A Frankenstein; avagy a modern Prométheusz című regényt Mary Shelley írta. A mű egy különös tudományos kísérlet által létrehozott lényről szól: egy fiatal tudós életet teremt, majd rettegve fordul el teremtményétől, és az ebből fakadó következmények tragédiába torkollnak. Shelley a művet fiatalon, nagyjából tizenkilenc évesen kezdte írni, és huszonegy éves korában jelent meg első alkalommal. Az első kiadás névtelenül látott napvilágot Londonban 1818-ban; későbbi kiadásokon Mary Shelley neve is feltűnik — különösen ismert a szerző által később átdolgozott kiadás, amelyben saját szerkesztését és megjegyzéseit is közölte.

Keletkezés és háttere

Shelley a svájci Genf környékén töltött idő alatt alkotta meg a történet alapötletét. 1816 nyara, az úgynevezett „nyár nélküli év” (a Tambora vulkán kitörésének globális klímaváltozásai miatt) borongós, viharos időjárást hozott, ami hozzájárult az irodalmi elmélkedések és a rémtörténetek iránti hangulathoz. Az okkultizmussal kapcsolatos beszélgetések, a kor tudományos-közéleti vitái és a romantikus irodalom eszmei háttere – különösen a teremtés, az ember és a természet viszonyának kérdései – mind hatottak az alkotáshoz.

Mary, Percy Bysshe Shelley (későbbi férje), Lord Byron és John Polidori (Byron orvosa) egy este elhatározták, hogy versenyt rendeznek: ki tudja megírni a legjobb rémtörténetet. Polidori ebből a találkozóból alkotta meg később A vámpírt (The Vampyre). Mary hetekig töprengett különböző ötleteken, mígnem egy hét után álmában megjelent neki a tudós képe, aki életet ad teremtésének, majd elborzad az eredménytől — ez volt a Frankenstein kiindulópontja. A történet tehát egyszerre személyes eredetű, és kölcsönhatásban áll a kor kulturális és tudományos vitáival.

Cselekmény és szerkezet

A regény epikus, többrétegű elbeszélési szerkezetű: történetét keretbe foglalják Robert Walton jegyzetei (az északi sarkvidéki expedíció vezetője), amelyben találkozik a kimerült Victor Franckensteinnel; Victor elmeséli saját életét és teremtményének történetét; majd magának a teremtménynek a hangja is megszólal, amikor elmondja, mit tanult és milyen sérelmeket szenvedett el. A főbb események röviden: Victor Frankenstein megszállottan kutatja az élet titkát, holttestek részeiből hoz létre egy élő lényt, aki azonban rendkívül intelligens és érző. Victor elutasítja és elmenekül; a teremtmény elhagyatva és elutasítva magát bosszúnak, elszigeteltségnek és meg nem értettségnek tekinti, ez sorozatos tragédiákhoz — gyilkosságokhoz és családi vesztességekhez — vezet; Victor végül üldözőbe veszi teremtményét egészen az Északi-sarkvidékig, ahol mindketten a pusztulás és megbánás felé sodródnak.

Főbb témák és motívumok

  • Teremtés és felelősség: a regény a tudomány etikai határait, a teremtő felelősségét és a teremtmény iránti kötelezettséget vizsgálja. Victor kísérlete — a „tűz álmával” párhuzamba állítva — a Prométheusz-mítosz modern újraértelmezése.
  • Természet vs. nevelés: a teremtmény kezdeti jóindulatát és későbbi kegyetlenségét a társadalmi elutasítás és a magány alakítja; Shelley a „szörny” természete és társadalmi formáltsága közti összefüggéseket tárgyalja.
  • Magány, identitás, nyelv: a történet részletesen bemutatja, hogyan tanul meg beszélni és olvasni a teremtmény, s hogyan épül fel önképe a másoktól kapott reakciók alapján.
  • A romantika és a gótika elemei: a természeti leírások, a melankolikus hősiesség és a borzongató hangulat mind a kor irodalmi irányzatait tükrözik.

A név és a teremtmény

A regény megjelenése óta a „Frankenstein” név gyakran a szörnyre magára utal a köznyelvben. Ezt a használatot irodalomtörténeti szempontból sokszor tévesnek tekintik, mivel a szerzői megoldás szerint az alkotó neve Victor Frankenstein, míg a teremtmény a regényben név nélkül marad. A szerzői és használati kommentárok mégis elfogadják, hogy a „Frankenstein” szó hétköznapi értelemben a teremtményre is vonatkozik; a regényben maga a teremtmény olyan kifejezésekkel illeti magát vagy mások általi megnevezését, mint „teremtmény”, „szörny”, „ördög”, „nyomorult”, „hitvány rovar”, „démon”, „lény” vagy egyszerűen „ez”. Victorhez szólva a teremtmény például úgy fogalmaz: ő lenne „a te munkád Ádámjára”, de ehelyett „a te bukott angyalod”.

Kulturális hatás és adaptációk

A Frankenstein-mítosz a 19–20. század folyamán hatalmas kulturális hatást gyakorolt: színpadi feldolgozások, irodalmi folytatások, filmek, képregények és televíziós adaptációk sokasága született. Különösen ismert az 1931-es Universal-stúdiós film, amelyben a teremtményt a populáris kultúrában gyakran látott, varrva összeillesztett, kiterjesztett arcú formában ábrázolták — ez a filmes megjelenés sok néző számára határozta meg a „szörny” képét, noha Mary Shelley eredeti leírása sokkal árnyaltabb és beszélőképesebb lényt mutat be.

A regényet gyakran emlegetik kortárs etikai viták kapcsán is, például a bioetika, a genetikai mérnökség vagy a mesterséges intelligencia területén felmerülő félelmek és figyelmeztetések illusztrációjaként: „frankensteini” kísérletek alatt gyakran azokat az eljárásokat értik, amelyek váratlan és potenciálisan veszélyes következményekhez vezethetnek.

Stílus és jelentőség

A Frankenstein egyszerre tekinthető egy korszak gótikus regényének és a korai tudományos-fantasztikus irodalom alapművének. Mary Shelley nyelvezete, a több elbeszélői nézőpont és a filozófiai kérdésekre való rákérdezés miatt a mű ma is gyakran elemzett irodalmi szöveg az egyetemeken és fontos referenciapont az emberi teremtés, felelősség és identitás témáiban.