Fotoszintézis fényfüggő reakciói: fotolízis, elektrontranszport és ATP képződés
Lásd még:Calvin-ciklus
A fotoszintézis során a fénytől függő reakció a napfény energiáját a növények által felvett víz megosztására használja (fotolízis). A víz hasításakor oxigén, hidrogén és elektronok keletkeznek. Ezek az elektronok a kloroplasztiszokban lévő struktúrákon keresztül mozognak, és a kemozmózis révén ATP-t hoznak létre.
A hidrogén NADPH-vá alakul át, amelyet aztán a fénytől független reakciókban használnak fel. Az oxigén a fotoszintézis hulladéktermékeként diffundál ki a növényből. Mindez a kloroplasztiszok grana-tilakoidjában történik.
Alapelvek röviden
A fénytől függő reakciók célja a fényenergia kémiai energiává alakítása kétféle hordozóformában: ATP (kémiai energia rövid távon) és NADPH (redukáló erő a szénmegkötéshez). A folyamat első lépéseiben a pigmentrendszerek elnyelik fotonokat, az energiát elektronok gerjesztésére használják, majd ezek az elektronok egy elektrontranszport-láncon (ETC) keresztül vándorolnak.
A fény elnyelése és a fotoszisztémák
Az antenna-komplexekben található pigmentek (főként klorofill a és klorofill b, valamint karotinoidok) elnyelik a napfény fotonjait, és az energiát az ún. reakciócentrumokba adják át. Két fő fotoszisztéma működik együtt:
- PSII (Photosystem II) — reakciócentrumának speciális klorofillja a P680; ez indítja a vízbontást (fotolízist).
- PSI (Photosystem I) — reakciócentrumának speciális klorofillja a P700; végső elektronakceptora a ferredoxin, amely NADP+ redukcióhoz vezet.
Fotolízis — a víz hasítása
A fotolízis során PSII-ben a fény hatására a P680 elektronja gerjesztődik és elhagyja a reakciócentrumot; ezt az elektronhiányt a víz oxidációja (H2O → 1/2 O2 + 2 H+ + 2 e−) pótolja. A víz oxidációját az ún. oxigénképző komplex (OEC), más néven Mn‑klaszter végzi. Ennek következménye a oxigén felszabadulása és protonok (H+) felhalmozódása a tilakoid lumenben.
Elektrontranszport-lánc (ETC) és protonpumpálás
Az elektronok a PSII-ből kiindulva egy sor hordozón haladnak át:
- P680 → primer akceptor (pheofitin) → QA, QB
- QB redukciója után az elektronok a membránban diffundáló plasztokinon (PQ) révén jutnak a cytochrom b6f komplexhez.
- A cytochrom b6f továbbítja az elektronokat a plasztocianin (PC) felé, amely a PS I-hez adja át őket.
- PSI-ben a P700 újra gerjesztődik; az elektron végül a ferredoxinon keresztül a ferredoxin–NADP+ reduktáz (FNR)-hez kerül, amely NADP+‑t redukál NADPH‑vá.
Fontos: a PQ és a cytochrom b6f közben protonokat pumpálnak vagy közvetítenek a lumenbe, így kialakul egy protongradiens a tilakoidmembán két oldalán (lumen vs. stroma).
ATP-képződés: kemiozmozis
A protonok által létrehozott elektrokémiai gradiens (ΔpH és Δψ) energetikailag tárolódik. A protonok visszaáramlása a tilakoid lumenből a stroma felé az ATP-szintáz (CF0–CF1 komplex) csatornáján át történik, és ez forgó mechanizmus hajtja az ADP + Pi → ATP reakciót. Ez a folyamat a kemiozmozis lényege.
Ciklikus és non‑ciklikus elektronáram
A leírt fő útvonal non‑ciklikus (lineáris) elektrontranszport, amely vízbontást, O2‑képződést, NADPH‑ és ATP‑termelést eredményez. Van azonban ciklikus fotofoszforiláció is, amikor az elektronok a PSI‑ből visszatérnek a PQ‑hoz és a cytochrom b6f‑hez, így több proton pumpálódik a lumenbe, de NADPH nem képződik. A ciklikus útvonal fő funkciója az ATP/NADPH arány szabályozása: a Calvin‑ciklus több ATP‑t igényel, mint amennyit a lineáris folyamat biztosít, ezért a ciklikus áramlat kiegészíti az ATP‑igényt.
