Dél-afrikai Nemzeti Párt (1914–1994): apartheid és politikai örökség
A Dél-afrikai Nemzeti Párt (1914–1994): apartheid, afrikaner nacionalizmus és politikai örökség — hatalom, bukás és a rendszerváltás története.
A Dél-afrikai Nemzeti Párt (National Party) egy afrikaner többségű, fehér dél-afrikai nacionalista politikai szervezet volt, amely 1948 és 1994 között folyamatosan uralta a dél-afrikai kormányt. A pártot 1914-ben alapította J.B.M. Hertzog, miután nézeteltérések támadtak közöttük és a korabeli Dél-Afrikai Párt vezetői között, amelynek Hertzog akkor még tagja volt. Vezetője, Daniel Francois Malan 1948-ban lett Dél-Afrika miniszterelnöke, és a párt megkezdte az országot a fajilag elkülönítő apartheid jogi rendszerébe átformáló intézkedések bevezetését. Az apartheid azonban csak egy eleme volt annak a politikai programnak, amely a Nemzeti Pártot hatalomra juttatta: a 1948-as választáson sokan inkább a Jan Smuts vezette korábbi Egyesült Párt ellen szavaztak, mint kifejezetten Malanra. Ennek egyik oka volt, hogy Smuts támogatta az Egyesült Királyságot a második világháborúban; emellett az afrikaner választókat irritáló kérdések — például az afrikanerek relatív gazdasági helyzete, az őslakos afrikai munkavállalókkal folytatott verseny, a városiasodás hatásai és a kommunizmus elleni félelem — mind hozzájárultak a Nemzeti Párt támogatottságához. A Nemzeti Párt élén több jelentős vezető állt a 20. század közepétől: Malan után nagy szerepe volt J. G. Strijdomnak, majd H. F. Verwoerdnek, aki a hivatalos apartheid-eljárások és az elkülönítő törvények egyik fő „építészévé” vált.
Az apartheid intézményesítése
A Nemzeti Párt hatalomra kerülve sorra fogadta el a faji elkülönítést rögzítő jogszabályokat, amelyek célja a fehér kisebbség politikai, gazdasági és társadalmi dominanciájának fenntartása volt. A legismertebb törvények közé tartozik a Population Registration Act (lakosság nyilvántartása), a Group Areas Act (csoportterületek szerinti lakhatási elkülönítés), a Bantu Education Act (külön oktatási rendszer fekete diákok számára) és a különböző mozgáskorlátozó intézkedések, például a „passzok” rendszere. Ezek a jogszabályok szabályozták, melyik fajhoz tartozik valaki, hol élhet, hol dolgozhat, és milyen szolgáltatásokhoz juthat hozzá.
Az apartheid rendszere nem csupán törvények halmaza volt, hanem állami intézményrendszert és ideológiát is jelentett: az afrikaner nemzeti identitás, a protestáns kalvinista értékek és a Broederbond nevű, befolyásos afrikaner elit szervezete összehangolta a politikai irányvonalat. A rendszer kiterjedt a gazdaságra (munkaerő-politika, földbirtoklás), a közigazgatásra és a mindennapi életre (külön közösségi terek, szerelemre és házasságra vonatkozó korlátozások).
Ellenállás és nemzetközi nyomás
Az apartheid ellen belső ellenállás épült ki: a African National Congress (ANC), a Pan Africanist Congress (PAC), szakszervezetek, egyes egyházak és polgári mozgalmak évtizedeken át szerveztek tiltakozásokat, tüntetéseket és nem együttműködési akciókat. Jellegzetes események voltak a sharpeville-i mészárlás (1960), amikor tüntetők ellen a rendőrség tüzet nyitott, valamint a 1976-os sowetói felkelés, amely szélesebb nemzetközi figyelmet és elítélést váltott ki.
A nemzetközi közösség is egyre növekvő nyomást gyakorolt: gazdasági szankciók, fegyverembargó, kulturális és sportbojkottok — mindezek a rezsim elszigeteléséhez vezettek. A belső elnyomás és a külső elszigeteltség hatására a politika radikalizálódott és erőszakos összeütközések is előfordultak az állam és a tiltakozók között.
A párt belső változásai és a rendszer összeomlása
A 1970–80-as évekre a Nemzeti Párt több belső törésen ment át: konzervatív, reformista és pragmatikus irányzatok küzdöttek egymással. Az 1980-as évek végén P. W. Botha keményvonalas intézkedései mellett a gazdasági nehézségek és a növekvő nemzetközi elszigeteltség nyomása miatt a párt egyes vezetői a reformok felé mozdultak el. 1989-ben F. W. de Klerk került a párt élére; ő 1990-ben bejelentette az apartheid fokozatos feloldását: feloldotta az ANC és más betiltott szervezetek tilalmát, elengedte politikai foglyokat — köztük Nelson Mandelát — és megkezdte a tárgyalásokat a politikai átmenetről.
