Tanggu-egyezmény (Tangku, 1933) — Kína és Japán fegyverszünete
Részletes áttekintés a 1933-as Tanggu (Tangku) fegyverszünetről: Kína és Japán megállapodása, következmények Mandzsúriára és a nemzetközi politikára.
A Tanggu fegyverszünet, más néven Tangku fegyverszünet (kínaiul: 塘沽协定; 塘沽協定; Tánggū Xiédìng; Tanku kyōtei (塘沽協定)) egy 1933. május 31-én a Tanggu kerületben, Tianjinban aláírt tűzszünet volt Kína és a Japán Birodalom között, amely hivatalosan is véget vetett a két évvel korábban kezdődött japán inváziónak Mandzsúriában.
Előzmények
Az 1931-es mukdieni események (a Mukden-incidens) után Japán gyors katonai lépéseket tett Mandzsúria elfoglalására, és 1932-ben létrehozta a bábállamként működő Mandzsukuo-t. A nemzetközi közvélemény és a Nemzetek Szövetsége vizsgálata (Lytton-jelentés) elítélte a japán lépéseket, de a nemzetközi reagálás hatására Japán 1933 tavaszán kilépett a Szövetségből. A Kínai Nemzeti Kormány (Kuomintang) a belső politikai válságok és a kommunista felkelés elleni küzdelem miatt mérlegelte a fegyveres konfliktus folytatását, és végül tárgyalásra kényszerült.
A megállapodás tartalma
A Tanggu fegyverszünet több lényeges pontban szabályozta a két fél viszonyát, többek között:
- megállapodás a fegyveres harcok beszüntetéséről és a frontvonalak befagyasztásáról;
- megállapodás létrehozásáról egy demilitarizált övezetről a Nagy Fal és a Mandzsúria között (a gyakorlatban korlátozta a kínai hadsereg mozgásterét a területen);
- Kína ígéretet tett arra, hogy nem telepít nagyobb katonai erőket a demilitarizált zóna területére, továbbá fellép a japán fennhatóságot ellenszegítő akciók ellen;
- a fegyverszünet de facto elismerte, hogy a japán erők és a mandzsukuói hatalom gyakorol kontrollt Mandzsúria felett, bár a megállapodás nem jelentett formális szuverenitás-átadást a terület kapcsán.
Következmények
A Tanggu egyezmény politikailag és katonailag is súlyos következményekkel járt Kína számára: a megállapodás gyakorlatilag megakadályozta a kínai kormány erőteljes katonai visszavágását Mandzsúria ügyében, és sokan megalázónak tartották a feltételeket. Chiang Kai-shek és a Kuomintang részben a belpolitikai prioritásokra — a kommunista mozgalom elleni harcra — hivatkozva fogadták el a fegyverszünetet.
Nemzetközi szinten a megállapodás azt mutatta, hogy a korabeli nagyhatalmi és nemzetközi mechanizmusok nem képesek hatékonyan megálljt parancsolni a terjeszkedő feltörekvő hatalmaknak. Japán további lépéseket tett a kínai területek befolyásolására az 1930-as évek második felében, ami végül a teljes körű kínai–japán háborúhoz (1937–1945) vezetett.
Nemzetközi és hazai megítélés
A fegyverszünetet sokan Kínában úgy értékelték, mint rövid távú kényszermegoldást, amely ugyan megőrizte bizonyos területi integritást, de elfogadhatatlan engedményeket tartalmazott Japán felé. A nemzetközi közvélemény és történészek többsége a Tanggu-egyezményt a japán terjeszkedés egyik lépéseként látja, amely hozzájárult az 1930-as évek kelet-ázsiai feszültségeinek további kiéleződéséhez.
Fontos megjegyzések
- A Tanggu fegyverszünet nem jelentett végleges békeszerződést vagy hivatalos területátadást, de a gyakorlatban konszolidálta Japán befolyását Mandzsúriában.
- A dokumentum aláírása után is történtek incidensek és folyamatos politikai nyomásgyakorlás, amelyek végül újabb konfliktusokhoz vezettek.
