Edward B. Lewis (1918. május 20. – 2004. július 21.) amerikai genetikus. 1995-ben megosztva kapta az 1995-ös élettani vagy orvosi Nobel-díjat, munkásságát a fejlődésgenetika megalapozásáért ismerték el (a díjat Christiane Nüsslein-Volhard és Eric F. Wieschaus társadalmi nyertekkel osztotta meg).
Élete és pályafutása
Lewis a pennsylvaniai Wilkes-Barre-ban született. 1939-ben a Minnesotai Egyetemen biostatisztikából szerzett BA diplomát. Korai pályaválasztásától kezdve érdekelte a genetika és a statisztika kapcsolata, amely később a kísérletes genetikai munkák tervezésében és értelmezésében is hasznosnak bizonyult.
1942-ben Lewis a Kaliforniai Technológiai Intézetben (Caltech) doktorált, ahol Alfred Sturtevant irányításával a Drosophila melanogasterrel foglalkozott. Doktori munkája után a második világháború alatt meteorológusként szolgált az amerikai légierőnél. 1946-ban visszatért a Caltechre, ahol előbb oktatóként, majd 1956-tól a biológia professzoraként dolgozott; 1966-ban nevezték ki a biológia Thomas Hunt Morgan professzorává.
Tudományos eredmények
Lewis munkássága elsősorban a Drosophilával végzett kísérletekre épült. Feltárta és jellemezte azokat a genetikai elemeket, amelyek meghatározzák a rovarok testtájainak (szelvényeinek) identitását, és megfogalmazta a homeotikus gének működésére vonatkozó alapvető elveket. Különösen ismert a bithorax génkomplexszel kapcsolatos munkája és az az ötlete, hogy a gének kromoszóma-beli sorrendje összefügg a kifejeződésük sorrendjével (kolinearítás).
Elméleti és gyakorlati eredményei hozzájárultak ahhoz a felismeréshez, hogy a fejlődési programokat szabályozó gének jelentős része evolúciósan konzervált: a rovaroktól az emlősökig hasonló gének és mechanizmusok irányítják az embriók korai szegmentálódását és szerveződését. Ebből következően munkája megalapozta az összehasonlító fejlődésgenetika és az evolúciós fejlődésbiológia (evo-devo) későbbi fejlődését.
Hatás és örökség
Lewis kutatásai nem csak a genetika és a fejlődésbiológia területén voltak úttörőek, hanem hatásuk kibővült más területekre is: a sugárzás hatásainak és bizonyos rák típusok genetikai hátterének megértésében is releváns megközelítéseket adtak. Munkássága hosszú távon is meghatározó volt a molekuláris és fejlődésgenetikai kutatásokban, és számos kutatót inspirált világszerte.
A karrierje során készült, a genetika, a fejlődésbiológia, a sugárzás és a rák területén megjelent legfontosabb publikációi válogatva, egy kötetben is elérhetők; ezek a tanulmányok ma is fontos forrásai a témában dolgozó kutatóknak.