Tanggu-egyezmény (Tangku, 1933) — Kína és Japán fegyverszünete

Az 1931. szeptember 18-i mukdeni incidens után a japán Kwantung-hadsereg megszállta Mandzsúriát, és 1932 februárjára az egész régiót elfoglalta. A Csing-dinasztia utolsó császárát, a Tianjinban száműzetésben élő Puyit a japánok meghívták, hogy fogadja el az új Mandzsukuo Birodalom trónját, amelyet a japán hadsereg irányított. 1933 januárjában Mandzsukuo déli határainak őrzésére egy közös japán és mandzsukuói haderő megszállta Rehe-t, és miután márciusra elfoglalta a tartományt, a Nagy Falon kívül északkeleten maradt kínai seregeket Hebei tartományba szorította.

A nyugati hatalmak Japán tetteit hibáztatták, de nem tettek mást. Amikor a Népszövetség felszólította Japánt, hogy hagyja abba a harcot, Japán 1933. március 27-én kilépett a Népszövetségből.

Mivel a japán hadseregnek Hirohito császár egyértelmű parancsa volt (aki gyors véget akart vetni a Kínával folytatott harcnak), hogy ne menjenek a Nagy Falhoz, a japánok 1933 májusában leállították a támadást.

1933. május 22-én kínai és japán képviselők találkoztak, hogy megbeszéljék a harc végét. A japán követelések komolyak voltak: a Nagy Faltól délre, Pekingtől Tianjinig száz kilométeres demilitarizált övezetet kellett létrehozni, magával a Nagy Fallal japán ellenőrzés alatt. A Kuomintang reguláris katonai egységeit nem engedték be az övezetbe, bár a japánoknak megengedték, hogy felderítő repülőgépekkel vagy földi járőrökkel ellenőrizzék a megállapodás betartását. Az övezeten belüli közrendet egy rendőri egységnek kellett fenntartania, a Demilitarizált Zóna Békefenntartó Testületnek. Továbbá rákényszerítették Kínát, hogy ismerje el Mandzsukuót törvényes kormányként.

Két titkos záradék kizárta a japánellenes önkéntes hadseregeket ebből a Békefenntartó Testületből, és úgy rendelkezett, hogy minden olyan problémát, amelyet a Békefenntartó Testület nem tudott megoldani, a japán és a kínai kormány közötti megállapodással kell rendezni. Miután minden jelentősebb csatát és sok területet elvesztettek, és mivel a Csang Kaj-sek vezette kínai kormányt jobban érdekelte a Kínai Kommunista Párt elleni harc, mint a japánok elleni harc, a kínai kormány minden követelésbe beleegyezett. Ráadásul az új demilitarizált övezet nagyrészt a mandzsu hadúr, Zhang Xueliang megmaradt területén volt.

A Tanggu fegyverszünet azt eredményezte, hogy a Kuomingtang-kormány de facto elismerte Mandzsukuót, és elfogadta Rehe elvesztését. Ez rövid időre véget vetett a Kína és Japán közötti harcoknak, és egy rövid időre javult a két ország közötti kapcsolat. 1935. május 17-én a Kínában működő japán követséget nagykövetségi rangra javították, 1935. június 10-én pedig megkötötték a He-Umezu-megállapodást. A Tanggu fegyverszünet időt adott Csang Kaj Seknek arra, hogy egyesítse erőit, és a Kínai Kommunista Párt ellen összpontosítsa erőfeszítéseit, bár Észak-Kína kárára. A kínai közvélemény azonban ellenezte a Japán számára ennyire kedvező és Kína számára szégyenletes fegyverszünetet. Bár a fegyverszünet demilitarizált ütközőzónát hozott létre, a japánok területi vágyai Kínával szemben továbbra is fennmaradtak, és a fegyverszünet csak rövid szünetnek bizonyult, amíg 1937-ben a második kínai-japán háború kitörésével újra ki nem törtek a harcok.