Apollo–1

Az Apollo-program

1959-ben a NASA (Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) olyan projekteken kezdett dolgozni, amelyekben az emberek speciálisan tervezett rakétákkal repülhetnek az űrbe, és visszatérhetnek a Földre. Ezt azért tették, mert egy másik ország, a Szovjetunió ugyanezen dolgozott, és abban az időben az Egyesült Államok és a Szovjetunió versenytársak voltak - nem jöttek ki egymással. Amikor a Szovjetunió műholdat állított Föld körüli pályára, majd később egy Jurij Gagarin nevű személyt, az Egyesült Államok úgy érezte, hogy a Szovjetunió túlságosan is megelőzte őket, amikor az űrkutatásról volt szó. Ezt szokták űrversenynek nevezni.

1961-ben a legkorábbi űrprogram, a Mercury-projekt egy John Glenn nevű amerikait állított Föld körüli pályára. Később, egy másik program, a Gemini-projekt során egy amerikai űrhajós képes volt kiszállni űrhajójából a világűrben - ezt a tevékenységet űrsétának nevezik -, majd visszaszállni és hazatérni. (A Szovjetunió ugyanebben az évben korábban már megtette ezt.) Bár ezek a dolgok csodálatosak voltak, mivel a Szovjetunió tette meg őket először, az emberek mégis úgy érezték, hogy az Egyesült Államok veszít az űrversenyben. Mind az Egyesült Államoknak, mind a Szovjetuniónak ugyanaz volt a következő célja: a Holdra jutás.

A NASA programja, amely embereket küldött a Holdra, az Apollo-program volt. Az Apollo-1 lett volna az Apollo űrhajó első repülése. Nem a Holdra ment volna - a Föld körül keringett volna, amíg az űrhajósok tesztelték és ellenőrizték azokat a berendezéseket és gépeket, amelyekkel egy másik repülés során a Holdra mentek volna.

The Crew

Három embert jelöltek ki az Apollo-1 küldetés legénységének: Virgil Grissom (általában Gus Grissom), Ed White és Roger Chaffee.

Gus Grissom már járt az űrben, a Mercury-Redstone 4 nevű küldetésen. A "Liberty Bell 7" nevű apró űrhajóval ő lett a második amerikai, aki az űrbe jutott.

Ed White már korábban is járt az űrben, a Gemini 4 küldetésen. Ő volt az első amerikai, aki "űrsétát" tett, azaz elhagyta űrhajója biztonságos helyét, miközben az űrben tartózkodott, és űrruhában mozogtatta magát.

Roger Chaffee még nem járt az űrben, de nagyszerű pilóta volt. A földön dolgozott az űrprogrammal, segítette az űrben repülő űrhajósokat. Ő volt az a személy, aki a Gemini 4 küldetése során beszélt a Gemini 4-gyel, és a NASA rábízta, hogy speciális kutatórepülőgépekkel repüljön, hogy megismerje a rakéták működését.

Teszt és tűz

Mielőtt bármilyen berendezést az űrben használnánk, azt tesztelni kell. A tesztelés során az űrhajósok mindent megtesznek, amit a tényleges küldetés során is tennének, kivéve a rakéták kilövését, amelyek az űrhajót indítják. Ez azt jelentette, hogy mindent ugyanúgy kellett csinálni, mint a tényleges küldetés során, így a problémákat még a küldetés megkezdése előtt meg lehetett találni és ki lehetett javítani.

1967. január 27-én az Apollo-1 űrhajót a floridai indítóálláson tesztelték. Mindhárom férfi - Grissom, White és Chaffee - benne volt. A fedélzeti ajtó zárva volt, és az űrhajó nyomás alatt volt - ami azt jelenti, hogy a normálisnál több levegő volt benne, ami nagyobb nyomást gyakorol mindenre, ami benne van. Erre azért volt szükség, hogy az űrhajó biztonságosan repülhessen az űrben. De ahelyett, hogy normál levegőt használtak volna, az űrhajó tiszta oxigénnel volt nyomás alatt.

A normál levegőben az oxigénnek csak körülbelül 21%-a oxigén, ami azt jelenti, hogy egy doboz levegőnek kevesebb mint a negyede oxigén. A maradék nagy része egy nitrogén nevű gáz. Az Apollo-1 űrhajóban tiszta oxigént használtak: ugyanabban a dobozban az egész levegő oxigén volt.

A teszt során néhány vezeték szikrát vetett, és ez a szikra tüzet okozott. A tűzhöz három dologra van szükség: hőre, tüzelőanyagra (valami éghető anyagra) és oxigénre. Az Apollo-1 űrhajóban a levegőben csak oxigén volt, és ettől a tűz nagyon gyorsan növekedett, és nagyon, nagyon forrón égett. A tűz néhány másodperc alatt elszabadult.

Bár az űrhajósok és az indítóállásból az űrhajósok megsegítésére kijelölt személyzet egyaránt mindent megtett, hogy kihozza Grissomot, White-ot és Chaffee-t a tűzből, nem sikerült. Az űrhajó belsejében uralkodó nyomás összenyomta a zsilipet, és senki sem tudta kinyitni, hogy a három embert kihozza. Gus Grissom, Ed White és Roger Chaffee meghaltak a tűzben.

Mi okozta a tüzet

Még ma sem tudjuk biztosan, hogy mi okozta a tüzet. A mérnökök az Apollo-1 minden egyes centiméterét átvizsgálták, és több olyan helyet is találtak, ahol a tűz keletkezhetett. Azt azonban nem tudták megmondani, hogy melyik volt az. Azt azonban meg tudták állapítani, hogy az űrhajóban rengeteg gyúlékony anyag - vagy olyan dolog, ami könnyen éghet - volt az egyes lehetséges helyek közelében, ahol a tűz keletkezett. A gyúlékony anyagok mennyisége az űrhajóban lévő tiszta oxigénnel keveredve csak egy szikrára volt szükség ahhoz, hogy komoly tűz keletkezzen.

A tűz után

Az egész világ hallott a balesetről, és minden amerikai nagyon szomorú volt az űrhajósok halála miatt. Még a Szovjetunió, Amerika vetélytársa az űrversenyben, is közölte az amerikai kormánnyal, hogy mennyire sajnálja a tűzvész hírét. Magát az Apollo-programot majdnem két évre leállították, amíg a mérnökök változtatásokat végeztek az Apollo-űrhajón, hogy biztonságosabbá tegyék azt.

Ma számos iskola, polgári épület és egyéb hely van elnevezve Grissomról, White-ról és Chaffee-ról. A tűzben elszenvedett veszteségük tiszteletére több emlékművet is emeltek. De talán a haláluk legnagyobb öröksége, vagy az, ahogyan rájuk emlékeznek, az a változás, ami az űrprogramban történt: az Apollo-1 tűzvész óta soha többé nem volt tűz egy amerikai űrhajóban sem - a mérnökök megtanulták ezt a nagyon fájdalmas leckét az Apollo-1-ben történt tűzvész során, és mindent megtettek annak érdekében, hogy soha többé ne fordulhasson elő tűzvész.

Kapcsolódó oldalak

• Apollo-program
• NASA