Song-dinasztia (960–1279): Kína egyesítése, északi és déli korszak

Song-dinasztia (960–1279): Kína újraegyesítése, észak–dél megosztottság, gazdasági fellendülés és katonai válságok — az Északi és Déli Song fordulatos korszaka.

A Song-dinasztia 960 és 1279 között uralkodott Kínában. A Tang-dinasztia 907-es bukása utáni korszak — az Öt dinasztia és a Tíz királyság — után a Song volt az első, amely megkísérelte az ország tartós újraegyesítését. 960-ban Zhao Kuangyin, a későbbi Song Taizu császár fellázadt és megdöntötte a királyi hatalmat: megalapította a Song-dinasztiát és visszaállította a központi császári uralmat. Taizu uralma alatt a hadsereget szándékosan visszaszorították az adminisztratív ellenőrzés érdekében, és megerősítették a közigazgatást; a civil hivatalnokok és a vizsgarendszer szerepe erőteljesen nőtt.

Egyesítés, politika és közigazgatás

A Song-kormányzat a központosítást, a bürokrácia és a közigazgatási reformok kiépítését tette központi céllá. A császár által kinevezett, írástudó hivatalnokokból álló adminisztráció egyre nagyobb hatalmat gyakorolt: bővítették a birodalmi vizsgarendszert, és igyekeztek a tehetség alapján kiválasztani a tisztviselőket. Ez a rendszer hozzájárult a belső stabilitáshoz és a kormányzat szakértelméhez, ugyanakkor a hadsereg gyengüléséhez is vezetett, ami laterális katonai problémákhoz járult.

Katonai kihívások és határpolitika

A Song-korabeli Kína több irányból is nyomás alá került: északon a Liao dinasztia (a könyökterületen élő kisebb nomád népek által alapított állam) és a Jurchen alapította Csin-dinasztia, nyugaton pedig a Nyugati Hszia (Tangut) jelentett komoly kihívást. A Song hadserege több alkalommal vereséget szenvedett a szomszédos államokkal szemben; ezek a veszteségek végül hozzájárultak az északi területek elvesztéséhez és a birodalom politikai átrendeződéséhez.

1127 és az Északi és Déli Song szétválása

1127-ben a mandzsu klánok a Csin-dinasztia császárai vezetésével elpusztították a Liao-dinasztiát, megszállták Songot, és elfogták a császárt, a hercegeket és a minisztereket. Az eseményt gyakran a jingkang-i incidens néven említik: a kínai északon fekvő főváros, Kaifeng elfoglalása súlyos csapás volt a Song-dinasztiára. Egy dél-kínai hercegnek szerencséje volt, hogy egyedül őt nem foglalták el a mandzsuk, és az észak-kínai invázió után ő követte a trónon Hangcsouban. Emiatt a történészek a korábbi státust megkülönböztetik: a Északi Song (a 960–1127 közötti időszak, Kaifeng-központú) és a Déli Song (a 1127–1279 közötti, Hangcsou központú) korszaka.

Gazdaság, technológia és társadalom

A Song-kor gazdasága dinamikusan növekedett: javult a rizstermesztés (részben új, nagyobb hozamú fajták elterjedésének köszönhetően), fejlődött az öntözés és a mezőgazdasági technika, nőtt a népesség és erősödött a belső piac. A birodalom monetáris rendszere, a kereskedelem és a városi élet pezsgése páratlan volt a korábbi korszakokhoz képest: megjelentek a papírpénz és a hitelformák korai változatai, és a városok — köztük Hangcsou a déli fővárosként — a világ legnagyobb és legélénkebb városai közé tartoztak.

A Song-kor technológiai újításai jelentősek voltak: a fa-blokk nyomtatás széles körben terjedt, és Bi Sheng feltalálta a mozgatható öntött agyag betűket; a tűzgolyók és robbanóanyagok katonai felhasználása (a korai lőporos fegyverek) is ebben az időszakban fejlődött; továbbá finomult a hajóépítés, és a mágneses iránytű elterjedése elősegítette a tengeri kereskedelmet Kína és Délkelet-Ázsia, valamint India felé. A kézműipar, különösen a porcelán- és textilipar, világszínvonalú termékeket állított elő.

Kultúra és gondolkodás

A Song-kor irodalmi és művészeti élete virágzott: a költészet, a ci (dalforma), a festészet és a kalligráfia új csúcsokra emelkedett. Megjelentek a tájképfestészet és a finom porcelánkészítés is. A filozófiában a neo-konfucianizmus gondolatai bontakoztak ki, amelyeket később olyan gondolkodók fogalmaztak meg részletesen, mint Zhu Xi — ezek az eszmék a Song társadalom intellektuális hátterét formálták.

Végesztő összeomlás: a mongol hódítás

A Song dicsősége ellenére katonailag sebezhető maradt, különösen a maga elaprózott politikai és katonai szervezete miatt. A mongolok, élükön Kublai kán vezetésével, hosszabb hadjárat eredményeként fokozatosan leigázták a kínai területeket; a déli Song végső vereségét 1279-ben szenvedte el, amikor a mongol flotta döntő győzelmet aratott a Jangce deltájánál folyó összecsapásokban, és a Song-dinasztia fennállása véget ért.

Összefoglalva, a Song-dinasztia kora a technológiai és gazdasági fejlődés, a kulturális gazdagság és a bürokratikus átalakulás ideje volt, ugyanakkor a katonai gyengeség és a határvidékeken jelentkező külső nyomás végül megszakította a dinasztia hosszú távú fennmaradását. A Song öröksége — különösen a papíralapú tömegtájékoztatás, a pénzgazdálkodás, a művészetek és a konfuciánus gondolkodás újjászerveződése — mély hatást gyakorolt a későbbi kínai történelemre.

Keresés betűvel