Az Apácák balettje: az első romantikus balett története (1831)

A balett azzal kezdődik, hogy Bertram, Robert le Diable apja belép a Sainte-Rosalie romos kolostorába. Megidézi a fogadalmukat megszegő apácák szellemeit. Azok feltámadnak sírjaikból. Megparancsolja nekik, hogy csábítsák el fiát, Robertet egy halálos talizmán elfogadására. Helena apátnő keringőre utasítja a szellemeket. Szent fogadalmuk ellenére az apácák keringőznek. A halott apácák átadják magukat a szentségtelen izgalmaknak.

Robert belép. Az apácák elrejtőznek, de visszatérnek, hogy megakadályozzák a menekülését. Robert rémülten áll egy szent sírja előtt. Az apátnő a szent kezében lévő talizmánhoz csalogatja. Robert megragadja azt. Az apácák folytatják a táncot,fehér lepkeként röpködve. Sírjaik megnyílnak és a földbe süllyednek. Kőlapok csúsznak a helyükre, eltakarva a halottakat. Démonok kórusa hallatszik.

A 18. századi balett a racionális gondolkodáson és a klasszikus művészeten alapult. A francia forradalom azonban olyan korszakot nyitott, amely a romantikus balettet hozta el a színpadra. A párizsi boulevardok népszínházaiban már egy ideje használták a csapóajtókat, a gázvilágítást és más, a romantikus baletthez kapcsolódó elemeket. Ezek az elemek a 19. század középső évtizedeiben a párizsi Opéra-ban hivatalos jóváhagyást és presztízst kaptak.

A Robert le Diable témájára készült balettet 1652-ben Párizsban táncolták el Őfelsége, Mlle de Longueville előtt. Az Apácák balettje azonban valami egészen új koncepciót jelentett a balett bemutatójának közönsége számára. Henri Duponchel, a párizsi Opéra ügyvezető igazgatója volt a felelős az Opéra vizuális effektjeiért. Szerette volna bemutatni a helyszínen nemrégiben felszerelt gázvilágítást. A reflektorok minden korábbinál erősebb, élesebb fényt adtak. Mellette dolgozott Pierre Ciceri, a díszlettervező. Cicerit az arles-i Saint-Trophime kolostor vagy a monfort-l'Amaury-i kolostor ihlette a balett holdfényes díszletéhez.

A balett témája a szenvedély és a halál, valamint a síron túli szerelem. A helyszín inkább az éjszaka, mint a nappal, és inkább a gótikus Európa, mint a klasszikus görög és római világ. Közel 100 évnyi racionális gondolkodás után a közönség a titokzatos, a természetfeletti, a homályos és a halálraítélt után sóvárog. A balett története egy lovagról szól, aki éjfélkor besurran egy kolostorba, hogy egy halott szent kezéből ellopjon egy talizmánt, amellyel elnyerhet egy hercegnőt.

Hans Christian Andersen egyik regényében szerepel a jelenet. Andersen így ír a jelenetről: "Százával kelnek fel a temetőből és sodródnak be a kolostorba. Úgy tűnik, mintha nem érintenék a földet. Mint ködös képek, úgy siklanak el egymás mellett ... Hirtelen lepelük a földre hull. Teljes érzéki meztelenségükben állnak, és bacchanáliába kezdenek." Az apácák nem voltak teljesen meztelenek, de Andersen mégis megragadta a jelenet lényegét.

A premiert elrontotta egy leeső gázlámpa és egy nem megfelelően záródó csapóajtó. Egy díszletdarab lezuhant, és alig kerülte el Taglionit. A függönyt leengedték. A balerina mindenkit biztosított arról, hogy nem esett baja. A függöny felemelkedett, és az előadás folytatódott. Meyerbeer, Taglioniék és Dr. Louis Véron, az Opéra új igazgatójának diadalával ért véget.

Dr. Véron nemrégiben magánvállalkozásként kapta meg a párizsi Opéra-t. Nagy bizalommal volt Taglioni iránt. Fizetését soha nem látott évi 30 000 frankra emelte. Apját hároméves szerződéssel balettmesterré nevezték ki. Véron merészségét meghálálta, amikor Taglioni beváltotta ígéretét, és nagy sztárrá vált.

A közönség kéjes örömét lelte a botrányos apácákban. A Revue des Deux-Mondes egyik kritikusa azt írta:

Néma árnyak tömege siklik át a boltíveken. Mindezek az asszonyok levetik apácaruhájukat, lerázzák magukról a sír hideg porát; hirtelen belevetik magukat múlt életük örömeibe; táncolnak, mint a bacchánsnők, játszanak, mint az urak, isznak, mint a szappanoperák. Micsoda öröm látni ezeket a könnyed asszonyokat.

Az Apácák volt az első balett blanc és az első romantikus balett. Az operát 1831 és 1893 között 756 alkalommal adták elő a párizsi Opéra színpadán. Edgar Degas francia impresszionista 1871 és 1876 között többször megfestette a balettjelenetet.

A szerződése értelmében Taglioni körülbelül egy tucatszor lépett volna fel az Apácákban. Hat után távozott. Lehetséges, hogy az apácák balettjének erotikus vonatkozásai nem tetszettek neki. Lehet, hogy vonakodott egy operán belüli balettben szerepelni. Egy lábsérülés és az első előadást megkeserítő balesetek elgondolkodtathatták a balerinát. Az apjára irányuló rossz sajtó is okozhatta Taglioni visszalépését. Taglioni helyére Louise Fitzjames került, aki 232 alkalommal táncolta el a szerepet.

August Bournonville dán koreográfus 1841-ben Párizsban látta Fitzjames előadását az Apáca szerepében. Erre alapozta saját koreográfiáját, amelyet 1833 és 1863 között Koppenhágában használtak. Koreográfiája teljes egészében fennmaradt. Ez az egyetlen feljegyzés az eredetiről.

Henry Wadsworth Longfellow későbbi felesége, Fanny Appleton írta: "Az ördögi zene és a sírjaikból feltámadó halottak, a szörnyű sötétség és a különös tánc szinte páratlan színpadi hatást kelt. A híres boszorkányok (apácák) tánca a fagyos holdfényben a romos apátságban, olyan lenyűgöző volt, mint amilyenre számítottunk ... Úgy hullanak be, mint a hópelyhek, és bizony nagyon bájos boszorkányok a maguk pimasz párizsi figuráival és legfinomabb piruettjeivel".

Andre Levinson kritikus és tánctörténész írja: "Az akadémiai táncot kellemes volt nézni. Most [a balett] a lélek dolgait tisztázta. A balett divertissement (szórakozás, figyelemelterelés) volt. Rejtély lett belőle". Kisselgoff írja: "... a természetfelettivel való foglalatosság, amely a 19. századi balett oly nagy részét jellemezte, Meyerbeer első, a párizsi Opéra-ban bemutatott előadásának, az Apácák balettjének sikerére vezethető vissza".