Tanggu fegyverszüneti beszélgetés
Háttér:
Az 1931. szeptember 18-i mukdeni incidens után a japán Kwantung-hadsereg megszállta Mandzsúriát, és 1932 februárjára az egész régiót elfoglalta. A Csing-dinasztia utolsó császárát, a Tianjinban száműzetésben élő Puyit a japánok meghívták, hogy fogadja el az új Mandzsukuo Birodalom trónját, amelyet a japán hadsereg irányított. 1933 januárjában Mandzsukuo déli határainak őrzésére egy közös japán és mandzsukuói haderő megszállta Rehe-t, és miután márciusra elfoglalta a tartományt, a Nagy Falon kívül északkeleten maradt kínai seregeket Hebei tartományba szorította.
A nyugati hatalmak Japán tetteit hibáztatták, de nem tettek mást. Amikor a Népszövetség felszólította Japánt, hogy hagyja abba a harcot, Japán 1933. március 27-én kilépett a Népszövetségből.
Mivel a japán hadseregnek Hirohito császár egyértelmű parancsa volt (aki gyors véget akart vetni a Kínával folytatott harcnak), hogy ne menjenek a Nagy Falhoz, a japánok 1933 májusában leállították a támadást.
Beszélgetések
1933. május 22-én kínai és japán képviselők találkoztak, hogy megbeszéljék a harc végét. A japán követelések komolyak voltak: a Nagy Faltól délre, Pekingtől Tianjinig száz kilométeres demilitarizált övezetet kellett létrehozni, magával a Nagy Fallal japán ellenőrzés alatt. A Kuomintang reguláris katonai egységeit nem engedték be az övezetbe, bár a japánoknak megengedték, hogy felderítő repülőgépekkel vagy földi járőrökkel ellenőrizzék a megállapodás betartását. Az övezeten belüli közrendet egy rendőri egységnek kellett fenntartania, a Demilitarizált Zóna Békefenntartó Testületnek. Továbbá rákényszerítették Kínát, hogy ismerje el Mandzsukuót törvényes kormányként.
Két titkos záradék kizárta a japánellenes önkéntes hadseregeket ebből a Békefenntartó Testületből, és úgy rendelkezett, hogy minden olyan problémát, amelyet a Békefenntartó Testület nem tudott megoldani, a japán és a kínai kormány közötti megállapodással kell rendezni. Miután minden jelentősebb csatát és sok területet elvesztettek, és mivel a Csang Kaj-sek vezette kínai kormányt jobban érdekelte a Kínai Kommunista Párt elleni harc, mint a japánok elleni harc, a kínai kormány minden követelésbe beleegyezett. Ráadásul az új demilitarizált övezet nagyrészt a mandzsu hadúr, Zhang Xueliang megmaradt területén volt.
Eredmény
A Tanggu fegyverszünet azt eredményezte, hogy a Kuomingtang-kormány de facto elismerte Mandzsukuót, és elfogadta Rehe elvesztését. Ez rövid időre véget vetett a Kína és Japán közötti harcoknak, és egy rövid időre javult a két ország közötti kapcsolat. 1935. május 17-én a Kínában működő japán követséget nagykövetségi rangra javították, 1935. június 10-én pedig megkötötték a He-Umezu-megállapodást. A Tanggu fegyverszünet időt adott Csang Kaj Seknek arra, hogy egyesítse erőit, és a Kínai Kommunista Párt ellen összpontosítsa erőfeszítéseit, bár Észak-Kína kárára. A kínai közvélemény azonban ellenezte a Japán számára ennyire kedvező és Kína számára szégyenletes fegyverszünetet. Bár a fegyverszünet demilitarizált ütközőzónát hozott létre, a japánok területi vágyai Kínával szemben továbbra is fennmaradtak, és a fegyverszünet csak rövid szünetnek bizonyult, amíg 1937-ben a második kínai-japán háború kitörésével újra ki nem törtek a harcok.
Keres