Carl Erich Correns (1864. szeptember 10. - 1933. február 14.) német botanikus és genetikus. Öröklődéskutatásai nyomán fedezte fel újra Gregor Mendel korábbi munkásságát. Fiatal kutatóként a növények keresztezését és az öröklődés mikéntjét vizsgálta, kísérletei során részletes megfigyeléseket tett a tulajdonságok átadásáról és az öröklődési arányokról.

Az Mendel újrafelfedezése

1900-ban Correns függetlenül jutott arra a következtetésre, amely Mendel törvényeit tükrözte: a tulajdonságok szabályos módon öröklődnek, és az egyedek közötti variációok arányai meghatározhatók. Ezzel egy időben Hugo de Vries is újrafelfedezte Mendel eredményeit; harmadikként gyakran említik Erich von Tschermak nevét is, bár utóbb vitatott, hogy ő mennyiben jutott önálló, teljes körű értelmezésre. Correns tevékenysége döntő szerepet játszott abban, hogy Mendel munkája ismét a figyelem középpontjába került.

Kísérletek és megfigyelések

Correns termesztett borsó- és kukoricahibrideket, és már 1899-ben arra az értelmezésre jutott, amely összhangban állt Mendel eredményeivel: az öröklődő tulajdonságok örökségi egységek szerint oszlanak meg, és bizonyos arányokban jelennek meg a leszármazottaknál. Kísérletei során statisztikai és szemléletes adatokkal támasztotta alá a génszerű öröklődés fogalmát.

Correns megjegyezte továbbá azokat az eseteket is, amelyek nem írhatók le egyszerűen a dominancia klasszikus fogalmával: az olyan esetek előfordulását, amelyekben a heterozigóta köztes (a dominancia hiánya), 1900-as tanulmányának lábjegyzetében tette hozzá. E megfigyelésével felismerte, hogy a dominancia nem mindig teljes, és léteznek köztes öröklődési formák (incomplete dominance), amelyeket Mendel — levelezése alapján — maga is észrevett.

Mendel eredeti munkáját illetően történelmi érdekesség, hogy Correns tanári-pályájának korai időszakában Nägelinek volt a tanítványa: Nägeli egy neves botanikus volt, akivel Mendel is levelezett a borsóval kapcsolatos megfigyeléseiről, mégsem ismerte fel azok jelentőségét. A tudomány története így ironikusan összekapcsolta Correns és Mendel útjait.

Nem mendeli jelenségek és extranukleáris öröklődés

Correns felhívta a figyelmet arra is, hogy vannak olyan öröklődési formák, melyek nem írhatók le kizárólag a magi gének alapján. Korai munkái között szerepelnek olyan megfigyelések, amelyek a sejtplazmából vagy anyai hatásból eredő, úgynevezett extranukleáris (plazmidikus vagy citoplazmatikus) öröklődésre utalnak — például a levelek színeződésének anyai mintázata variegált növényeknél. Ezek az eredmények hozzájárultak annak felismeréséhez, hogy a genetika nem kizárólag a nukleáris gének világából áll, és hogy az öröklődés ennél összetettebb folyamat.

Tisztségek és későbbi munkásság

1913-ban Correns lett a Berlin-Dahlemben újonnan alapított Kaiser Wilhelm Biológiai Intézet első igazgatója. Itt szervezői és kutatói munkát végzett, és tovább folytatta a növényi öröklődéssel kapcsolatos kísérleteket és elméleti munkát. Publikációi és előadásai hozzájárultak ahhoz, hogy a mendeli elvek széles körben elfogadottá váljanak, és inspirálták a következő nemzedék genetikusait.

Öröksége

Correns munkássága alapvető fontosságú volt a modern genetika kialakulásában: egyrészt mert felfedezte és népszerűsítette Mendel felismeréseit, másrészt mert rámutatott a mendeli mintáktól eltérő öröklődési jelenségekre is. Kutatásai hozzájárultak ahhoz, hogy az öröklődés mechanizmusát sokrétűbbnek és árnyaltabbnak fogadja el a tudomány. Correns 1933-ban hunyt el; emlékét ma is a genetikatudomány korai alapítóinak sorában tartjuk számon.