Pontianus (Pontianus) pápa (hagyományosan Kr. u. 230–235) a tizennyolcadik pápa volt; hivatalos címe a katolikus egyház római püspöke. Élete és működése részben homályba vész, de az ismert források alapján fontos események fémjelzik rövid pápaságát.
Életrajz és pápaság
Pontianusról kevés személyes adat maradt ránk: valószínűleg római származású volt, és a pápai trónon körülbelül Kr. u. 230 körül foglalt helyet az őt megelőző Urbanus után. Pápasága idején működésének részletei csak töredékesen ismertek, de tudjuk, hogy zsinatot hívott össze, amely elutasította Origenész bizonyos tanításait, és tiltó intézkedéseket hozott azokkal kapcsolatban.
Persecució és száműzetés
Kr. u. 235-ben kialakult politikai fordulat során Maximinus Thrax császár hatalma alatt megerősödtek a keresztényellenes intézkedések. Maximinus nem tűrte a keresztény vezetőket: Pontianust és a római egyház egyik prominens alakját, Hippolütoszt (Hippolytus) letartóztatták, majd a szardíniai közkedvelt és kíméletlen bányamunkára ítélték őket. A hagyomány szerint Pontianus száműzetésében, a bányák embert próbáló körülményei között hunyt el.
Lemondás és utóélet
A források szerint Pontianus — hogy az egyház számára lehetővé tegye az új püspök megválasztását — még száműzetése alatt lemondott pápaságáról; ezzel a cselekménnyel a római egyháztörténetben elsőként szerepel, akit egyes források a pápai lemondás korai példájaként említenek. Pontianus halála után testét Rómába hozták vissza, és az Appiai úton fekvő Callistus-katakombákban temették el. A katakombák földalatti temetkezési helyek voltak, amelyekben sok korai keresztény élt, halt meg és nyert végső nyughelyet.
Vértanúság, kanonizáció és örökség
A katolikus egyház Pontianust mártírként és szentként tiszteli. Ünnepét hagyományosan augusztus 13-án tartják, amelyen Hippolütosszal együtt emlékeznek meg róla. Hippolütosz a többször említett források szerint előbb antípápa volt, de végül kibékült az egyházzal, és vele közösen ünneplik őket mint a korszakban szenvedett keresztények példáját.
Pontianus öröksége leginkább abban rejlik, hogy szimbolizálja a korai egyház küzdelmét a belső teológiai viták és a külső üldöztetések közepette: a Origenész körüli kérdésekben képviselt álláspontja, valamint szenvedése és halála a hitért vállalt áldozat példájaként maradt fenn a keresztény hagyományban.