A tarantella gyors, élénk tánc, amelyet hagyományosan 6/8-os (illetve rokon ritmusban 12/8-as) ütemben adnak elő. A név az olaszországi Taranto városáról származik, és leginkább Dél-Olaszországhoz kötődik. Az emberek régen úgy hitték, hogy ha valakit megharapott egy tarantella pók, akkor ezt a táncot kell táncolnia, hogy kiűzze a mérget. A táncos először fáradtnak tűnhetett, majd egyre izgatottabbá vált, míg végül őrültnek tűnő mozdulatokra vetemedett.

Ez a népi hit a "tarantism" (tarantizmus) nevű jelenséghez kötődik, amelyet különösen a pugliai (apuliai) területeken jegyeztek fel a 16–19. században. Sok kutató szerint a tánc és zene gyógyító, rituális szerepet töltött be: a zenészek és a dobosok olyan lendületes ritmust játszottak, amely segített a táncosnak levezetni a testében és lelkében felgyülemlett feszültséget. Egyesek úgy vélik, hogy valójában ezek az emberek soha nem hittek a pók mérgező hatásában, hanem egyszerűen egy társadalmi ürügyet találtak a táncra egy olyan korban, amikor az egyház gyakran tiltott vagy megvetett bizonyos népi szokásokat. Valóban: a tarantella-mítosz mögött részben orvosi, részben kulturális okok álltak, és a pók maga a néphitben túlzott jelentőséget kapott.

Zenei jellemzők

A tarantellára jellemző a gyors, pergő 6/8-os lüktetés: két háromütéses egység adja a friss, rohanó mozgást. A hangsúlyok és szinkópák gyakran játékos, rohanó hatást keltenek; sok darabban megjelennek gyors futamok, skálázások és ritmikai variációk. A tarantella lehet rögtönzött népi előadás, de számos zeneszerző átvette a típus jellegzetességeit és megírta saját, komponált változatát.

Táncos jellemzők és hangszerek

  • A tánc gyors lábmunkára, forgásokra, ugrásokra és hirtelen dinamikai váltásokra épül; gyakran párban vagy körben táncolják.
  • Tipikus hangszerek: tamburello (kézi dob/keretdob), mandolin, gitár, harmonika/accordeon, hegedű és népi fúvósok; ezek adják a jellegzetes, pergő kíséretet.
  • A pugliai változatokban (például a pizzica) a tamburello és a dobok különösen hangsúlyosak, mivel a ritmusnak terápiás szabályozó szerepe volt a rituális gyógyítás során.

Történelmi és kulturális hatás

A tarantella hagyománya sokrétegű: egyszerre népi rítus, társastánc és zenei műfaj. A 18–19. század során európai zeneszerzők is felfigyeltek a dél-itáliai ritmusokra, és több alkalommal beépítették azokat kompozícióikba. Néhány zeneszerző szívesen írt gyors, 6/8-os ütemben írt darabokat, amelyeket "tarantellának" neveztek. Mendelssohn például a 4. szimfónia (az olasz) utolsó tételeként írt egyet, de a hatás számos más romantikus és későbbi alkotásban is felfedezhető. Chopin és Liszt is írt Tarantellákat vagy tarantella-jellegű darabokat, amelyekben a gyors ritmus és a virtuóz kivitelezés áll a középpontban.

Megjelenés a mai kultúrában

A tarantella ma tovább él népzenei fesztiválokon, folklór előadásokon és világzenei produkciókban. A pugliai pizzica-reneszánsz az utóbbi évtizedekben újra felélesztette a tánc rituális és közösségi szerepét, miközben a műzene világában is időről időre felbukkan mint inspirációforrás. Emellett a tarantella ritmusát gyakran használják filmzenékben, balettekben és színpadi művekben a drámai, rohanó hangulat megteremtésére.

Összefoglalás

A tarantella tehát egyszerre népi eredetű tánc és zenei forma, amelynek gyökerei Dél-Olaszország népi hiedelmeiben és rituáléiban találhatók. Ritmusa és temperamentuma miatt számos zeneszerzőt megihletett, miközben a helyi közösségekben továbbra is élő, dinamikus tánckultúrát képvisel.