King Kong (1933) — klasszikus amerikai fekete-fehér horror, híres stop-motion

King Kong (1933) – klasszikus fekete‑fehér amerikai horror: ikonikus Willis O'Brien stop‑motion animáció, Max Steiner zenéje és kultikus mestermű a Nemzeti Filmnyilvántartásban.

A King Kong egy 1933-as fekete-fehér amerikai horrorfilm, amelyet rendezett és producelt Merian C. Cooper és Ernest B. Schoedsack. A forgatókönyvet Ruth Rose és James Ashmore Creelman írta, Cooper és Edgar Wallace története alapján. A film főszereplői Fay Wray, Bruce Cabot és Robert Armstrong. New Yorkban 1933. március 2-án mutatták be, és bemutatója után kivívta a közönség és a kritikusok érdeklődését.

Történet

A cselekmény középpontjában a Kong nevű hatalmas majomlény áll. Egy filmes expedíció Skull Islandre utazik, ahol őslények és titokzatos törzs élnek. Az expedíciós vezető, Carl Denham (Robert Armstrong) kapcsolatba kerül a helyiekkel, akik felajánlják áldozatul Ann Darrowt (Fay Wray), hogy kiengeszteljék a szigeten élő istenséget — a hatalmas Kongot. A csapat megpróbálja elfogni Kongot, majd New Yorkba hurcolja, ahol a szörny kiszabadul, felkapja Ann-t, és az Empire State Building tetejére menekül. A film tragikus véget ér: Kong harcba bocsátkozik a légierővel, és a felhőkarcoló tetején hal meg.

Szereplők és karakterek

• Fay Wray — Ann Darrow, a fiatal nő, akit Kong elragad.
• Bruce Cabot — Jack Driscoll, a tengerész és Ann védelmezője.
• Robert Armstrong — Carl Denham, a vakmerő filmesproducer, aki szervezte az expedíciót.

Technikai újítások és különleges effektusok

A film egyik legnagyobb érdeme a Willis O'Brien által készített stop-motion technika alkalmazása. O'Brien aprólékos báb- és makettmunkával élesztette fel a különböző lényeket, és összetett kompozit felvételekkel olvasta össze a bábok és az élő szereplők jeleneteit. A King Kong technikai megoldásai — többek között a stop-motion animáció, a makettek használata és a korabeli optikai trükkök — mérföldkőnek számítanak a filmes speciális effektusok történetében, és nagy hatással voltak a későbbi filmesekre, köztük Ray Harryhausenre is.

A film zenéjét Max Steiner írta; az erőteljes, témákkal dolgozó kísérőzene egyike volt azon korai hollywoodi filmzenéknek, amelyek a teljes szimfonikus kíséretet mint dramaturgiai eszközt alkalmazták.

Fogadtatás, jelentőség és megőrzés

A bemutató után a King Kong nagy népszerűségre tett szert. Kritikusai és a közönség is dicsérték a látványvilágát és az újszerű speciális effektusokat; Fay Wray teljesítményét, különösen a filmben sokszor emlegetett „sikolyát”, szintén ikonikusnak tartják a filmművészetben. A történet egyszerre kaland- és horrorfilm-elemeket kombinál, és azóta is fontos darabja a monster movie műfajának.

1991-ben a film bekerült a Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Filmnyilvántartásába, amely a „kulturális, történelmi és esztétikai szempontból jelentős” filmeket őrzi. A King Kong öröksége ma is él: hatása meglátszik a képregényeken, videojátékokon, filmeken és a populáris kultúra más területein.

Utóélet és újrafeldolgozások

A film közvetlen folytatása a még 1933-ban bemutatott Son of Kong volt. Később a történetet és a figurát többször feldolgozták: a legismertebb újrafeldolgozások 1976-ban és 2005-ben készültek. A 1976-os változatot John Guillermin rendezte, a 2005-ös epizódot pedig Peter Jackson adaptálta, aki modern technikákkal és nagyobb költségvetéssel dolgozott.

Örökség

A King Kong fontos mérföldkő a filmtörténetben: bemutatta, hogy a speciális effektusok és a hangulatos zene hogyan emelhetik egy kaland- és horrorfilmet művészi teljesítménnyé. A film hatása a mai napig érződik a látványos blockbusterek és a lényközpontú mesélés világában.

Keresés betűvel