum második időszaka.

A negyedidőszak körülbelül 2,6 millió évvel ezelőtt kezdődött, és napjainkban is tart. Számos információt vesznek figyelembe, amikor a geológusok az időszakok időzítéséről vitatkoznak. A negyedidőszak periódus státuszát a Nemzetközi Stratigráfiai Bizottság (ICS) is megerősíti.

A negyedidőszakban voltak a jégkorszakként ismert jégkorszakok. Kialakult az anatómiailag modern ember is. A negyedidőszakban számos nagytestű emlősfaj kihalt. Ennek oka az éghajlatváltozás és az emberi vadászat volt.

A negyedidőszak két földtörténeti korszakot foglal magában:

• Pleisztocén — a negyedidőszak korábbi, hosszabb része (kb. 2,58 millió évvel ezelőttől a mintegy 11 700 évvel ezelőtti holocén kezdetéig). A pleisztocénre jellemzőek a többször ismétlődő jégkorszakok (glaciálisok) és a köztes melegebb időszakok (interglaciálisok).
• Holocén — a jelenlegi interglaciális, amely mintegy 11 700 évvel ezelőtt kezdődött a legutóbbi jégkorszak végét követően. A holocén során alakultak ki a mai tájak nagy része, és zajlott le az emberi társadalmak mezőgazdasági és civilizációs átalakulása.

Jégkorszakok és éghajlatváltozás

A negyedidőszak legfeltűnőbb jellemzője a periodikus lehűlések és felmelegedések váltakozása. A pleisztocénben a Föld többször erős jégtakarót növesztett, főként Észak-Amerika, Észak-Európa és Ázsia északi részein (például a Laurentide- és a Fennoscandiai jégtakarók). A jégtakarók kiterjedése és a tengerszint nagyságrendileg 120 méterrel is alacsonyabb volt a jégcsúcsok idején.

A jégkorszakok ritmusát részben a Föld pályamódosulásai szabályozzák (Milankovits-ciklusok): a tengelyferdeség, a precesszió és a pályaexcentricitás változásai befolyásolják a napsugárzás eloszlását és így az éghajlatot. Az óceáni-krioszféra-légkör kölcsönhatásai (például jégolvadás, tengerszintváltozás, óceáni áramlások változása) tovább módosítják a klímát.

Emberi fejlődés a negyedidőszakban

A negyedidőszak közben alakult ki az emberi nemzetség (Homo) fejlett formái közül a anatómiailag modern ember. A Homo sapiens megjelenése ma a fosszilis és génanalízisek alapján Afrika területén több százezer évvel ezelőttre tehető, majd innen történt a világméretű elterjedés. A pleisztocén során az ember alkalmazkodott a változó körülményekhez: fejlett kőeszköz-kultúrák, tűzhasználat, vadászat és gyűjtögetés jellemezték a legtöbb korszakot.

A holocén kezdetével, a klimatikus stabilizálódással párhuzamosan indult meg a mezőgazdaság megszilárdulása (a neolitikus forradalom), ami tartós településeket, állattenyésztést és növénytermesztést tett lehetővé. Ez előidézte a társadalmi szerkezetek differenciálódását, városok és államok kialakulását, majd a technológiai fejlődést és civilizációk megjelenését.

Nagytestű emlősök kihalása (megafauna) és okai

A negyedidőszak végén, különösen a pleisztocén–holocén átmenet környékén sok nagytestű emlős (megafauna) tűnt el: például a gyapjas mamutok, gyapjas orrszarvú, óriás szarvasok (megaloceros), különféle óriásszalamandrák a földrészektől függően, valamint Észak- és Dél-Amerika hatalmas földi állatai (például óriás földilajhárok). A kihalások okai komplexek és régiónként eltérőek, de a fő magyarázatok a következők:

• Éghajlatváltozás: a jégtakarók visszahúzódása, élőhelyek átalakulása és a növényzet eltolódása sok faj számára kedvezőtlen volt.
• Emberi hatás: a terjeszkedő emberi populációk vadászata, valamint az emberi tevékenység (tűzhasználat, élőhely-átalakítás) szerepet játszhatott a populációk gyors apadásában.
• Összeadódó tényezők: sok kutató szerint a klímaváltozás és az emberi nyomás együtt idézte elő a tömeges kihalásokat; emellett betegségek és genetikai problémák is hozzájárulhattak egyes populációk összeomlásához.

Földrajzi és ökológiai hatások

A negyedidőszak során a folyamatok — jégtakarók növekedése és visszahúzódása, tengerszint emelkedése és süllyedése, felszínformálódás — alakították a mai domborzat és talajtakaró nagy részét. Periglaciális formák (pl. morénák, löszlerakódások, tundraövezetek) jöttek létre; a folyók medrének elhelyezkedése és vízrendszerei is átalakultak. Sok modern ökoszisztéma és a jelenlegi növény- és állatközösségek struktúrája a holocén eleji klimatikus stabilitás eredménye.

Jelen és a jövő

A negyedidőszak jelenlegi interglaciálisában az emberi tevékenység — különösen az iparosodás óta — jelentős hatást gyakorol a Föld éghajlatára és ökoszisztémáira. Számos tudós javasolta egy új földtani egység, az „antropocén” bevezetését, amely az emberi hatás tartós geológiai nyomát jelölné; ez a javaslat azonban formálisan még nem része az ICS által elfogadott rendszereknek.

A negyedidőszak tanulmányozása fontos, mert segít megérteni a klímarendszer természetes ingadozásait, az ember szerepét a fajok kipusztulásában, és azt, hogyan befolyásolhatjuk a jelenlegi és jövőbeli éghajlati és biológiai kihívásokat.

Kérdések és válaszok

Q: Mi az a Quaternary?

K: Mi az a neogén?

K: Hány időszak van a jelenlegi eonban, a fanyar korban?

K: Ki erősíti meg a negyedidőszak időszaki státuszát?

K: Melyek azok a jelentős események, amelyek a negyedidőszakban történtek?

K: Melyik az a két földtörténeti korszak, amely a negyedidőszakba tartozik?

K: Milyen tényezőket vesznek figyelembe, amikor a geológusok a korszakok időzítéséről vitatkoznak?

Keresés betűvel