Próteusz a Neptunusz holdja – felfedezés, méret és felszíni jellemzők
A Proteus vagy Neptunusz VIII. holdja a Neptunusz második legnagyobb holdja, és a legnagyobb közeli holdja. Nevét Proteuszról, a görög mitológia alakváltó tengeri istenéről kapta. A Proteus mérete és pályája miatt fontos szerepet játszik a Neptunusz körüli holdrendszer megértésében.
Felfedezés
A Proteust a Voyager 2 űrszonda által a Neptunusz 1989-es elrepülése során készített felvételek alapján találták meg. Az S/1989 N 1 jelölést kapta. 1989. július 7-én Stephen P. Synnott és Bradford A. Smith (IAUC 4806) szerint 1989. július 7-én fedezték fel, és csak "21 nap alatt készült 17 képkockáról" beszéltek, ami valamikor június 16-a előtti felfedezési dátumot jelent. A nevét 1991. szeptember 16-án adták meg. A felfedezés alapját képező felvételek kis felbontásúak voltak a hold és a bolygó közelsége miatt, ezért a Proteusról szerzett ismereteink nagy részét ezek az 1989-es képek határozzák meg.
Méret, alak és felszíni jellemzők
A Proteus átmérője több mint 400 kilométer, így nagyobb, mint a Nereid, a Neptunusz másik ismert holdja. Nem gömbszerű, erősen szabálytalan alakú égitest: a megfigyelések szerint a felszíne erősen kráteres, és nincs nyoma fiatal geológiai aktivitásnak vagy belső átformálódásnak. A kutatók szerint a Proteus körülbelül akkora, amekkora egy ilyen sűrűségű égitest lehet anélkül, hogy a saját gravitációja gömb alakúvá húzná. Ennek következtében a felszínen nagy, különálló kráterek és medencék láthatók, amelyek többsége ősi becsapódások eredménye.
Sötétség, összetétel és szín
A Proteus a Naprendszer egyik legsötétebb objektuma. A Szaturnusz Phoebe nevű holdjához hasonlóan a rá érkező napfénynek mindössze 6 százalékát veri vissza. Ez a nagyon alacsony fényvisszaverő-képesség (albedo) arra utal, hogy felszíne sötét, szénben gazdag anyagokból és az űrbeli sugárzás által átalakított szerves vegyületekből állhat (pl. tholinok vagy karbonátok). A sötét, szürke-fekete megjelenés és a kráterek dominanciája összhangban van egy hideg, inaktív, ősi felszín képével.
Pálya és forgás
A Proteus igen közel kering a Neptunuszhoz, ezért a földi távcsövek számára nehezen észlelhető: a hold elvész a bolygóról visszaverődő napfény vakító ragyogásában. A belső, nagyobb holdakhoz hasonlóan valószínűleg szinkron forgású (tideally locked), vagyis mindig ugyanazt az oldalát fordítja a bolygó felé. Pályájának és közelségének következményei a Neptunusz körüli dinamikai viszonyokra is hatnak, például árapályhatások és stabilitási viszonyok formájában.
Eredet és tudományos jelentőség
A Proteus eredetére vonatkozóan több elképzelés létezik. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Neptunusz körül kialakult korai holdrendszer maradványa, míg mások szerint a Triton befogása után bekövetkezett erőteljes dinamikai átalakulások (holtanyag-vesztés, ütközések) következményeként újra összegyűlt törmelékből alakult ki vagy maradt meg. Fontos szerepe van abban, hogy megértsük, miként alakult át a Neptunusz környezete Triton különleges története miatt.
Összefoglaló tények
- Felfedezve: Voyager 2 képein, 1989 (S/1989 N 1)
- Névadás: 1991. szeptember 16.
- Méret: több mint 400 km átmérő (szabálytalan alak)
- Felszín: erősen kráteres, geológiailag inaktív
- Fényvisszaverés: nagyon alacsony (a ráeső napfény ~6%-át veri vissza)
- Jelentőség: fontos a Neptunusz holdrendszerének és annak fejlődéstörténetének megértéséhez
A Proteus további megfigyelései — különösen közeli felvételek egy jövőbeli küldetés során — sokat segítenének a felszíni morfológia, összetétel és a hold keletkezésének pontosabb megismerésében. Jelenleg is a Voyager 2 adatai és távoli távcsőmegfigyelések szolgáltatják a legtöbb információt erről a sötét, titokzatos Neptunusz-holdról.
Kérdések és válaszok
K: Mi az a Proteus?
V: A Proteus vagy Neptun VIII. a Neptunusz második legnagyobb holdja, és a legnagyobb közeli holdja. Nevét Proteuszról, a görög mitológia alakváltó tengeri istenéről kapta.
K: Hogyan fedezték fel a Proteust?
V: A Proteust a Voyager 2 űrszonda által a Neptunusz 1989-es elrepülése során készített képek alapján találták meg. Az S/1989 N 1 jelölést kapta. 1989. július 7-én Stephen P. Synnott és Bradford A. Smith (IAUC 4806) szerint 1989. július 7-én fedezték fel, és csak "21 nap alatt készült 17 képkockáról" beszéltek, ami valamikor június 16-a előtti felfedezési dátumot ad. A nevét 1991. szeptember 16-án adták meg.
K: Miért nem látták a földi távcsövek?
V: A Proteust azért nem látták a földi távcsövek, mert olyan közel van a bolygóhoz, hogy elvész a visszavert napfény vakító fényében.
K: Mennyire fényvisszaverő a Proteus?
V: A Proteus a ráeső napfénynek mindössze 6 százalékát veri vissza - a Naprendszer legsötétebb objektumai közé tartozik, akárcsak a Szaturnusz Phoebe nevű holdja.
K: Vannak-e geológiai változásokra utaló jelek a Proteuson?
V: Nem, a Proteuson nincs jele semmilyen geológiai változásnak - nagyon kráteres, és nincs jele semmilyen aktivitásnak vagy időbeli változásnak.
K: Milyen alakú a Proteus?
V: A tudósok úgy vélik, hogy annak ellenére, hogy kisebb tömegű, mint más holdak, például a Mimas, sűrűsége miatt a saját gravitációja nem húzta gömb alakúvá, hanem szabálytalan alakú maradt, ellentétben a Mimas gömbölydedebb formájával.
