A Kojiki vagy Furukotofumi (古事記), más néven az ősi ügyek feljegyzései, a legrégebbi ismert könyv Japánban. Kr. u. 712-ben írták, és Gemmei császárnőnek ajánlották. A Kojiki a japán mitológiával és vallással, a sintó vallással teli könyv. A könyv Japán első császárának és több más császárnak a legendáit keveri az istenekről szóló történetekkel. Ezért nehéz eldönteni, hogy a Kojiki mely részei valósak, és melyek a legendák. A legenda szerint Japán összes császára Amateraszutól, a napistennőtől származik.

A Kojiki kínai írással (kínai írásjegyek használatával) készült, de a japánok a Kojikit úgy írták, hogy a kínai karakterek kiejtését használták a japán szöveg visszaadására, nem pedig mindig a karakterek jelentését. Más szóval, aki csak kínaiul tud olvasni, az önmagában nem képes könnyen olvasni a Kojikit; a szöveg olvasata japán nyelvi ismereteket igényel. A mű rengeteg régi japán személynevet, költeményt és archaikus kifejezést tartalmaz, és ezért fontos forrás a régi japán nyelv kutatásában (a használatban olyan fonetikus módszerek is felismerhetők, amelyek a későbbi manyōgana-hoz kapcsolódnak).

Összeállítás és szerzők

A hagyomány szerint a Kojikit Ō no Yasumaro állította össze és írta le meg, miután a bölcs Hieda no Are felmondta neki a régi történeteket és versek hosszú láncát — Gemmei császárnő parancsára. Így a mű alapja részben élő szóbeli hagyományokra épül, részben pedig írásos forrásokra és udvari családfákra.

Felépítés

  • Három fő részre tagolódik: a mitikus korszakok (az istenek kora), a legendás uralkodók korszaka és a későbbi, részben történelminek számító uralkodói feljegyzések. A mitikus rész többek között Izanagi és Izanami teremtéstörténetét, Amateraszú (a napistennő) és testvére, Susanoo tetteit sorolja fel.
  • A szövegben számos uta (verssor) és ritmikus elemet találunk, amelyek az oralitás nyomait őrzik.

Téma és jelentőség

A Kojiki egyszerre vallási, mitológiai és politikai mű. Célja részben az lehetett, hogy megteremtse és rögzítse az uralkodói család isteni eredetét, ezáltal megerősítve a császári hatalom legitimációját. Emellett alapvető forrásként szolgál a sintó istenképéhez, rítusaihoz és ünnepeihez — sok mai sintó szokásnak és templomi mítosznak innen eredeztethető az alapja.

Nyelv és írásmód

A Kojiki szövege kínai karakterekkel van leírva, de a karaktereket elsősorban fonetikai célokra használták, így a mű olvasása és értelmezése speciális, korabeli japán olvasási hagyományt feltételez. Ez teszi a művet egyben értékes nyelvészeti forrássá: a régi japán nyelv és hangzás sok részlete csak a Kojikiból ismerhető meg.

Források, kéziratok és fordítások

Az eredeti kéziratok elvesztek; a ma ismert szöveg különböző másolatokon és kézirati hagyományokon keresztül maradt fenn. A Kojikit a 19–20. században több európai nyelvre is lefordították; angolul ismert fordítók közé tartozik például Basil Hall Chamberlain és Donald L. Philippi, de léteznek modernebb átültetések és kommentárok is.

Értelmezés és történeti hitelesség

Bár a Kojiki számos történelmi adatot is közöl (uralkodói családfák, dinasztikus átadások), a mű mítikus elemei és a politikai célok miatt óvatosan kell kezelni történeti forrásként. A régészeti és más írott források (például a későbbi Nihon Shoki) összevetése szükséges ahhoz, hogy különbséget tegyünk mítosz és történeti mag között.

Hatása

A Kojiki azóta is alapvető forrás a japán vallási és kulturális identitás megértéséhez. A Meiji-korszakban például politikai jelentőséget nyert, amikor a császári hatalom legitimációját hangsúlyozták; napjainkban pedig irodalmi, vallástörténeti és nyelvészeti kutatások tárgya.

Összefoglalva: a Kojiki nem egyszerűen egy ősi mese- vagy vallásgyűjtemény, hanem komplex forrás, amely vallástörténeti, nyelvészeti, irodalmi és politikai szempontból is alapvető jelentőségű a japán múlt megértéséhez.