Az 1990-es évek elejére a Nemzeti Párt elveszítette hegemóniáját. 1994-ben megtartották Dél-Afrika első általános, faji megkülönböztetéstől mentes választását, amelyen minden felnőtt polgár, minden fajhoz tartozó személy szavazhatott. A választást az ANC nyerte, és a Nemzeti Pártot a választók leszavazták; F. W. de Klerk és pártja azonban részt vett az átmeneti kormányzásban és a Kormányzati Egységben (Government of National Unity) az első mandátum egy részében.
Politikai és társadalmi örökség
A Nemzeti Párt öröksége komplex és ellentmondásos. Pozitívumként egyesek a modern kiszolgáló állami intézmények, az infrastruktúra és az ország iparosodásának elemeit említik; ugyanakkor az apartheid által okozott mély társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a földelvonások, az oktatási és egészségügyi rendszerekben okozott különbségek és a közösségek traumái hosszú távú következményekkel jártak. Az átmenet után a Dél-afrikai Köztársaság kísérletet tett a múlttal való elszámolásra: a politikai igazságtétel és megbékélés egyik eszköze volt a 1996–1998 között működő Bizottság az Igazság és Megbékélésért (Truth and Reconciliation Commission).
A Nemzeti Párt politikailag is átalakult a rendszerváltás után: 1997-ben átnevezték New National Party-re (Új Nemzeti Párt), amely később feladta önállóságát és beolvadt más alakulatokba. A párt története ma is viták tárgya: egyesek elítélik és bűnbakként kezelik az apartheid intézményesített elnyomását, mások az afrikaner közösség történelmi helyzetét és nézeteit hangsúlyozzák. Mindenesetre a Nemzeti Párt és az általa bevezetett rendszer hatása a mai Dél-Afrika társadalmi és politikai életében továbbra is érezhető.
Kérdések és válaszok
K: Mi a Dél-afrikai Nemzeti Párt?
V: A Dél-Afrikai Nemzeti Párt egy fehér dél-afrikai nacionalista politikai párt volt, amelyet az afrikanerek uraltak, és 1948-tól 1994-ig kormányozta az országot.
K: Ki alapította a Dél-afrikai Nemzeti Pártot?
V: A Dél-afrikai Nemzeti Pártot J. B. M. Hertzog alapította 1914-ben a közte és a Dél-afrikai Párt vezetői közötti nézeteltérések eredményeként, amelynek akkoriban tagja volt.
K: Ki lett 1948-ban Dél-Afrika miniszterelnöke, és mit csinált?
V: Daniel Francois Malan, a Nemzeti Párt vezetője lett Dél-Afrika miniszterelnöke 1948-ban, és megkezdte az apartheid bevezetését az országban.
K: Az apartheid volt az egyetlen ok, amiért a Nemzeti Párt hatalomra került?
V: Nem, bár az apartheid fontos kérdés volt, amely hozzájárult a Nemzeti Párt hatalomra jutásához, a legtöbb ember, aki 1948-ban rájuk szavazott, inkább a korábbi, Jan Smuts vezette Egyesült Párt ellen szavazott.
K: Melyek voltak azok a kérdések, amelyek irritálták az afrikaner szavazókat, és arra késztették őket, hogy az Egyesült Párt helyett a Nemzeti Pártra szavazzanak?
V: Az afrikai szavazókat többek között az afrikaiak szegénysége, a bennszülött afrikaiak által a munkahelyekért folytatott verseny, az afrikai városok urbanizációja és a kommunizmus veszélye irritálta, amelyet Smuts szerintük rosszul kezelt, és úgy érezték, hogy a problémák részben az ő hibájából adódtak.
K: Ki volt az utolsó dél-afrikai kormányfő, aki a Nemzeti Párthoz tartozott, és mit tett?
V: FW de Klerk volt az utolsó dél-afrikai kormányfő, aki a Nemzeti Párthoz tartozott. Az 1990-es években feloldotta az apartheidet, és 1994-ben először tette lehetővé, hogy minden felnőtt, minden fajhoz tartozó ember szavazhasson, ami azt eredményezte, hogy a Nemzeti Pártot leszavazták.
K: Mikor veszítette el a Nemzeti Párt a hatalmat Dél-Afrikában?
V: A Nemzeti Párt 1994-ben veszítette el a hatalmat Dél-Afrikában, miután FW de Klerk feloldotta az apartheidet, és először tette lehetővé, hogy minden felnőtt, minden fajhoz tartozó ember szavazhasson.
Keres