Miles Davis — amerikai jazztrombitás, zenekarvezető és jazzikon

Davis 1926-ban született az Illinois állambeli Altonban. Apja, Miles Dewey Davis Jr. fogorvos volt. A család 1927-ben East St. Louisba költözött. Egy nagy farmjuk is volt Arkansas északi részén, ahol Davis megtanult lovagolni.

Davis édesanyja, Cleota Mae (Henry) Davis azt szerette volna, ha megtanul zongorázni. Jó blues-zongorista volt, de ezt nem mondta el a fiának. Davis 13 éves korában kezdett zenét tanulni, amikor apja adott neki egy trombitát, és elintézte, hogy órákat vegyen a helyi zenész Elwood Buchanantől. Buchanan megtanította Davist vibrato nélkül trombitálni, és Davis mindig is így játszott. Buchanan állítólag minden alkalommal megütötte Davis ujjperceit, amikor az erős vibratót kezdett használni. Davis később azt mondta: "Jobban szeretem a kerek hangzást, amiben nincs tartás, mint egy kerek hang, nem túl sok tremolóval és nem túl sok alapvonal-basszussal. Pontosan középen. Ha nem tudom ezt a hangot elérni, akkor nem tudok semmit sem játszani".

16 éves korában Davis hivatásszerűen trombitált, amikor nem járt iskolába. 17 évesen egy évig Eddie Randle zenekarvezető zenekarában játszott. A szaxofonos Sonny Stitt megpróbálta rábeszélni Davist, hogy csatlakozzon a Tiny Bradshaw zenekarhoz, de Davis édesanyja azt akarta, hogy Davis fejezze be a középiskola utolsó évét.

1944-ben a Billy Eckstine együttes látogatott el East St. Louisba. Dizzy Gillespie és Charlie Parker is tagja volt a zenekarnak, és Davis harmadik trombitásként csatlakozott hozzájuk, amikor Buddy Anderson trombitás beteg volt. Amikor a zenekar elutazott, hogy befejezze a turnét, Davis szülei még mindig azt akarták, hogy fejezze be a tanulmányait.

Miután 1944-ben leérettségizett, Davis New Yorkba költözött, hogy a Juilliard School of Music-on tanuljon.

Amikor New Yorkba érkezett, ideje nagy részét azzal töltötte, hogy megpróbálta felvenni a kapcsolatot Charlie Parkerrel, annak ellenére, hogy egyesek azt mondták neki, hogy ne tegye. Amikor megtalálta Parkert, Davis bekapcsolódott a jam sessionökbe, amelyek minden este zajlottak Harlem két éjszakai klubjában, a Minton's Playhouse-ban és a Monroe's-ban. Más híres zenészek, mint Thelonious Monk és Kenny Clarke is részt vettek ezeken az üléseken.

Davis korán otthagyta a Juilliardot, miután előbb engedélyt kért az apjától. Nem tetszettek neki a Juilliardon tartott órák, mert szerinte túlságosan a klasszikus európai és "fehér" zenére koncentráltak. Azt is mondta, hogy a Juilliard-órák segítettek neki megérteni a zeneelméletet.

Hivatásszerűen kezdett el játszani számos jazz-csoportban, több 52. utcai klubban is fellépett Coleman Hawkins-szal és Eddie "Lockjaw" Davisszel. Először 1945-ben ment be hangstúdióba, Herbie Fields együttesének tagjaként. 1946-ban készítette első felvételét zenekarvezetőként, a "Miles Davis Sextet plus Earl Coleman és Ann Hathaway" nevű együttessel. Ebben az időben nem sok felvételt készített zenekarvezetőként.

1945 körül Dizzy Gillespie abbahagyta a Parkerrel való együttműködést, Parker pedig felvette Davist, mint Gillespie helyettesét a kvintettjébe. Az együttesben Max Roach dobolt, Al Haig (akit később Sir Charles Thompson és Duke Jordan váltott) zongorázott, és Curley Russell (akit később Tommy Potter és Leonard Gaskin váltott) basszusgitározott.

Parker kvintettjével Davis többször is készített felvételeket. Szólót játszott Parker jellegzetes dalában, a "Now's the Time"-ban. Ez a szóló vezetett a "cool jazz" nevű jazz stílus kezdetéhez. Az együttes az Egyesült Államokban is turnézott. Egy Los Angeles-i turné során Parker idegösszeomlást kapott, és több hónapra a Camarillo Állami Elmegyógyintézetbe került. Davis L.A.-ben ragadt, ahol Charles Mingus jazz-zenésznél maradt, és együtt zenélt vele. Később Billy Eckstine-nél kapott munkát egy kaliforniai turnén, amely visszavitte New Yorkba. 1948-ban Parker visszatért Los Angelesből, és Davis ismét csatlakozott az együtteséhez.

Parker együttesének zenészei nem jöttek ki túl jól egymással. Parker viselkedése kiszámíthatatlan volt drogfüggősége miatt. Davis és Roach nem értett egyet azzal, hogy Parker Duke Jordant alkalmazza zongoristaként, és Bud Powellt részesítették volna előnyben). 1948 decemberében Davis kilépett az együttesből, miután összeveszett Parkerrel a Royal Roostban. Függetlenebbül kezdett dolgozni különböző New York-i együttesekkel.

1948-ban Davis közel került Gil Evans kanadai zeneszerzőhöz és hangszerelőhöz. Davis más zenészekkel is találkozott Evans házában, például Roach-csal, a zongorista John Lewis-szal és a baritonszaxofonos Gerry Mulligan-nel. Evans volt Claude Thornhill zenekarának hangszerelője, és ennek a zenekarnak a hangzása, valamint Duke Ellington példája inspirálta egy nagy létszámú, kürtöt és tubát is tartalmazó együttes létrehozását.

Davis nagyon aktív szerepet vállalt a projektben, és az hamarosan az "ő projektjévé" vált. Az emberi hanghoz hasonló hangzást próbáltak elérni, gondosan hangszerelt kompozíciók fölött.

Az együttes először 1948 nyarán lépett fel a Royal Roostban. 1949 végéig voltak aktívak, és többször változott a zenészük. A csoportban sok fehér zenész volt, és ez néhány afroamerikai jazz-játékost felbosszantott. Sokan közülük akkoriban munkanélküliek voltak. Davis nem hallgatott rájuk.

Az együttes lemezszerződést kötött a Capitol Records-szal, és 1949 januárja és 1950 áprilisa között több felvételt is készítettek. Ezt a zenét a Birth of the Cool című albumon adták ki. Ez az album adta a nevét a jazz egy új stílusának, a "cool jazz"-nek. Davis tudta, hogy milyen fontos a projektje, és még egy Duke Ellington zenekarával való munkát is visszautasított. Ez az együttes egyben Davis és Gil Evans életre szóló barátságának kezdetét is jelentette.