Indus-völgyi civilizáció – városok, kereskedelem és vízrendszerek

Fedezze fel az Indus‑völgyi civilizáció titkait: fejlett városok, virágzó kereskedelem és kifinomult vízrendszerek — Harappa és Mohendzso‑Dáró rejtélyei.

Az Indus-völgyi civilizáció egy bronzkori civilizáció volt (i.e. 3300–1300; érett korszak nagyjából i.e. 2600–1900). Ez a kultúra a bronzkor egyik legkiterjedtebb és legjobban szervezett városi társadalmát hozta létre Dél-Ázsiában.

Terület és időrend

A civilizáció az indiai szubkontinensen virágzott. Az első felfedezések a 20. század elején indultak meg; az régészek az 1920-as években tárták fel az első nagyobb településeket. Az Indus folyó és a Ghaggar‑Hakra folyó mentén, illetve kiterjedt területeken található települései ma a mai Pakisztán, Északnyugat-India és Afganisztán területén helyezkednek el. A kultúra hatóköre Beludzsisztántól (Beludzsisztán) Gudzsarátig (Gudzsarát) terjedt.

Fő városok és várostervezés

Az első ásatások egyik helyszíne Harappa volt, ezért gyakran "harappai civilizációként" is említik az egész kultúrát. Több jelentős város ismert: Harappa, Mohenjo‑Daro, Dholavira, Lothal, Kalibangan és Rakhigarhi. A városok jellemzői:

• Szervezett városhálózat: szabályos rácsos utcahálózat, elkülönülő citadella (magasabb, védett negyed) és alacsonyabb „lakónegyedek” vagy piacterek.
• Szabványosított építőelemek: égetett téglák használata, sok helyen egységes méretezéssel, ami utal a központi szabványokra és szervezésre.
• Köz- és magánépületek: többszintes házak, raktárépületek (nagyobb magtárra emlékeztető épületek), műhelyek és nyilvános terek.

Vízelvezetés és vízrendszerek

Jellegzetes és korszakalkotó volt a városok kifinomult vízgazdálkodása. Jó építők voltak: a romok a helyszínen ügyes tervezésről tanúskodnak. Épületeik két vagy néha több emeletesek voltak. A fürdőszobákat a szobákhoz csatolták. A város egyik egyedi jellegzetessége a kifinomult vízelvezető rendszer volt. Minden utca mentén téglával bélelt vízelvezető csatorna folyt; a csatornák és a házi lefolyók rendszerbe kapcsolódtak.

A csatornákhoz és kúthoz való hozzáférés, a szabványosított tisztítónyílások és a rendszeres időközönként kivehető téglák a könnyű tisztítás és ellenőrzés érdekében mind azt mutatják, hogy az ivóvíz- és szennyvízkezelést tudatosan szervezték meg. Mohenjo‑Daro híres „Nagy fürdője” (Great Bath) például a közösségi tisztálkodás és rituális fürdés helyeként értelmezhető.

Gazdaság, kézművesség és mezőgazdaság

A gazdaság több lábon állt: mezőgazdaság, kézműipar és távolsági kereskedelem. Termesztették a búzát, árpát, illetve fontos szerepet játszott a pamuttermelés — a régészet korai bizonyítékai közé tartozik a pamutfeldolgozás. Háziállatok közül a zebutehén és más haszonállatok voltak ismertek.

Kézműipari termékek: finom ékszerkészítés (gyöngyök, féldrágakövek), bronzeszközök, agyag- és palackedények, valamint finom kerámia. Jelentős volt a szabványosított súly‑ és mértékrendszer használata, amely a tömegáruk kereskedelméhez szükséges pontosságra utal.

Kereskedelem és kapcsolatok

A harappai kereskedők aktívan folytattak távolsági kereskedelmet: belföldi hálózaton kívül ismert az export és import Mesopotámiával, a Perzsa‑öböl térségével és más dél‑ázsiai part menti központokkal. A Lothalhoz hasonló helyszíneken kikötőleletek utalnak a tengerhez kötődő kereskedelemre. A kereskedelemhez kapcsolódó dokumentumok, számlák helyett gyakran használtak pecséteket és szabványos csomagolási módszereket.

Írás és pecsétek

A harappai kultúra számos tömör pecsétet hagyott hátra, amelyeken rövid feliratok és képi motívumok találhatók. A harappai kereskedők pecséteket használtak a szállítandó zsákok csomóin, hogy biztosítsák, hogy azokat ne nyissák ki az út során. Senki sem tudja teljes bizonyossággal, hogyan kell olvasni az írásrendszerüket: a feliratok rövidek, és a nyelv vagy a jelek rendszere még nem értett. Több elmélet létezik az írás jellegére (piktografikus, szótagírásos vagy logografikus), de konszenzus nincs.

Felfedezés és kutatás

1842-ben Charles Masson írt egy könyvet, amelyben megemlítette az Indus-völgyi civilizáció helyszíneit. Kevesen figyeltek fel rá. Később, 1921–22-ben John Marshall megszervezte az első régészeti ásatást Harappában, és az ezt követő kutatások során kerültek napvilágra a nagyvárosi maradványok. Azóta számos ásatás és kutatás zajlott, amelyek folyamatosan bővítik ismereteinket a városok életéről, gazdaságáról és társadalmi szerkezetéről.

Hanyatlás és elméletek

A civilizáció hanyatlása és a városok elnéptelenedése i.e. kb. 1900–1300 között történt, de pontos okai vita tárgyát képezik. Felmerülő magyarázatok:

• klímaváltozás és csapadékeloszlás megváltozása, ami a mezőgazdaságot és a vízellátást érintette;
• folyók elterelődése vagy kiszáradása (különösen a Ghaggar‑Hakra/Indus rendszerek változásai);
• kereskedelem visszaesése a közel-keleti kapcsolatok gyengülése miatt;
• belső társadalmi és gazdasági változások, esetleges migrációk.

Nincs egyetlen, mindenki által elfogadott magyarázat: a hanyatlás valószínűleg több tényező együttes hatásának eredménye volt.

Örökség és jelentőség

Az Indus‑völgyi civilizáció fontos szerepet játszik Dél‑Ázsia korai történetében: magas szintű városi szervezés, műszaki megoldások (vízrendszerek, szabványos téglák, súly‑ és mértékrendszer) és kiterjedt kereskedelmi hálózatok tanúskodnak fejlettségéről. A további ásatások és interdiszciplináris kutatások (például paleoklímatológia, genetika és nyelvészet) tovább finomítják azt a képet, amelyet ma ismerünk erről a kiterjedt és összetett civilizációról.

Kérdések és válaszok

K: Mi az Indus-völgyi civilizáció?

K: Mikor érte el fejlődésének csúcspontját?

K: Milyen területet fedett le?

K: Mi más néven is ismert ez a civilizáció?

K: Melyek voltak a város néhány egyedi jellemzője?

K: Hogyan biztosították a kereskedők az áruikat szállítás közben?

K: Ki írt először erről a civilizációról 1842-ben?

Keresés betűvel