Porosz király: cím, jogállás és története 1702–1772
Porosz király: a 1702–1772 közötti cím, jogállás és Frigyes hatalomra jutása — részletes történet a porosz uralkodók felemelkedéséről és politikai manővereiről.
A porosz király az 1702 és 1772 között Poroszország uralkodói által használt cím volt. A cím történetileg az 1701–1702 körüli időszakban jött létre (formálisan I. Frigyes 1701-ben vette fel a királyi rangot), de a cikkben vizsgált időszak 1702–1772 közé esik.
Történeti háttér és jogállás
Az uralkodók egyaránt voltak brandenbergi választófejedelmek (Kurfürst), valamint a Porosz Hercegség fejedelmei és márgrágusai. Mivel a választófejedelemség területe (Brandenburg) a Szent Római Császár birodalmának része volt, a birodalmon belül a királyi cím használata politikailag kényes kérdésnek számított. Ennek eredményeként a brandenburgi uralkodók óvakodtak attól, hogy a birodalmon belül magukat „Poroszországi királynak” nevezzék.
Megoldásként a királyi cím formálisan a Porosz Hercegségre vonatkozott, amely a birodalmon kívül helyezkedett el: az uralkodók a német nyelvű diplomáciában és a saját címeik között a König in Preußen (magyarul: „Poroszországban király”) megfogalmazást használták. Ez a megnevezés tükrözte a kompromisszumot: a porosz uralkodó királynak számított a birodalmon kívüli Poroszországban, de Brandenburgban és más birodalmi birtokain továbbra is választófejedelem maradt.
A császári jóváhagyás és a politikai háttér
A királyi titulust I. Leopold császár jóváhagyása tette elfogadhatóvá: az engedély meghozatala részben a Habsburgok és Poroszország korabeli szövetségi és diplomáciai viszonyával volt összefüggésben. Ennek köszönhetően Frigyes (Brandenburgi választófejedelemként és porosz hercegként) 1701–1702 környékén jogszerűen felvette a királyi rangot, ám ennek alkalmazhatósága a birodalmi jogviszonyok miatt korlátozott maradt.
A cím gyakorlata 1702–1772
A gyakorlatban a porosz királyok kettős szerepet töltöttek be: egyfelől európai nagyhatalmi politikában királynak számítottak, másfelől a német birodalmi közjog szerint továbbra is választófejedelmek voltak. A korszak fontosabb uralkodói:
- I. Frigyes (iskorban: Frigyes I) – az első, aki a királyi címet viselte (regnálása eleje: 1701/1702–1713)
- I. Frigyes Vilmos (Frigyes Vilmos I.) – 1713–1740, aki megerősítette az államhatalmat és a hadsereget
- II. Frigyes (Nagy Frigyes) – 1740–1786, uralma alatt Poroszország nagyhatalommá vált; 1772-ben változás történt a titulaturában
Változás 1772-ben és következmények
1772-ben, az első lengyel felosztás idején II. Frigyes Poroszország jelentős területekkel gazdagodott a Lengyel Királyságból elcsatolt területek révén. Ezt követően a porosz uralkodó már nem tartotta szükségesnek a „király Poroszországban” óvatos megnevezést, és egyre gyakrabban használta a szélesebb értelemben vett „Poroszország királya” (König von Preußen) címet. A birodalmi hatalom viszont már nem volt korábbi mértékben képes érdemben vitatni ezt a változást.
Az események hosszabb távú következménye az volt, hogy a Szent Római Birodalom pozíciója fokozatosan meggyengült: a belső ellentmondások, a nagyhatalmak közötti átrendeződések és végül a napóleoni háborúk révén a birodalom 1806-ban megszűnt létezni. Ezzel a porosz királyok — immár a korábbi birodalmi korlátok nélkül — önálló királyi státuszra tettek szert Európa politikai színterén.
Összefoglalás
Összefoglalva: a „porosz király” cím jogi és politikai értelemben kompromisszumos megoldás volt a Szent Római Birodalom és a porosz uralkodók viszonyában. 1701/1702 és 1772 között a cím használata azt tükrözte, hogy Poroszország a birodalmon kívüli királyságként volt elismerve, míg Brandenburg és a birodalmi birtokok továbbra is választófejedelmi státusban maradtak. Az 1772-es változások and a későbbi európai események azonban végül megszüntették ezt a kettősséget.
Keres