Hangkártya
A hangkártya (audiokártya) a számítógép hardverének az a része, amely a hangjelek be- és kimenetét vezérli. A hangkártya az úgynevezett bővítőkártya. Ez azt jelenti, hogy a kártya az alaplaphoz hozzáadható.
Manapság a legtöbb hangkártya az alaplapba van integrálva. Ez azt jelenti, hogy az alaplapba vannak beépítve, és nem lehet őket eltávolítani. Más szóval, ez már nem egy bővítőkártya. Csak line-in, hangszóró- és mikrofoncsatlakozást kínálnak. A legtöbb felhasználó számára ez elegendő. Ha a számítógépek felépítésében gondolkodunk, az integrált áramkörös hangkártyák kevesebb helyet foglalnak, ezért nagyon népszerűvé és praktikussá váltak, különösen a laptopok esetében. További funkciók, például a hangszerek csatlakoztatására szolgáló MIDI-portok és az alacsony késleltetési követelmények (hogy a hang ne torzuljon a rendszer erős használata esetén) esetén a hangkártyák bővítőkártyaként használhatók. A modern bővítő hangkártyák a PCI számítógépes buszszabványt használják. A korábbi hangkártyák az ISA számítógépbuszt használták, amely fél-duplex volt, így a hangkártyák nem tudtak egyszerre felvenni és lejátszani.
Creative Sound Blaster Live!, egy PCI hangkártya
Bemeneti és kimeneti jelek
Amit a hangszórókban hallunk, az a jel analóg (áram, feszültség vagy elektromos töltés) kimenete. Például a merevlemezen tárolt digitális kódot valamilyen alkalmazás (például a Winamp) vezérlésével továbbítják a hangkártyára. Odafent egy speciális chip, az úgynevezett digitális-analóg átalakító a bináris kódot analóg hanggá alakítja. Ezután a jel egy csatlakozóba kerül (a modern hangkártyákon zöld színű), ahová a hangszórók csatlakoznak. Az eredmény egy szép hullámforma kedvenc digitális adathordozónk, pl. egy mp3.
A tipikus hangbeviteli eszköz egy mikrofon, amelyet a piros-rózsaszín jack aljzathoz csatlakoztat. A hanghullámot digitalizálják, majd fájlként tárolhatják, a fájlt kisebbé tevő adattömörítő algoritmusok segítségével. Természetesen mindez valamilyen szoftver irányítása alatt történik.
