I. Henrik angol király (i. sz. 1068 körül – i. sz. 1135. december 1.), más néven Henry Beauclerc (jelentése: „jó tudós”), Anglia királya volt. Uralkodott 1100-tól 1135-ben bekövetkezett haláláig. Henrik a yorkshire-i Selbyben született; Hódító Vilmos és Matilda flamand királynő negyedik fia volt. Ő volt az egyetlen gyermeke, aki valóban Angliában látta meg a napvilágot, mivel anyja 1068-ban költözött oda férje koronázása után.

Korai évek és családi helyzet

Henriket klasszikus műveltségre nevelték: jól beszélt latinul és tanult a szabad művészetekben. A család eredeti tervei szerint fiatalabb fia beléphetett volna az egyházba. Amikor apjuk, Vilmos 1087-ben meghalt, a birodalom kettévált: Curthose Róbert lett Normandia hercege, míg Rufus Vilmos foglalta el az angol trónt. A még kiskorú Henrik kezdetben örökség nélkül maradt, de megvásárolta nyugat-normandiai birtokainak egyikét, a Cotentin megyét Róberttől. 1091-ben Robert és Rufus ideiglenesen kiszorították őt, de Henrik fokozatosan újjáépítette hatalmi bázisát, és végül szövetkezett Vilmossal Róbert ellen.

A trón megszerzése és a normandiai ügyek

Henrik jelen volt, amikor Vilmos 1100-ban vadászbalesetben meghalt; Róbert ekkor keresztes hadjáraton volt, így Henrik gyorsan lépett, és magához ragadta az angol trónt. Később megvívta a fő összecsapást Róberttel: 1106-ban legyőzte őt Tinchebray-nél, s Róbertet fogságba vetette, amivel részben egyesítette a normann birtokokat és konszolidálta hatalmát mind Angliában, mind Normandiában.

Kormányzás, jog és adminisztráció

Királyként Henrik jelentős intézményi és jogi reformokat vezetett be a királyi hatalom megszilárdítására. Kiadta a Szabadságok Chartáját, amelyet gyakran a Magna Carta elődjének tekintenek, és amely a királyi visszaélések korlátozására tett kísérlet volt. Törekedett a királyi igazságszolgáltatás erősítésére: rendszeresítette az írott királyi parancsokat és a királyi birtokok pénzügyeinek elszámolását (a később formálissá váló exchequer előfutárai). Visszaállított és alkalmazott olyan régebbi jogi elveket és gyakorlatokat, amelyek I. Eduárd udvarához kötődtek — a forrásokban szereplő megnevezésre utalva, egyes helyeken a korábbi király törvényeinek felelevenítése is megjelenik (Inkvizítor Edward — bár ez a megjelölés pontatlan lehet; valójában I. Eduárd, az ún. Edward the Confessor korábbi törvényeire és hagyományaira hivatkoztak).

Család, a Fehér Hajó tragédiája és örökösödési válság

Henrik házasságából született két törvényes gyermeke: Matilda (később az ún. Empress Matilda) és William Adelin. 1120. november 25-én William a Fehér Hajó elsüllyedésekor veszett oda, ami súlyos örökösödési válságot idézett elő. Henriknek emellett számos törvénytelen gyermeke is volt — a középkori források és a modern történészek becslései általában 20 és 25 közé teszik számukat. A fiú tragikus halála miatt Henrik később lányát, Matildát jelölte örököséül, és igyekezett biztosítani annak jogát a trónra.

Halál, utóélet és történelmi örökség

1135-ben Henrik betegeskedve Normandiában tartózkodott, ahol lányát és unokáit látogatta meg Normandiában. Halála után örökösödési rendeleteit nem sikerült biztosítani: lánya, Mathilda és unokaöccse, István vetélkedni kezdett a hatalomért, és a küzdelem hosszú belső konfliktussá fajult — a középkori Angliában ezt a periódust gyakran az „anarchia” néven említik, és végül évekig tartó polgárháború következett (polgárháborút indítottak). Henri öröksége azonban túlmutat a dinasztikus vitákon: megerősítette a királyi közigazgatást, fejlesztette az igazságszolgáltatás rendszerét, és páratlanul nagy befolyást gyakorolt a normann-angol állam kialakulására. Támogatta a kolostorokat és az iskolákat, ezért is ragadt rá a „Beauclerc” (a tudományokhoz értő) jelző.

Henrik sírja és emlékezete a későbbi angol uralkodók és történészek számára fontos mérföldkő maradt: uralma alatt az angol királyság adminisztratív, jogi és politikai alapjai sok tekintetben rendezettebbé váltak, még ha személyes és dinasztikus válságai hosszabb távon instabilitást is szültek.