Hol történik mindez a kloroplasztiszban?
A fényreakciók a kloroplasztisz tilakoid membránjain zajlanak, különösen a grana (stackelt tilakoidrétegek) és a stroma‑tilakoidok között. PSII elsősorban a grana stackekben koncentrálódik, míg PSI és az ATP‑szintáz inkább a stroma lamellákban található, ami segíti a hatékony elektronáramlást és ATP‑termelést.
Mire használja a növény az ATP‑t és a NADPH‑t?
A keletkezett ATP és a NADPH a stroma irányába kerül, ahol a fénytől független reakciókban (Calvin‑ciklus) a CO2‑t redukálják szerves molekulákká. A Calvin‑ciklus az ATP‑t energiatároló lépésekhez és a NADPH‑t redukciós lépésekhez használja fel (lásd: Calvin‑ciklus).
Szabályozás és védelem
A növények több mechanizmussal védekeznek a túlzott fény okozta károsodás ellen: például nem‑fotoszintetikus elnyelés (karotinoidok), illetve nem‑fotoszintetikus elvezetés (non‑photochemical quenching, NPQ), amelyek elvezetik a többletenergiát hő formájában. Emellett a ciklikus elektrontranszport és a fényreakciók gyors szabályozása segít elkerülni a reaktív oxigénfajok képződését.
Összefoglalás
A fénytől függő reakciók során a napfény energiája fotonok formájában elnyelődik, a víz fotolízise fotolízis útján elektronokat és protonokat szolgáltat, az elektronok egy elektrontranszportláncon haladva protongradiens létrehozásához és NADPH képződéséhez vezetnek, míg a protongradiens hajtja az ATP‑szintézist kemiozmozis révén. A keletkezett ATP és NADPH a szénmegkötésben hasznosulnak, míg az oxigén melléktermékként diffundál ki a növényből.


A fotoszintézis fénytől függő reakciója a tilakoid membránban
Az elektronok mozgása
- A fény eléri a kloroplasztiszt, az elnyeli a fényt és csapdába ejti.
- A klorofill a fényt egy reakcióközpontba irányítja.
- A reakcióközpontban lévő elektron magasabb energiaszintre gerjesztődik, és egy elektronakceptor fogadja be. Ez az elektron a víz hasadásából származik: (H2O → 1/2O2 + 2H+ + 2e-)
- Az elektron egy sor elektronhordozón halad végig. Az energiaszinteken lefelé halad és energiát veszít. Ez az energia a klorofill citoplazmájából hidrogén pumpálását okozza a grana belsejében lévő tilakoid terekbe. A hidrogén diffundál és fehérjecsatornákon keresztül visszaáramlik a citoplazmába. Miközben a hidrogén a koncentrációgradiens mentén diffundál lefelé, ADP-ből és szervetlen foszfátból ATP keletkezik.
- Végül az elektron a fotolízisből származó hidrogénnel együtt a NADP-t NADPH-vá redukálja.
Történelem
Colin Flannery volt az első, aki 1779-ben felvetette, hogy a fotoszintézishez fényre van szükség. Felismerte, hogy a növényekre eső napfényre van szükség, bár Joseph Priestly 1772-ben már megfigyelte az oxigén termelését a fényhez való kapcsolódás nélkül. Cornelius Van Niel 1931-ben azt javasolta, hogy a fotoszintézis egy olyan általános mechanizmus esete, ahol a fény fotonja egy hidrogéndonor fotóbontására szolgál, és a hidrogén a CO
2. Ezután 1939-ben Robin Hill kimutatta, hogy az izolált kloroplasztiszok oxigént termelnek, de nem kötik meg a CO
2 ami azt mutatja, hogy a fény- és a sötét reakciók különböző helyeken játszódnak le. Ez vezetett később az 1-es és 2-es fotoszisztéma felfedezéséhez.
Kapcsolódó oldalak
- Fotoszintézis
- Fénytől független reakciók