Az ezred lánya (franciául: La fille du régiment) kétfelvonásos vígopera. A francia librettót Jules-Henri Vernoy de Saint-Georges és Jean-François Bayard írta. A zenét Gaetano Donizetti szerezte. Az opera a "Ah! mes amis, quel jour de fête!" című tenoráriáról híres. Kilenc magas C-t tartalmaz. Az operát 1840. február 11-én mutatta be először a párizsi Opéra-Comique a Salle de la Bourse-ban. A Metropolitan Operában 1902/03-ban mutatták be. Marie szerepe Jenny Lind kedvence volt.

Tartalom és szereplők

A mű központjában Marie áll, akit kicsiny korában hátrahagyott és a helyi francia ezred katonái neveltek fel. Vidám, bájos fiatal nőként a katonák lányaként él közöttük, s számukra családi szerepet tölt be. A fiatal Tonio, aki a környékbeli faluból való, beleszeret Marie-be; hogy közel lehessen hozzá, beáll a katonák közé. A katonák, különösen a jóindulatú seriff, Sulpice, szülői gondoskodással veszik körül Mariet, ami komikus és érzelmes jelenetek forrása.

Hamarosan váratlan fordulat következik: egy angol arisztokrata család, élén a Marquise de Berkenfield-tel, igényt tart Marie-ra, mert vér szerinti rokonukat vélik benne felismerni. Ez különös ellentétet teremt a csárdás, katonás élet és az arisztokrata beilleszkedés eszméje között. A konfliktus végül feloldódik: a szerelem és a jókedv győzedelmeskedik, a karakterek megtalálják helyüket, és a történet vígjátéki hangnemben zárul.

Szereposztás (tipikus)

  • Marie – szoprán (a címszerep, könnyed, lírai hanggal)
  • Tonio – tenor (a híres ária tulajdonosa, jellegzetes bravúrdarabokkal)
  • Sulpice – basszus (komikus, apafigurát játszó szerep)
  • Marquise de Berkenfield – mezzoszoprán vagy alt (arisztokrata figura)

Zenei jellemzők és jelentőség

Donizetti műve a bel canto hagyományait viszi tovább, de erőteljesen épít a komikus effektusokra és a dramatikus rövidségre is. Az opera tele van rövid, fülbemászó áriákkal, duettekkel és nagyobb együttesekkel; a katonaritmusok, indulók és könnyed táncok (polka-szerű elemek) atmoszférát teremtenek. A legismertebb szám a tenoráriaként ismert „Ah! mes amis, quel jour de fête!”, amely rendkívüli technikai bravúrt kíván: a szólam több alkalommal kéri a tenoroktól a magas C hangok biztos megszólaltatását (a partitúrában összesen kilenc magas C szerepel), ezért a szerep a könnyűsúlyú, virtuóz tenorszerepek egyik ikonikus darabja.

Marie szerepe szintén kihívást jelent a szopránnak: a szereplőnek egyszerre kell megőriznie a játékosságot, a líraiságot és a pontos vokális díszítéseket, ezért a darab mind a tenornak, mind a szopránnak színpadi és technikai lehetőséget kínál.

Bemutató, fogadtatás és utóélet

Az 1840-es párizsi bemutató után a mű gyorsan népszerűvé vált Európában; a könnyed, vidám cselekmény és a technikai bravúrok vonzották a közönséget és az énekeseket egyaránt. A darabot gyakran játsszák eredeti francia nyelven, de a 19. században elterjedtek olasz fordításai és előadásai is, mivel Donizetti olasz komponista volt, és az olasz operajátszás is erősítette a darab ismertségét.

A Metropolitan Operában 1902/03-as szezonbeli bemutató és a világhírű énekesnők, például Jenny Lind Marie-alakítása hozzájárult a mű nemzetközi elterjedéséhez. A mai repertoárban a darab továbbra is kedvelt könnyed vígopera: gyakran szolgál a tenorok számára „szólópróbaként”, amelyek során a publikum előtt bizonyíthatják magas regiszterbeli készségüket.

Előadói hagyományok és stílus

Színpadon az előadások rendszerint játékos, néhol karikaturisztikus elemeket is használnak: katonai egyenruhák, parádés helyzetkomikum és a társadalmi rétegek közötti különbségek humoros ábrázolása jellemzi a rendezéseket. Zenei interpretációban a hűség a bel canto stílushoz — világos frázisok, könnyed díszítések és vokális rugalmasság — fontos szempont a sikeres előadáshoz.

Összefoglalva, Az ezred lánya Donizetti egyik legszerethetőbb vígoperája: lírai dallamokkal, bravúros tenoráriával és kellemes, szórakoztató cselekménnyel rendelkezik, amely a mai napig rendszeresen felbukkan operaszínpadokon szerte a világon.