A rotten borough, az 1832-es reformtörvény előtt az Egyesült Királyságban a parlamenti kerület egy típusa volt. A kifejezést magyarul gyakran zsebkerületnek vagy rotten borough-nak fordítják; eredetileg olyan választókerületeket jelölt, amelyek – bár formálisan továbbra is küldhettek képviselőt a Parlamentbe – valójában nagyon kis vagy gyakorlatilag nem létező választói bázissal rendelkeztek.

Hogyan működtek a zsebkerületek?

Nagyon kisszámú választópolgárral rendelkezett, és "tulajdonosa" vagy patrónusa ellenállás nélkül használhatta fel arra, hogy helyet szerezzen a parlamentben, az alsóházban. Ugyanezeket a kifejezéseket használták a 18. századi írországi parlamentben a hasonló kerületekre.

A gyakorlat hátterében többféle választójogi szabály állt, amelyek lehetővé tették a patrónusok számára a befolyás gyakorlását. Tipikus módszerek:

  • burgage franchise: a szavazati jogot földbirtokhoz (burgage-telekhez) kötötték, így a telek tulajdonosa ellenőrzéssel rendelkezett;
  • freemen vagy corporation boroughs: a városi önkormányzat (corporation) vagy a "freemen" kiváltsága határozta meg, kik szavazhatnak, és ezek pozíciója könnyen befolyásolható volt;
  • potwalloper és egyéb helyi változatok: különböző helyi szabályok alapján néhány személy volt jogosult szavazni, ami szintén kis létszámot eredményezhetett.

Az ilyen rendszerek táptalajt adtak a megvásárolható szavazatoknak, a patronális nyomásnak és a választói korrupt gyakorlatoknak (pl. ígéretek, kenőpénzek, állások biztosítása).

Példák és ismert esetek

A Wiltshire-i Old Sarum (a képen) volt a leghírhedtebb zsebpolgárság. Old Sarum valójában egy kihalt település maradványa volt: a környező földek és birtokok még megmaradtak, de lakossága minimálisra csökkent, és ennek ellenére továbbra is képviselőket küldhetett a Parlamentbe. A 17. század közepétől 1802-ig a Pitt család tulajdonában volt. Egyik parlamenti képviselője az idősebb William Pitt miniszterelnök volt. A Pitt család 1802-ben 60 000 fontért adta el, ami jóval több volt, mint amennyit maga a földterület ért.

Még szembetűnőbb példa volt Charles Howard, Norfolk 11. hercege, aki tizenegy kerületet irányított. Az ilyen koncentrált befolyás jól mutatta, hogy a politikai hatalom jelentős része birtokosi kezekben összpontosult, nem pedig a szélesebb választói tömegek kezében.

Az 1832-es reform és következményei

Az 1832-es reformtörvény (a Great Reform Act vagy Representation of the People Act 1832) célja éppen az volt, hogy véget vessen az ilyen visszaéléseknek. A reform intézkedései közé tartozott sok rothadó kerület megszüntetése vagy képviseletének csökkentése, a képviselet átrendezése a növekvő ipari és városi központok (mint például Manchester, Birmingham és más, korábban alulreprezentált városok) javára, valamint a választójog ingatloni feltételeinek módosítása, ami növelte a szavazópolgárok számát.

Habár a reform alapvetően csökkentette a nagybirtokosi uralmat és mérsékelte a zsebkerületek hatalmát, a választójog továbbra is korlátozott maradt, és a korszak további törvénymódosításai (például a későbbi reformok és a titkos szavazás bevezetése) voltak szükségesek a modernabb, szélesebb körű választójog kialakításához.

Örökség

A "rotten borough" kifejezés ma is él a közbeszédben mint metafora azokra a választási rendszerekre vagy kerületi felosztásokra, amelyek aránytalanul nagy befolyást biztosítanak kis számú embernek. Az 1832-es reform mérföldkő volt a brit parlamenti képviselet demokratizálódásában, és fontos példája annak, hogyan alakultak ki fokozatosan a mai, szélesebb körű választójogi rendszerek.