Aral-tenger: visszahúzódás, szennyezés és megmentési kísérletek

Aral-tenger: drámai visszahúzódás, súlyos szennyezés és nemzetközi megmentési kísérletek — fotók, térképek és a helyreállítás legfrissebb hírei.

Az Aral-tenger (kazah: Арал Теңізі (Aral Tengizi), üzbég: Orol dengizi, orosz: Аральскοе мοре) egy fontos belvíztest Közép-Ázsiában, amelynek maradványai ma Észak-Kazahsztán és déli részein Üzbegisztán Karakalpaksztán autonóm területe között fekszenek. Történetileg az egyik legnagyobb belső tórendszer volt a Földön, azonban a 20. század második felétől kezdve drámai visszahúzódáson ment keresztül.

Földrajzi és történeti összefoglaló

Az Aral-tavat két nagy folyó táplálta: az Amu Darja és a Szir Darja. A tó egykor kiterjedése több tízezer négyzetkilométer volt, de a mesterséges vízvisszatartások és öntözési rendszerek miatt a 1960-as évektől kezdve jelentősen csökkent a beáramló víz mennyisége. Ennek következtében a tó vízszintje és vízkészletei fokozatosan zuhantak: napjainkra a vízkészletek nagyságrendileg a korábbi értékek töredékére csökkentek, és a tó térfogatának mintegy 90%-a eltűnt.

A visszahúzódás okai

A visszahúzódás fő oka a Szovjetunió korszerkezetű agrárpolitikája volt: nagy területű öntözőrendszereket építettek a folyamok vizének gyapottermelés célú átirányítására. Az Amu Darja és a Szir Darja vízhozama így tartósan lecsökkent, ami a tó kiszáradásához vezetett. Emellett szerepet játszottak az illetékes területek éghajlati változásai és a rosszul tervezett vízgazdálkodási beruházások is.

Környezeti és egészségügyi következmények

A tó visszahúzódása súlyos ökológiai, gazdasági és egészségügyi következményekkel járt:

• Föld- és vizek sótartalmának megnövekedése: a besűrűsödő sók és ásványi anyagok rontották a talajok termőképességét és a vízi élőhelyek állapotát.
• Halászat összeomlása: a sókoncentráció növekedése és a vízszint csökkenése miatt a helyi halállomány jelentősen visszaesett, számos település elvesztette fő megélhetési forrását.
• Aralkum — a kiszáradt tómeder sivataga: a korábbi tófenékből keletkezett sós por- és homokpusztaság (az ún. Aralkum) rendszeres porviharokat generál, amelyek a helyi és regionális levegőminőséget rontják.
• Egészségügyi problémák: a só- és toxinterhelés, a porviharok és a helyi mezőgazdaságban használt növényvédő szerek és műtrágyák maradványai miatt a helyi lakosság körében megnövekedtek a légzőszervi megbetegedések, szem- és bőrpanaszok, valamint más krónikus egészségügyi problémák (a pontos epidemiológiai összefüggések vizsgálata azonban összetett és részben vitatott).
• Szennyezés és toxikus maradványok: a tóba jutott mezőgazdasági vegyszerek és ipari szennyezők koncentrálódása jelentős környezeti kockázatot okozott.

Az Újjászületés szigete és a fegyverkísérletek

Az úgynevezett Újjászületés szigete (oroszul Vozrozhdeniye Island) a Szovjetunió idején katonai és biológiai fegyverek tesztelésére szolgált. A területen korábban olyan betegségek kórokozóit is azonosították, mint a lépfene, a pestis és a tularémia. A sziget részben kiszáradtvá vált: 2001-re már nem volt teljesen elszeparált sziget, hanem félszigetté vált, ami növelte a kockázatát annak, hogy szennyező anyagok a szárazföld felé vándoroljanak. Későbbi vizsgálatok és tisztítási műveletek történtek a területen.

Megmentési kísérletek és eredmények

Az utóbbi évtizedekben több kísérlet indult az Aral-tó állapotának javítására, különösen az északi (kis) Aral megőrzésére:

• Az 1990-es évektől kezdve helyi és nemzetközi kezdeményezések próbálták megőrizni az északi tómaradványt: egy előzetes gát és vízgazdálkodási intézkedések célja az volt, hogy csökkentsék a víz elfolyását és növeljék a vízszintet.
• Kok-Aral-gát (2005): nemzetközi finanszírozással és közreműködéssel építették újjá a Kok-Aral gátrendszert, amely jelentősen hozzájárult az északi Aral vízszintjének emelkedéséhez. Ennek köszönhetően az északi tó egyes részein csökkent a sótartalom, és részleges ökológiai helyreállás következett be: egyes halfajok visszatértek, és javultak a helyi halászat feltételei.
• A déli (nagy) Aral helyreállítása jóval nehezebb feladat: mivel az azt tápláló folyókat továbbra is intenzíven használják öntözésre, és a terület éghajlati adottságai sem kedveznek a gyors regenerációnak, a déli medence nagy részben kiszáradt, és töredezett mederláncolattá vált.

Gazdasági és társadalmi hatások

A tó visszahúzódása súlyosan érintette a helyi közösségeket: sok település vesztette el halászati alapú megélhetését, a lakosság egy része elvándorolt, a városok, például a korábban virágzó halászati központként ismert Moynaq (Mo'ynoq) mára hajótemetőkké vált. Ugyanakkor az északi Aral részleges helyreállása példát szolgáltat arra, hogy célzott beruházásokkal és nemzetközi együttműködéssel lokális sikerek elérhetők.

Jelenlegi helyzet és kilátások

Az Aral-tó állapota területenként eltérő: az északi medencében a Kok-Aral-gát hatására mérhető javulás tapasztalható, míg a déli medence nagy része továbbra is erősen degradálódott és sópazarló sivataggá alakult (az Aralkum). A hosszú távú helyreállításhoz átfogó vízgazdálkodási reformokra, regionális együttműködésre, a vízfelhasználás hatékonyságának növelésére és nemzetközi támogatásra van szükség. Emellett fontos a lakosság egészségének nyomon követése és a környezeti kockázatok kezelése.

Összességében az Aral-tó esete figyelmeztetés a fenntarthatatlan vízgazdálkodás következményeiről: bizonyítja, hogy átfogó tervezés, regionális együttműködés és környezeti felelősség nélkül visszafordíthatatlan társadalmi és ökológiai károk keletkezhetnek.

Kérdések és válaszok

K: Mi az az Aral-tenger?

K: Mi okozta az Aral-tó zsugorodását az 1960-as évek óta?

K: Az Aral-tó maradványai erősen szennyezettek?

K: Van olyan projekt, amelynek célja az Aral-tó legalább egy részének megmentése?

K: A Rebirth-sziget 1993-ig biológiai fegyverekkel volt szennyezve?

K: Mikor csatlakozott a Rebirth-sziget a szárazföldhöz?

Keresés betűvel