Áttekintés

Az 1968-as amerikai elnökválasztás kettős jelöltverseny volt a Richard Nixon volt alelnök és a Hubert Humphrey alelnök között. A versenyben harmadik erőként George Wallace alabamai kormányzó is indult az Amerikai Független Párt színeiben, erősen megosztva a déli szavazótábort.

Háttér és fő kérdések

Az 1968-as választást erősen befolyásolta a Vietnám‑háború, a polgárjogi mozgalmak, valamint az országban zajló társadalmi feszültségek és zavargások. Nixon a „rend és jog” és az elidegenedett, úgynevezett „csendben többség” (silent majority) politikai üzenetét hangsúlyozta, míg Humphrey a Johnson‑adminisztráció folytatását kínálta, különös tekintettel a polgári jogokra és a társadalmi programokra. Wallace rasszista és szeparatista retorikája a déli államokban talált erős támogató bázisra.

Előválasztások, Johnson visszalépése, és merényletek

Az Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke, Lyndon B. Johnson indulhatott volna, de 1968. március 31-én bejelentette, hogy nem indul újraválasztásért: "Nem fogom megpályázni, és nem is fogadom el pártom jelölését egy újabb elnöki ciklusra". Johnson visszalépése után a demokrata mezőnyben több jelölt is megpróbált esélyt kovácsolni.

A kampányidőszakot tovább súlyosbították a gyilkosságok: előbb 1968. április 4-én a polgárjogi aktivista Martin Luther King Jr. meggyilkolása vált országos sokkká, majd Robert F. Kennedy, a hivatalban lévő igazságügyi miniszter és John F. Kennedy volt amerikai elnök testvére, komoly elnökjelöltként indult, mielőtt 1968. június 5-én Los Angelesben Sirhan Sirhan meggyilkolta, miután megnyerte a kaliforniai és dél-dakotai előválasztást az Egyesült Államok elnökjelöltségéért folyó demokrata előválasztáson. Ezek az események mélyen befolyásolták a demokrata párt egységét és a választói hangulatot.

A Demokrata Nemzeti Konvenció és a kampány

A Demokrata Nemzeti Konvenció 1968 nyarán, Chicagóban zajlott, és erőteljes tüntetésekhez, valamint rendőri fellépéshez vezetett. A városban kitört zavargások rávilágítottak a társadalmi feszültségekre, és hátrányosan érintették a demokrata kampányt a közvélemény szemében. Végül Humphrey a konvención nyerte el a párt jelölését, bár sok szavazó számára ő összekapcsolódott a Johnson‑korszak politikáival, különösen a háború ügyében.

Választási eredmények és következmények

Az elnökválasztást 1968. november 5-én tartották. Richard Nixon nyert 301 elektori szavazattal, Hubert Humphrey 191 elektori szavazatot kapott, és George Wallace 46 elektori szavazatot szerzett. A népszerű szavazatokban Nixon szűk többséggel győzött: körülbelül 43,4% (31,783,783 szavazat), Humphrey ~42,7% (31,271,839), Wallace pedig ~13,5% (9,901,118). Egy Észak-Karolinában élő hűtlen választó Wallace-ra és futótársára, Curtis LeMayre szavazott.

Humphrey a déli államok többségét nem tudta megszerezni, részben azért, mert a polgári jogi intézkedéseket támogatta, és emiatt sok hagyományos déli demokrata választó elfordult tőle; a déli területeken Wallace jelentett alternatívát. Egyedül Texasban aratott kisebb győzelmet Humphrey (szűk különbséggel).

A választás utóhatásai közé tartozott, hogy Nixon az elnöksége kezdetén a „béke tisztességgel” (peace with honor) ígéretével lépett fel, ugyanakkor politikái és hadműveletei — például a vietnami háború vezetésének további lépései — az elkövetkező években sok vitát váltottak ki. Wallace eredménye pedig jelzésértékű volt: a rendpárti, déli, rasszista és szeparatista érzelmeket képviselő politikai diskurzusnak ekkor adott hangot.

Összefoglalás

  • Az 1968-as választás politikailag megosztott időszakban zajlott, amelyet a háború, polgárjogi küzdelmek és belső feszültségek jellemeztek.
  • Richard Nixon nyert elektori többséggel (301), de a népszerű szavazatokban csak kis előnnyel múlták felül Hubert Humphrey-t.
  • George Wallace harmadik szereplőként jelentős befolyást gyakorolt, különösen a Délen, és 46 elektori voksot szerzett.
  • A Johnson‑visszalépés, Robert F. Kennedy meggyilkolása és a chicagói konvenció zavargásai alapvetően formálták a választási kimenetelt.