Mély agyi stimuláció

Alkalmazások

Parkinson-kór

A Parkinson-kór egy neurológiai szindróma, amelyet remegés, hipokinézia, merevség és testtartási instabilitás jellemez. A DBS nem gyógyítja a Parkinson-kórt, de segíthet a tünetek csökkentésében és a beteg életének javításában. A DBS-t csak olyan betegeknél alkalmazzák, akiknek a tünetei gyógyszerekkel nem kezelhetők.

A DBS-t az Egyesült Államokban 2002-ben hagyta jóvá a Food and Drug Administration a Parkinson-kór kezelésére. A DBS a nagyobb műtétek kockázatával jár, a szövődmények aránya pedig a sebészi csapat tapasztalatától függ. A főbb szövődmények közé tartozik a vérzés (1-2%) és a fertőzés (3-5%).

Súlyos depresszió

A mély agyi stimulációt néhány betegnél alkalmazták a súlyos depressziós zavar (MDD) kezelésére. Nehéz jó célpontot találni az agyban a DBS számára, mivel kevés betegnél alkalmaztak DBS-t MDD kezelésére.

A súlyos depressziós zavar és a kényszerbetegség (kényszerbetegség) DBS kezelésével kapcsolatos vizsgálat 23 beteget vizsgált - kilencet kényszerbetegség, hetet MDD, egyet pedig mindkettő esetében. Megállapította, hogy "a betegek mintegy fele drámai javulást mutatott", és hogy kevés mellékhatás és szövődmény fordult elő.

A DBS a kezelésre rezisztens depresszió kezelésére ugyanolyan hatékony lehet, mint az antidepresszánsok, de a mellékhatásokat és a szövődményeket figyelni kell. Az MDD-re alkalmazott DBS gyakori mellékhatásai közé tartozik a fertőzés, a fejfájás, a rossz hangulat és az öngyilkossági gondolatok.

Tourette-szindróma

1999-ben a DBS-t Tourette-szindróma - egy örökletes neurológiai rendellenesség - kezelésére engedélyezték. A mély agyi stimulációt súlyos Tourette-szindrómában szenvedő betegek kezelésére alkalmazzák, ha a gyógyszeres kezelés nem segít a betegnek. A DBS után sok betegnél csökkennek a tünetek. Egyes betegeknél a DBS-t csak az agy egyik oldalára helyezik. Ez csökkentheti a tüneteket, és a betegeknek kevesebb mellékhatása lehet, ha az ingerlés csak az agy egyik oldalára kerül.

Az agyban két helyen történik az ingerlés. Az ingerlés vagy a talamuszba, vagy a globus pallidus pars internába kerül. A talamusz a DBS gyakoribb célpontja, de mindkét célpont csökkentheti a tüneteket. A Tourette-szindróma DBS-szel történő kezelésére a legjobb célpontot még nem határozták meg.

Egyéb orvosi alkalmazások

Alzheimer-kór

2012-ben egy szakirodalmi áttekintés hat Alzheimer-kóros betegnél, akiknél DBS-t alkalmaztak, a demencia és a memóriavesztés lassabb kialakulását mutatta ki.

Trauma/kóma

2007 augusztusában amerikai tudósok DBS-t alkalmaztak egy 38 éves férfin, aki hat évig kómában feküdt egy fejsérülés miatt. A beteg képes volt felébredni, kinyitni a szemét, és beszédre elfordítani a fejét. További DBS után a páciens képes volt megnevezni tárgyakat és használni a kezét. Folyadékot is tudott inni és ételt enni szájon át. Bár a DBS néhány fejsérült betegnél bevált, a DBS nem biztos, hogy minden súlyos fejsérült és/vagy kómában lévő betegnél beválik.

OCD

A DBS-t kényszerbetegség (OCD) kezelésére használták A DBS OCD-ben való alkalmazása a DBS egyik legsikeresebb alkalmazása bármely betegség esetében. Nem érthető, hogy a DBS miért olyan sikeres a kényszerbetegség kezelésére.

Lehetséges szövődmények és mellékhatások

A DBS egyes betegeknél hasznos, de más betegeknél mellékhatások és szövődmények jelentkeznek. A betegeknél mellékhatásként jelentkezhetnek apátia, hallucinációk, szerencsejáték-függőség, hiperszexualitás, kognitív problémák és depresszió. Ezek azonban átmenetiek lehetnek, és a stimulátor helyes elhelyezésével és kalibrálásával függhetnek össze. Egyes mellékhatások egy idő után elmúlhatnak.

Mivel az agy a műtét során kissé elmozdulhat, fennáll annak a lehetősége, hogy az elektródák elmozdulnak a helyükről. Ez további komplikációkat, például személyiségváltozást okozhat. Az elektródák elmozdulását könnyű megtalálni CT-vizsgálat segítségével. A műtétnek lehetnek szövődményei is, például vérzés az agyban.

Egy ritka esetben egy súlyos Tourette-szindrómában szenvedő betegnek nagyon súlyos mellékhatásai és szövődményei voltak. A beteg opisztotóniában szenvedett - amikor az izmok a beteg kontrollja nélkül összehúzódnak. A beteg később más fertőzések miatt halt meg.