Stagfláció
A közgazdaságtanban a stagfláció kifejezést akkor használják, amikor a termelés szinte egyáltalán nem növekszik, mégis magas az infláció, és magas a munkanélküliség. Ez a Keynes által leírt közgazdaságtan (keynesi közgazdaságtan) szerint állítólag lehetetlen volt.
A stagfláció a stagnálás és az infláció szóösszetétele. A közgazdaságtanban akkor használják, amikor az inflációs ráta magas, a növekedési ütem lelassul, a munkanélküliség pedig magas marad. A gazdaságpolitika számára dilemmát jelent, mivel az infláció csökkentését célzó intézkedések súlyosbíthatják a munkanélküliséget, és fordítva.
A kifejezést általában Iain Macleod brit politikusnak tulajdonítják, aki 1970-ben lett az államkincstár kancellárja, és aki 1965-ben a parlamentben tartott beszédében alkotta meg a kifejezést.
Keynes nem használta ezt a kifejezést, de néhány munkája utal azokra a körülményekre, amelyeket a legtöbben stagflációként ismernek. A keynesi makrogazdasági elméletnek a második világháború vége és az 1970-es évek vége között uralkodó változatában az inflációt és a recessziót egymást kizárónak tekintették, a kettő közötti kapcsolatot pedig a Phillips-görbe írta le. A stagfláció nagyon költséges, és ha egyszer elkezdődött, nehéz megállítani.
A nyomor-index nevű politikai mérőszámot úgy kapjuk meg, hogy az inflációs rátát hozzáadjuk a munkanélküliségi rátához.
Ez a helyzet általában azzal kezdődik, hogy a dolgok egyre drágábbak lesznek, miközben kevesebbet gyártanak belőlük. Mivel kevesebb dolgot gyártanak, kevesebb emberre van szükség az előállításukhoz. Ez a munkanélküliség növekedését okozza. Mindhárom tényező együttesen stagflációt okoz - a termelés és a foglalkoztatás stagnálását és növekvő inflációt. Ez szintén a "költségtoló" tényezők miatt van. Amikor egy termék előállítása többe kezd kerülni, az ár emelkedni fog. Az emberek kevésbé fognak pénzt fektetni a vállalatba. Ez több munkanélküliséghez fog vezetni.
A reál bruttó hazai össztermék százalékos változása az előző időszakhoz képest Forrás: Gazdasági Elemzési Hivatal
1970-es évek recesszió
Az 1973-75-ös recesszió vagy 1970-es évek recessziója a nyugati világ nagy részén a gazdasági stagnálás időszaka volt az 1970-es években, amely véget vetett a II. világháború utáni általános gazdasági fellendülésnek. Sok korábbi recessziótól abban különbözött, hogy stagfláció volt, amikor a magas munkanélküliség magas inflációval esett egybe.
Kérdések és válaszok
K: Mi az a stagfláció?
V: A stagfláció egy olyan gazdasági kifejezés, amelyet olyan helyzet leírására használnak, amikor a termelés szinte egyáltalán nem növekszik, mégis magas az infláció és a munkanélküliség.
K: Ki alkotta meg a stagfláció kifejezést?
V: A "stagfláció" kifejezést Iain Macleod brit politikus alkotta meg, aki 1970-ben lett pénzügyminiszter.
K: Hogyan hat a stagfláció a gazdaságpolitikára?
V: A stagfláció dilemmát jelent a gazdaságpolitika számára, mivel az infláció csökkentését célzó intézkedések súlyosbíthatják a munkanélküliséget, és fordítva.
K: Mit mondott a keynesi közgazdaságtan a stagflációról?
V: A keynesi közgazdaságtan szerint az inflációt és a recessziót egymást kizáró tényezőknek tekintették, és a kettő közötti kapcsolatot a Phillips-görbe írta le.
K: Hogyan lehet megállítani a stagflációt, ha egyszer már elkezdődött?
V: A stagfláció megállítása, ha egyszer már elkezdődött, nagyon költséges és nehéz. Olyan politikai intézkedésekre van szükség, mint a vállalati beruházások növelése és az áruk árának csökkentése.
K: Mi okozza a stagflációt?
V: A stagflációt több tényező együttesen okozza, többek között a termelési költségek emelkedése, ami magasabb árakhoz vezet, kevesebb terméket gyártanak, ami miatt kevesebb emberre van szükség az előállításukhoz, valamint a költségnövelő tényezők, például a bérek vagy az adók emelkedése, ami magasabb árakat eredményez.
