Edmund Brisco Ford — az ökológiai genetika megalapítója, brit genetikus

Edmund Brisco Ford — az ökológiai genetika megalapítója, brit genetikus; lepkekutató, a természetes szelekció szakértője, Darwin-érmes és Kalinga-díjas tudomány-népszerűsítő.

Edmund Brisco Ford FRS (1901. április 23. - 1988. január 2.) brit ökológiai genetikus. Vezető szerepet játszott azon brit biológusok között, akik a természetes szelekció természetben betöltött szerepét vizsgálták. Ford iskolásként kezdett érdeklődni a lepkék, azaz a lepkéket és lepkéket magába foglaló rovarcsoport iránt. A továbbiakban a természetes populációk genetikáját tanulmányozta, és ő találta ki az ökológiai genetika tudományterületét. Ford 1954-ben megkapta a Királyi Társaság Darwin-érmét. Később, 1968-ban megkapta az UNESCO Kalinga-díját a tudomány népszerűsítéséért.

Élete és kutatói módszere

Edmund B. Ford kutatásai a terepi megfigyeléseket, populációszintű mintavételezést és a genetikai elemzést ötvözték. Hangsúlyozta, hogy az evolúciós elméletek igazolása csak természetes populációk gondos, statisztikai alapú vizsgálatával lehetséges. Munkái során gyakran használt nagy elemszámú felméréseket, egyedazonosítást és hosszú távú adatgyűjtést, hogy kiszámítható váltson a szelekciós erők nagysága és iránya.

Főbb kutatási eredmények

• Ipari melanizmus és a borsólepke (peppered moth): Ford munkássága hozzájárult ahhoz, hogy az ipari melanizmus — különösen a Biston betularia példája — a természetes szelekció jól dokumentált esettanulmánya legyen. Elemzései és érvelései fontos megalapozást adtak annak megértéséhez, hogyan változnak a fenotípusos gyakoriságok környezeti nyomás hatására.
• Polimorfizmus és kiegyensúlyozott szelekció: Ford vizsgálta a genetikai polimorfizmus fennmaradásának mechanizmusait, és népszerűsítette azt az elképzelést, hogy bizonyos esetekben a kiegyensúlyozott szelekció (például frekvenciafüggő kiválasztódás) tarthat fenn sokféle allélt egy populációban.
• Ökológiai genetika mint önálló tudományterület: Ford volt az egyik első, aki rendszerszinten alkalmazta a genetikát ökológiai kérdések vizsgálatára, ezzel megalapozva egy új, gyakorlatorientált kutatási irányt, amely az evolúciós biológia és a populációgenetika határterületén működik.

Publikációk és ismeretterjesztés

Ford több tudományos cikk és ismeretterjesztő írás szerzője volt. Munkássága nemcsak a szakmai közösség számára volt meghatározó, hanem a szélesebb közönségnek is segített megérteni az evolúció és a természetes szelekció gyakorlati jelenségeit. Tudományos összefoglalói és tankönyvszerű művei hozzájárultak az ökológiai genetika népszerűsítéséhez és elterjedéséhez a 20. század közepén.

Örökség

Ford hatása ma is érezhető az evolúciós biológiában és a populációgenetikában: előfutára volt a terepi alapú genetikai vizsgálatoknak, és munkái alapozták meg azokat a módszereket, amelyekkel ma is mérik a szelekciós erőket és értelmezik a polimorfizmust természetes populációkban. Eredményei fontos referenciát jelentenek a természetes szelekció empirikus tanulmányozásában, és inspiráló példát adnak a terepi munka és az elméleti gondolkodás összehangolására.

Karrier

Genetikára szakosodott, 1939-ben az Oxfordi Egyetem genetikai lektorává nevezték ki, 1952-1969 között a Genetikai Laboratórium igazgatója, 1963-1969 között pedig az ökológiai genetika professzora volt. Ford volt az egyik első tudós, akit a XVII. század óta az All Souls College tagjává választottak.

A Ford hosszú munkakapcsolatban állt R.A. Fisherrel. Mire Ford kidolgozta a genetikai polimorfizmus formális definícióját, Fisher már hozzászokott a természetben tapasztalható magas szelekciós értékekhez. Leginkább az nyűgözte le, hogy a polimorfizmus erős szelekciós erőket rejt (Ford példaként az emberi vércsoportot hozta fel). Fisherhez hasonlóan ő is folytatta a természetes szelekció kontra genetikai sodródás vitát Sewall Wrighttal, aki Ford szerint túl nagy hangsúlyt fektetett a genetikai sodródásra. Ford munkájának, valamint saját munkájának eredményeként Dobzhansky híres szövegének harmadik kiadásában a hangsúlyt a driftről a szelekcióra helyezte át.

Ford azt jósolta, hogy az emberi vércsoport-polimorfizmusok a betegségekkel szembeni védelmet biztosítva fennmaradhatnak a populációban. Hat évvel e jóslat után kiderült, hogy ez így is van, sőt, az AB x AB keresztezések vizsgálatával a heterozigóta előny döntően megállapítást nyert. Főműve az Ökológiai genetika volt, amely négy kiadást ért meg, és nagy hatást gyakorolt. Nagyban megalapozta a későbbi tanulmányok alapjait ezen a területen, és tanácsadóként felkérték, hogy segítsen hasonló kutatócsoportok létrehozásában számos más országban.

Ford számos kiadványa közül talán a legnépszerűbb a New Naturalist sorozat első könyve, a Pillangók. Ford 1955-ben ugyanebben a sorozatban megírta a Lepkék című könyvet is, egyike azon keveseknek, akik több könyvet is írtak a sorozatban.

Ökológiai genetika

E.B. Ford sok éven át dolgozott a genetikai polimorfizmuson. A polimorfizmus a természetes populációkban gyakori; a legfontosabb jellemzője egy faj két vagy több, egymástól eltérő formájának együttes előfordulása valamilyen egyensúlyban. Amíg az egyes formák aránya meghaladja a mutációs rátát, addig a szelekciónak kell az oknak lennie. Fisher már 1930-ban tárgyalta azt a helyzetet, amikor egyazon lokuszon lévő allélok esetén a heterozigóta életképesebb, mint bármelyik homozigóta. Ez egy tipikus genetikai mechanizmus, amely az ilyen típusú polimorfizmust okozza. A munka a terepi kutatások, a rendszertan és a laboratóriumi genetika szintézisét foglalja magában.

Callimorpha dominula morpha typica széttárt szárnyakkal. A faj polimorfizmusát Ford évekig vizsgálta. A repülés közben felfedezett vörös, fekete hátsó szárnyakkal figyelmeztetnek a kártékony ízére. Az elülső szárnyak rejtőzködnek, nyugalomban eltakarják a hátsó szárnyakat. Itt a lepke egy emberi kézre támaszkodva pihen, de éber, és az elülső szárnyakat előrebillentette, hogy felfedje a figyelmeztető villanást.

Keresés betűvel