Jamestown 1609–1610: az éhínség időszaka és a kannibalizmus esete

A virginiai Jamestownban az éhínség időszaka az 1609–1610-es tél folyamán súlyos, éhezéssel és halálozással járó krízist jelentett. A kolónia létszáma a 1609 tavaszán körülbelül 500 fő volt; a következő év tavaszára csak mintegy 60-an maradtak életben. A termést és utánpótlást megbénította az aszály, a sóssá vált, bűzös vízhez való hozzáférés korlátozottsága és a hajós utánpótlás kiesése: a 1609-es ellátmányt szállító flotta megfogyatkozott, néhány küldemény elakadt, a telep bekapcsolódása a helyi indián közösségekkel is feszültté vált, ami tovább nehezítette az élelmiszerhez jutást. A telepesek által fogyasztott víz egy részben sós volt, és csak időszakosan vált ihatóvá.

Történelmi források és a kannibalizmus említése

A korabeli beszámolók több helyen utalnak szélsőséges túlélési cselekedetekre. A túlélők visszaemlékezéseiben és későbbi leírásokban felbukkan, hogy a telepesek kutyákat, kígyókat, macskákat, patkányokat, lovakat, sőt tárgyakat — például könyvek és cipőbőr — is előszeretettel fogyasztottak a tél folyamán. George Percy, Jamestown egyik elnöke, aki az 1609–1610-es időszakban szolgált, 1625-ben úgy írt az éhínségről, hogy az olyan szélsőséges helyzet volt, "hogy nem kímélték az életüket, hogy fenntartsák az életüket, és hogy megtegyék azokat a hihetetlennek tűnő dolgokat, hogy kiássák a sírból a halottakat, és megegyék őket". Több kortárs beszámoló is hasonló cselekedetekre utal, de a modern történészek általában óvatosan kezelik ezeket az írásokat, és további, tárgyi bizonyítékokat vártak.

Jane — a törvényszéki bizonyíték

A történelmi forrásokat végül a régészeti és törvényszéki vizsgálatok egy különleges lelet támasztották alá. Egy tizenéves lány (kb. 1595–1609 körüli születésű), akinek maradványait a kutatók "Jane"-nek nevezték el, az egyik első, egyértelműen kannibalizmusra utaló törvényszéki bizonyítéknak számít Jamestownból. A maradványok vizsgálata során talált vágás- és darabolásnyomok arra utalnak, hogy a testet feldarabolták és húsát eltávolíthatták fogyasztás céljából. A sípcsont vizsgálata alapján a személy életkora a halál idején valószínűleg körülbelül 14 év volt. Egy fog izotópjainak vizsgálata alapján a lány valószínűleg Dél-Angliából származott, és a biokémiai jelek azt mutatták, hogy élete során viszonylag bőséges fehérjefogyasztás jellemezte — emiatt feltételezik, hogy egy úri család gyermeke vagy egy úri ház cselédje lehetett. A feltevések szerint valószínűleg 1609 augusztusában érkezett Virginiába.

Jane maradványainak mindössze körülbelül 10 százalékát találták meg; ezeket egy, a James Forton belül, egy 1608-ban épült épület pincéjében lévő szemétgödörben fedezték fel, hozzávetőlegesen 2,5 láb (0,8 m) mélyen. A csontokon található vágás- és metszésnyomok, valamint a darabolás mintázata arra utalnak, hogy a testet valószínűleg kiásták a sírból, majd feldarabolták. A pontos halálok és az esemény részletei azonban nem rekonstruálhatók teljes bizonyossággal pusztán a maradványok alapján: egyes jellegzetességek arra utalnak, hogy a darabolás részben halál utáni jellegű volt, de a kérdés részleteit a kutatók óvatosan kezelik.

Miért fontos ez a lelet?

• A Jane nevű maradvány az első olyan törvényszéki bizonyíték, amely közvetlenül alátámasztja a korabeli beszámolókat arról, hogy a Jamestown-i "éhínség időszakában" emberi testek fogyasztására is sor került.
• A lelet segít megérteni a kolónia túlélési körülményeit, a társadalmi rend szétesését és a szélsőségesen kényszerű döntések spektrumát abban az évben.
• Ugyanakkor a kutatók és történészek továbbra is kritikusan vizsgálják a forrásokat: a szemléletnek figyelembe kell vennie a személyes beszámolók torzító hatását, a politikai és retorikai motivációkat, valamint a régészeti bizonyítékok korlátait.

Következmények és tágabb történeti kontextus

Az 1609–1610-es "starving time" traumája után Jamestown később — részben a következő évek utánpótlásainak, részben az olyan vezetői intézkedéseknek köszönhetően, mint a szervezettebb élelmiszer-ellátás és a dohánytermesztés elterjedése — túlélte a kezdő időszakot. John Rolfe és mások tevékenysége révén a dohány lett a gyarmat fontos bevételi forrása, ami hosszabb távon a telep fennmaradását biztosította. A Jane-eset azonban emlékeztet arra, milyen szélsőséges és tragikus körülmények között zajlottak a korai angol gyarmatosítás kísérletei, és arra ösztönzi a kutatókat, hogy a történelmi forrásokat régészeti adatokkal összekapcsolva alakítsák ki a lehető legpontosabb képet.