Alfred Emanuel Smith, Jr. (1873. december 30. – 1944. október 4.) – közismerten Al Smith – amerikai politikus és államférfi, aki négyszer volt New York állam kormányzója (1919–1920, 1923–1928), és aki 1928-ban a Demokrata Párt elnökjelöltje volt. A progresszív irányvonalhoz közel álló politikusként kormányzóként számos reformot vezetett be a munkavédelem, az állami adminisztráció korszerűsítése és a közmunka területén. Hosszú ideig kapcsolatban állt a manhattani politikát befolyásoló Tammany Hall gépezetével, és határozottan ellenezte a szesztilalmat, amely kampányának és nemzetközi ismertségének is központi eleme volt.

Korai évek és felemelkedés

Smith New York alsó Manhattan részén született bevándorló családban és fiatalon kellett munkába állnia; ez erősen meghatározta politikai pályáját, amelyet a városi munkásréteg és az etnikai közösségek támogatása jellemzett. Politikusi pályafutását a helyi politikai szervezetekben kezdte, és a városi gépezet, a Tammany Hall beágyazott szerepe segítette elő gyors előrejutását a helyi és az állami politikában.

Kormányzóként végrehajtott reformok

New York kormányzójaként Smith modernizálta az állami közigazgatást és több szociális és munkaügyi reformot indított el. Törekvései közé tartoztak:

  • munkavédelmi intézkedések és gyárfelügyelőségek megerősítése,
  • a gyermekmunka korlátozása és a munkakörülmények javítása,
  • munkavállalói kártérítési rendszerek kiterjesztése,
  • állami költségvetési és adminisztrációs reformok a hatékonyság növelésére,
  • költségvetési fegyelem és a közlekedési, infrastrukturális beruházások támogatása.

Politikája révén Smith népszerű volt a városi, bevándorló és munkaerőrétegek körében, ugyanakkor a konzervatív, főként déli és rurális vallási csoportok körében ellenérzéseket váltott ki.

A 1928-as elnökjelöltség és az országos kampány

Smith volt az első nagy párt által indított katolikus elnökjelölt az Egyesült Államokban, és jelöltsége mérföldkőnek számított az etnikai és városi szavazóbázisok bevonásában. A városi bevándorlói és etnikai közösségek széles támogatását megszerezte, ugyanakkor sok protestáns déli és középnyugati választó aggodalmát keltette – különösen a déli baptisták és bizonyos német lutheránus csoportok részéről –, akik attól tartottak, hogy a katolicizmus befolyásolhatja politikáját. A nemzetgazdaság ekkor viszonylagos jólétének hatására Smith a republikánus Herbert Hooverrel szemben nagy vereséget szenvedett: Hoover kényelmes győzelmet aratott.

Későbbi pályafutás, viszony Roosevelttel és a New Deal

Smith 1932-ben ismét megpróbálkozott a demokrata jelöltség megszerzésével, de korábbi szövetségese, Franklin D. Roosevelt győzött a jelölő konvención, majd elnökként megkezdte a New Deal programot. Ezt követően Smith New Yorkban üzleti tevékenységekbe kezdett és fokozatosan éles kritikává vált Roosevelt New Dealjével szemben, különösen azzal a centralizált közigazgatási és gazdaságpolitikai irányvonallal kapcsolatban, amely szerinte a helyi önkormányzatiság és a magánszféra szerepét csökkentette.

Kitüntetés, magánélet és halál

1939-ben a pápaság egyik legmagasabb laikus kitüntetésével ismerték el, amikor a kard és köpeny pápai kamarásává nevezték ki (az ilyen tisztséget ma Gentiluomo di Sua Santità vagy Őszentsége úriemberének nevezik). Smith magánéletében is fontos szerepet játszott családja; felesége halálát követően visszavonultan élt, és 1944. október 4-én, 70 éves korában, a Rockefeller Intézet kórházában hunyt el szívrohamban, halálát részben felesége öt hónappal korábbi elvesztése miatti lelki megterheléssel is összefüggésbe hozták. Temetése a Kálvária temetőben volt.

Örökség

Al Smith szerepe a 20. századi amerikai politikában kettős: egyrészt a progresszív reformok megvalósítójaként és a modern, városi demokrata politikai bázis kialakítójának tekintik, másrészt 1928-as elnökjelöltsége mérföldkő volt a vallási és etnikai sokszínűség országos politikai reprezentációjában. Bár országos szinten vereséget szenvedett, jelöltsége hozzájárult ahhoz a városi-ethnikai-labortársi-koalícióhoz, amely később a New Deal korszakában meghatározóvá vált a Demokrata Párt számára.