Lustaság (halálos bűn)
A kereszténységben a lustaság azt jelenti, hogy az ember nem akar dolgozni, mert nincs motivációja. Az illető fizikailag inaktív lesz, és elhanyagolja azt, amit Isten mondott. Ez nagyon gyakran az erőforrások elpazarlásához vezet. A lustaság például arról szól, hogy valaki nem segít a rászorulókon, pedig képes lenne rá. A lustaság a hét főbűn egyike, amelyet hét halálos bűnnek is neveznek.
A protestánsok számára a szorgalom (vagy kemény munka) az Istennek való tetszés egyik módja. Max Weber (1864-1920) A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című művében foglalkozik ezzel. Immanuel Kant "Anthropologie in pragmatischer Hinsicht" című művében azt állította, hogy a főbűnök közül a lustaság, a gyávaság és a hazugság közül az első a legmegvetendőbb. Ezt azonban az egyén önvédelmének egyik fokmérőjének is tekinti, mivel a kemény munka hosszú szakaszai arra késztetik az embert, hogy elfáradjon, és rövid szüneteket tartson a munkaidőszakok között. Ezek nélkül a szünetek nélkül a nyughatatlan rosszindulat, ami a világban van, sokkal nagyobb kárt okozna. Louis Blanc 1846-ban írt a munkához való jogról. Abban az időben pénzügyi válság volt, és sokan voltak munkanélküliek. A válság vezetett az 1848-as francia forradalomhoz. 1880-ban a szocialista Paul Lafargue A lustálkodáshoz való jog címmel esszét publikált, amelyben kifejti, hogy a munkásnak joga van a lustálkodáshoz.
Példabeszéd a búzáról és a parlagfűről , 1624, Abraham Bloemaert. A "lusta parasztok" munka helyett alszanak, ami a lustaság bűnét jelképezi.
