A ezerlábúak (Diplopoda) a ízeltlábúak egy osztályát alkotó, hosszú, sokszelvényes testű állatok. Testük jól láthatóan szegmentáltak: a legtöbb fajnak 20 és több mint 100 olyan szelvénye (diplo-szelvény) van, amelyek jellegzetesen lapított vagy hengeres formában követik egymást. A diplo-szelvények azért jellemzőek az ezerlábúakra, mert sok esetben két eredeti szelvény egyesüléséből alakul ki, ezért a legtöbb szelvényen két pár láb található; az első néhány szelvényen azonban általában egy-egy pár láb van.

Felépítés és méret

Testük külső vázát kitinből álló páncél borítja, amely szelvényenként ismétlődik. A lábak száma fajonként nagyon eltérő: vannak néhány milliméteres, csak néhány szelvénnyel rendelkező fajok, és vannak több tucat centiméter hosszú óriások is (néhány trópusi faj elérheti a több tíz centiméteres testhosszt). A legnagyobb ezerlábúak a Spirostreptidae család néhány képviselője között fordulnak elő (több tucat centiméter hosszúsággal).

Táplálkozás és ökológiai szerep

Az ezerlábúak többsége detrivorok (lebontók): elsősorban rothadó leveleket, elhalt növényi részeket, gombákat és humuszt esznek. Ezzel fontos szerepet játszanak az ökoszisztémák tápanyag-ciklusában és a talaj képződésében. Néhány faj azonban képes élő növényi szövetet is fogyasztani, ezért ritkán fiatal palántáknál okozhatnak károkat, különösen zárt környezetekben, például üvegházakban.

Bár az ezerlábúak többsége nem jelent mezőgazdasági kártevőt, bár az üvegházakban lévő fiatal palántákat néha megeszik ezek az élőlények

Egyes helyi fajokról ismert, hogy tömeges megjelenésük problémát okozhat: például Xenobolus carnifex elterjedt lehet házakban vagy nádtetők alatt Indiában, ahol tömegesen fordulhat elő és kellemetlenséget okozhat.

Védekezés

Az ezerlábúk fő védekezési módja a test összegöngyölése: sok faj spirálisan feltekeredik, így kemény, páncélszerű hátuk védelmet nyújt a sérülések és ragadozók ellen. Emellett a legtöbb ezerlábúnak vannak úgynevezett repugnatoriális vagy ozadális mirigyei (védőmirigyek), amelyek irritáló vagy mérgező váladékot bocsátanak ki. Ezek a váladékok összetételükben különbözőek lehetnek: található közöttük fenolok, quinonok, alkaloidok, sőt néhány esetben hidrogén-cianid is, ami riaszthatja vagy megsebezheti a ragadozókat, illetve irritálhatja az emberi bőrt vagy légutakat.

A ragadozóikat védelmező folyadékok mellett léteznek mechanikai védelmek is: a Polyxenida rendbe tartozó sörtés ezerlábúaknak nincs kemény páncéljuk, hanem apró, tüskés sörték (seták) borítják őket. Ezek az apró sörték leválhatnak és összegabalyodhatnak a ragadozó rovarok, például hangyák lábain vagy szájszervén, így megnehezítik a zsákmányszerzést.

Gyűrűk a hasonlóságok és különbségek

Az ezerlábúakat gyakran összekeverik a százlábúakkal (centipedes, Chilopoda), pedig több fontos különbség van: a százlábúak gyorsan mozognak, minden szelvényen csak egy pár lábuk van, és többségük ragadozó; sok közülük mérges (mérges csípéssel, ún. forcipulákkal vadászik). Ezzel szemben az ezerlábúk általában lassabb, két pár lábbal rendelkező lebontók, és nem rendelkeznek a százlábúakra jellemző mérges agyarakkal.

Szaporodás és fejlődés

A hímeknél a hátsó lábak egy részéből módosult párosító szervek (gonopodok) alakulnak ki, amelyekkel a spermát a nősténynek juttatják. Sok faj tojásokat rak a talajba vagy a talaj közeli üregekbe; egyes fajok a petéket őrzik és védik. Az ezerlábúk fejlődése során többször vedlenek, és sok faj a növekedés közben további szelvényeket és lábakat szintetizál — ez az anamorf fejlődés.

Elterjedés és élőhely

Az ezerlábúak szinte világszerte elterjedtek, kivéve a legszárazabb sivatagok és a leghidegebb, sarkvidéki területek. Legnagyobb különbségek a trópusi és mérsékelt övi fajok között figyelhetők meg; sok faj a talajban, avarban, korhadó rönkök alatt, fakéreg alatt vagy barlangokban található. Néhány alkalmazkodott faj száraz élőhelyeken, sőt emberi környezetben is előfordulhat.

Rendszertan és kutatás

Az ezerlábúakkal foglalkozó tudósokat diplopodológusoknak nevezik, és az ezerlábúk tudományos tanulmányozását — hasonlóan más tudományágakhoz — diplopodológiának nevezik. Jelenleg több mint 12 000 leírt faj ismert (fajt), és a taxonómiai felmérések alapján a valós fajszámot többre, akár 80 000-re is becsülik a Földön. A fosszilis leletek azt mutatják, hogy a myriapodok nagyon régen, a szárazföldi élet korai szakaszában megjelentek: a mintegy 428 millió évvel ezelőtt élt első bizonyítottan szárazföldi állat egy korai myriapod volt, a Pneumodesmus newmani.

Összefoglalás

  • Az ezerlábúak (Diplopoda) jellemzően több szelvényből álló, két pár lábbal rendelkező lebontó állatok.
  • Főként detrivorok, fontos szerepet játszanak a tápanyag-körforgásban.
  • Védekezésük összegöngyölés és kémiai védekezés (repugnatoriális mirigyek), valamint mechanikai védekezés (sörték) lehet.
  • Különböznek a százlábúaktól: lassabbak, általában növényevők/lebontók, nem rendelkeznek mérges aggyarakkal.
  • Több ezer fajuk ismert, és sok új faj leírása várható a további kutatások során.