Neoklasszikus közgazdaságtan
A neoklasszikus közgazdaságtan olyan gazdasági elmélet, amely a piacok szabadsága mellett érvel. Ez azt jelenti, hogy a kormányoknak általában nem kellene szabályokat alkotniuk a vállalkozások típusaira, a vállalkozások viselkedésére, arra vonatkozóan, hogy ki gyárthat, ki adhat el, ki vásárolhat, az eladott és vásárolt dolgok árára, mennyiségére vagy típusára vonatkozóan. Az elmélet szerint az egyes szereplők (emberek vagy vállalkozások) szabadsága jobb gazdasági eredményeket hoz. Ezek az eredmények lehetnek magasabb átlagos életszínvonal, magasabb bérek, jobb átlagos életkilátások és magasabb GDP.
Érvek
A piac egy elvont elképzelés: feltételezzük, hogy az összes "szereplő" (vállalkozások vagy emberek) egy dolgot, szolgáltatást vagy egy dolog vagy szolgáltatás típusát értékesíti, és az összes "szereplő" vásárolja azt.
Elmélet
A piacok akkor "érik el az egyensúlyt", ha az összes eladó, aki egy adott áron vagy az alatt akar eladni, eladta az összes vevőnek, aki egy adott áron vagy az alatt hajlandó vásárolni. az árat a piacon dolgozzák ki.
Talán egyszerűbb, ha ezt fordítva gondoljuk végig: A piac nincs egyensúlyban, ha az emberek tíz (vagy több) dollárért akarnak hajvágást venni, és valaki szívesen eladna az illetőnek egy hajvágást tíz (vagy kevesebb) dollárért, de ez valamiért nem történik meg.
A neoklasszikus közgazdászok szerint ez nem fog megtörténni. A neokeynesiánusok azt mondják, hogy lehet, ezért a kormány boldogabbá teheti a vásárlót és a hajvágást árusító személyt, ha valahogyan segít a vásárlónak.
Opposition
A neokeynesiánus gazdaság a neoklasszikus gazdaság alternatívája. A neoklasszikus közgazdaságtan és a neokeynesiánus közgazdaságtan közötti fő különbség abban áll, hogy a "piacok" "elérik-e az egyensúlyt".
