A Kínai Köztársaság (a 20. század első felének Kína állami formája) 1912 és 1949 között irányította a kínai szárazföldet. Fontos megjegyezni, hogy 1949 után a szárazföldi hatalmat a Kínai Népköztársaság vette át, míg a Kínai Köztársaság kormánya Tajvanra költözött és ott tovább működött.

Alapítás és az első évek (1912–1916)

A köztársaság 1912 januárjában jött létre a Csing-dinasztiát megdöntő Xinhai-forradalom után. Az új állam első elnöke Szun Jat-szen lett, akinek politikai irányzata a Kuomintang (KMT) volt. 1912 decemberében a KMT nyerte a parlamenti választásokat, de Szun rövidesen átadta elnöki tisztségét Jüan Sikai (Yuan Shikai) katonai vezetőnek, hogy konszolidálja az országot és elkerülje a további belső háborúkat.

Jüan Sikai uralma és a hadúr korszak kezdete (1915–1928)

Jüan Sikai 1915 végén–1916 elején megkísérelte a monarchia újjáélesztését azzal, hogy önmagát császárrá nevezte ki, ami széles ellenállást váltott ki (a nemzetvédelmi mozgalmak). Jüan halála 1916-ban politikai vákuumot hagyott maga után, és a központi hatalom meggyengült. A következő években a Kínát különböző regionális hadurak uralták: a központi kormányzat gyenge befolyása miatt a területek gyakran különböző hadurak kezére kerültek, ami a hadúr korszakot jellemezte.

KMT és KKP együttműködése, majd szakítása (1921–1927)

1921-ben a Kínai Kommunista Párt (KKP) megalakulása után ideiglenes együttműködés alakult ki a KMT és a kommunisták között. A KMT első nagy lendülete után, Sun halála után Jiang Jieshi (ismertebb nevén Chiang Kai-shek) vette át a párt vezetését. A KMT és a KKP együttműködése, az ún. Első Egyesült Front célja a hadurak legyőzése és az ország egyesítése volt, de a feszültségek hamarosan erősödtek.

Északi expedíció és a Nanjing-kormány (1926–1928)

1926-ban Jiang megindította az északi expedíciót, amelynek célja a hadurak legyőzése és a központosított kormány kialakítása volt. 1927–1928 között a Beiyang-kormányt sikerült megbuktatni, és 1927 áprilisában Jiang nacionalista kormányt hozott létre Nanjingban. Ugyanakkor Sanghajban brutálisan leverte a kommunista erőket, ami a kommunisták ellen irányuló megtorlások sorozatát és a kínai polgárháború kiújulását eredményezte.

A Nanjing-éra: modernizáció és belső feszültségek (1928–1937)

Az 1928 és 1937 közötti időszakot gyakran a Nanjing-éra néven említik. A KMT kormányzata megpróbálta az országot modernizálni: fejlesztették az infrastruktúrát, iparosodást próbáltak elősegíteni és erőfeszítéseket tettek az államhatalom megerősítésére. Ennek ellenére a gazdasági fejlődést belső ellentétek, korrupció, a vidék és a városok közti szakadék, valamint a továbbra is jelenlévő hadurak zavarai korlátozták. A KMT, a KKP, a helyi hatalmak és a külső fenyegetések közti konfliktusok tartósan instabillá tették a viszonyt.

Japán agresszió és a második kínai–japán háború (1937–1945)

A nemzetközi helyzet romlásával a Japán Birodalom egyre agresszívebbé vált. 1937-ben a japán császári hadsereg széles körű inváziót indított Kína ellen; ezzel megkezdődött a második kínai-japán háború. A harcok rendkívül pusztítóak voltak: nagy városokat, ipari központokat és vidéki területeket egyaránt sújtottak, és hatalmas civil áldozatokat követeltek. Erre a veszélyre reagálva a KMT és a KKP ideiglenes fegyverszünetet kötött, létrejött a Második Egyesült Front, hogy a japán megszállókkal közösen harcoljanak.

Második világháború vége és a polgárháború újjáéledése (1945–1949)

1945-ben, a második világháború végén Japán kapitulált, és a kínai szárazföld egy része felszabadult. A háború azonban súlyosan megviselte az országot: gazdasági összeomlás, erőforrás-hiány és társadalmi feszültségek jellemezték a viszonylag rövid békeidőt. 1946-ban ismét kiéleződött a kínai polgárháború a KMT és a KKP között. A kommunista erők fokozatosan nyomást helyeztek a KMT-re, és 1949-re a KKP győzelmet aratott.

Az érintkezés vége a szárazföldön és a Tajvanra költözés (1949)

1949-ben a KKP hatalomra jutott, és kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, amely azóta a szárazföldet irányítja. A KMT vezetője, Jiang Jieshi, és a párt vezetése Tajvanra menekült, ahol a Kínai Köztársaság kormányát tovább működtették. A két Kína közti politikai és nemzetközi viszonyok azóta is összetettek: míg a népköztársaság kontrollálja a szárazföldet, a Kínai Köztársaság Tajvanon folytatja állami létezését.

Összegzés

A Kínai Köztársaság 1912–1949 közötti időszaka a modern Kína alakításának meghatározó korszaka volt: a császárságból a köztársasági berendezkedésbe való átmenet, a hadúr korszak, a nacionalista és kommunista erők küzdelme, a japán megszállás és végül a kommunista győzelem mind alapvetően befolyásolták Kína politikai, társadalmi és gazdasági fejlődését. E korszak öröksége ma is érezhető a Kína és Tajvan közötti kapcsolatokban és a két állam eltérő fejlődési útjában.