A Proteus vagy Neptunusz VIII. holdja a Neptunusz második legnagyobb holdja, és a legnagyobb közeli holdja. Nevét Proteuszról, a görög mitológia alakváltó tengeri istenéről kapta. A Proteus mérete és pályája miatt fontos szerepet játszik a Neptunusz körüli holdrendszer megértésében.

Felfedezés

A Proteust a Voyager 2 űrszonda által a Neptunusz 1989-es elrepülése során készített felvételek alapján találták meg. Az S/1989 N 1 jelölést kapta. 1989. július 7-én Stephen P. Synnott és Bradford A. Smith (IAUC 4806) szerint 1989. július 7-én fedezték fel, és csak "21 nap alatt készült 17 képkockáról" beszéltek, ami valamikor június 16-a előtti felfedezési dátumot jelent. A nevét 1991. szeptember 16-án adták meg. A felfedezés alapját képező felvételek kis felbontásúak voltak a hold és a bolygó közelsége miatt, ezért a Proteusról szerzett ismereteink nagy részét ezek az 1989-es képek határozzák meg.

Méret, alak és felszíni jellemzők

A Proteus átmérője több mint 400 kilométer, így nagyobb, mint a Nereid, a Neptunusz másik ismert holdja. Nem gömbszerű, erősen szabálytalan alakú égitest: a megfigyelések szerint a felszíne erősen kráteres, és nincs nyoma fiatal geológiai aktivitásnak vagy belső átformálódásnak. A kutatók szerint a Proteus körülbelül akkora, amekkora egy ilyen sűrűségű égitest lehet anélkül, hogy a saját gravitációja gömb alakúvá húzná. Ennek következtében a felszínen nagy, különálló kráterek és medencék láthatók, amelyek többsége ősi becsapódások eredménye.

Sötétség, összetétel és szín

A Proteus a Naprendszer egyik legsötétebb objektuma. A Szaturnusz Phoebe nevű holdjához hasonlóan a rá érkező napfénynek mindössze 6 százalékát veri vissza. Ez a nagyon alacsony fényvisszaverő-képesség (albedo) arra utal, hogy felszíne sötét, szénben gazdag anyagokból és az űrbeli sugárzás által átalakított szerves vegyületekből állhat (pl. tholinok vagy karbonátok). A sötét, szürke-fekete megjelenés és a kráterek dominanciája összhangban van egy hideg, inaktív, ősi felszín képével.

Pálya és forgás

A Proteus igen közel kering a Neptunuszhoz, ezért a földi távcsövek számára nehezen észlelhető: a hold elvész a bolygóról visszaverődő napfény vakító ragyogásában. A belső, nagyobb holdakhoz hasonlóan valószínűleg szinkron forgású (tideally locked), vagyis mindig ugyanazt az oldalát fordítja a bolygó felé. Pályájának és közelségének következményei a Neptunusz körüli dinamikai viszonyokra is hatnak, például árapályhatások és stabilitási viszonyok formájában.

Eredet és tudományos jelentőség

A Proteus eredetére vonatkozóan több elképzelés létezik. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Neptunusz körül kialakult korai holdrendszer maradványa, míg mások szerint a Triton befogása után bekövetkezett erőteljes dinamikai átalakulások (holtanyag-vesztés, ütközések) következményeként újra összegyűlt törmelékből alakult ki vagy maradt meg. Fontos szerepe van abban, hogy megértsük, miként alakult át a Neptunusz környezete Triton különleges története miatt.

Összefoglaló tények

  • Felfedezve: Voyager 2 képein, 1989 (S/1989 N 1)
  • Névadás: 1991. szeptember 16.
  • Méret: több mint 400 km átmérő (szabálytalan alak)
  • Felszín: erősen kráteres, geológiailag inaktív
  • Fényvisszaverés: nagyon alacsony (a ráeső napfény ~6%-át veri vissza)
  • Jelentőség: fontos a Neptunusz holdrendszerének és annak fejlődéstörténetének megértéséhez

A Proteus további megfigyelései — különösen közeli felvételek egy jövőbeli küldetés során — sokat segítenének a felszíni morfológia, összetétel és a hold keletkezésének pontosabb megismerésében. Jelenleg is a Voyager 2 adatai és távoli távcsőmegfigyelések szolgáltatják a legtöbb információt erről a sötét, titokzatos Neptunusz-holdról.