Common Brittonic (Közös britton): az óbrit nyelv eredete és leszármazottai

Fedezd fel a Közös britton (óbrit) eredetét és leszármazottait — Welsh, Cumbric, Cornish, Breton története, latin hatások és nyelvrokonságok

A Common Brittonic (magyarul általában közös britton vagy óbrit) a brit szigeteken beszélt korai brit kelta nyelvek közös őse volt. A nyelvet a mai Nagy-Britanniában élő, a britek néven ismert kelta nép beszélte. A közös brittonból az idő folyamán több, részben külön fejlődő ágazat alakult ki: a Welsh (walesi), a Cumbric, a Cornish (kornis/kornwalli) és a Breton (bretoni).

Eredete és kronológia

A közös britton a proto-kelta — egy rekonstruált ősi kelta nyelv — leszármazottja. A nyelv fejlődése és szétválása már a kr. e. első évezred első felére tehető: ekkor alakultak ki a későbbi regionális változatok. A közvetlen bizonyítékok a korai korszakból ritkák; a nyelv létezését elsősorban helynevek, néhány felirat és középkori kéziratokban megőrzött formai maradványok alapján rekonstruálják.

Lehetséges rokonok

Van bizonyíték és szakmai vita arra vonatkozóan, hogy a pikt nyelv kapcsolata a közös brittonnal szoros lehetett, és egyes kutatók egy ötödik ágat feltételeznek. A pikt nyelv azonban kevés közvetlen forrás miatt eredendően vitatott kérdés, és mások a piktet külön fejlett, részben rokon nyelvként tartják számon.

Nyelvi jellemzők

• P–Q megoszlás: a közös britton a kelta nyelveken belül a P‑kelt csoportba (Brythonic) tartozott: egy jellegzetes hangváltozás, hogy a proto-kelta *kʷ hang gyakran p-vé alakult, ellentétben az ír‑skót (Q‑kelt) fejlődéssel.
• Initialis mutációk: a ma ismert britton nyelvekben (walesi, breton, cornish) fontos szerepet játszó kezdőhang‑mutációk gyökerei a közös britton korszakára nyúlnak vissza.
• Szókincs és szerkezet: a közös britton agglutináló és flektáló jegyeket egyaránt mutatott; a nyelvtani rendszert és a személyragokat a későbbi britton nyelvekben tanulmányozhatjuk.

Hatás és források

A római korban a latin nyelv erősen hatott a közös brittonra, főként városi és egyházi terminológiában. A római időktől kezdődően, különösen a kereszténység terjedésével, sok latin eredetű vallási, egyházi és adminisztratív szó került be a britton szókincsbe — ezt a hatást a walesi források is jól mutatják, hiszen a korai középkori kéziratokban és helynevekben számos latin kölcsönszó őrződött meg. A középkori források (inscriptiók, helynevek, versek és későbbi kéziratok) szolgálnak a Common Brittonic rekonstrukciójának alapjául.

Történeti alakulás és eltűnés

A közös britton nyelvjárásai a késő ókor és a kora középkor folyamán különültek el egymástól. A Brit-szigetek történelmi folyamatai — bevándorlások, hódítások és kulturális átalakulások — a britton nyelvek térnyerését és visszaszorulását egyaránt meghatározták:

• A Brit‑szigetek nyugati és déli részein (ma Wales és Cornwall, valamint a bretoni települések Franciaországban) a britton nyelvek tovább fejlődtek: a Welsh és a Breton ma is élő nyelvek (a bretoni a Bretagne‑i bevándorlások következtében alakult ki), a Cornish pedig később kihalt, majd újraélesztési mozgalom kezdődött.
• A közép- és észak‑brit területeken a közös brittonot fokozatosan felváltotta a bevándorló óangol (az angol nyelv elődje), különösen a Firth of Forth-tól délre; Észak‑Skóciában viszont a középkori korban a gael (skót‑gael) terjedése volt jellemző.
• A Skócia északi és nyugati részein a gaelic terjedése kiszorította a britton nyelvek nagy részét; a déli határvidéken a common brittonic tovább élt Cumbriában és Dél‑Skóciában, bár fokozatosan vesztett területet.
• A cumbric nyelv (Cumbriában és Észak‑Angliában) maradványai még a középkor végére is felismerhetők voltak, de Észak‑Angliában a cumbric nyelv többnyire a 12–13. századra eltűnt.
• Dél‑Angliában és Cornwallban a cornish a közösségi beszédet fokozatosan vesztette el: hagyományosan a cornishet a 18. század végére, a 19. század elejére tekintik kihaltnak mint anyanyelvet, bár pontos dátumok vitatottak, és az utolsó anyanyelvi beszélők említései a 18. század végére tehetők. A 19. századra a cornish már nem élt közösségi anyanyelvként, de az utóbbi évszázadban sikeres újjáélesztési törekvések indultak.

Modern következmények és kutatás

Ma a közös britton elsősorban történeti‑nyelvészeti rekonstrukció tárgya: a középkori walesi és kornis források, a bretoni szókincs, a helynevek és a korabeli feliratok alapján a tudósok próbálják visszaállítani a közös nyelv formáit és szabályait. A cornish esetében az újjáélesztés részben sikeres volt: ma már vannak anyanyelvi nevelésre és közösségi használatra törekvő mozgalmak. A Welsh nyelv pedig erősebb és szélesebb körben használt életjelet mutat, míg a Breton Franciaországban regionális nyelvként él tovább.

Összefoglalva: a közös britton a mai britton nyelvek közös őse, amely a proto‑keltából fejlődött és a történelmi változások hatására több, részben egymástól független nyelvvé vált. Bár a közvetlen beszélőközösség eltűnt, hatása és emlékei — a mai walesi, bretoni és cornish nyelvekben, valamint helynevekben — tovább élnek, és a kutatás révén egyre jobban megismerhetők.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a Common Brittonic?

K: Hogyan fejlődött ki?

K: Milyen ágai vannak?

K: A római korban volt-e valamilyen hatása a latinnak a common brittonicra?

K: Mikor kezdték Skóciában felváltani?

K: Mikor tűnt el Angliában?

Keresés betűvel