Lamarckizmus – a szerzett tulajdonságok öröklődésének elmélete
A lamarckizmus (más néven lamarcki evolúció) az evolúcióval kapcsolatos hipotézis. Az evolúció azt próbálja megmagyarázni, hogyan változnak a fajok az idők folyamán. Ma az evolúció egyetlen széles körben elfogadott elmélete az, amelyet Charles Darwin elképzelései alapján dolgoztak ki, de a XIX. században többféle elképzelés versenyzett egymással.
Lamarck elméletének fő elvei
A lamarckizmust Jean-Baptiste de Lamarck (1744–1829) dolgozta ki, legfontosabb műve a Philosophie Zoologique (1809). Elképzeléseit részben Erasmus Darwin, Charles Darwin nagyapjának gondolatai is befolyásolták. Lamarck elmélete két jellegzetes elemből állt:
- Használat és nem használat elve (use and disuse): azokat a szervrendszereket, amelyeket egy élőlény gyakran használ, fejlettebbé válnak, míg a keveset használt szervek elcsökevényesednek.
- A szerzett tulajdonságok öröklődése: a felnőttkorban szerzett változások – például az izmok megerősödése vagy a nyak megnyúlása – öröklődhetnek az utódokra, így a következő generációk tartósan felveszik ezeket a változásokat.
Példaként Lamarck gyakran említette a zsiráfokat: szerinte a hosszú nyakuk olyan ősi, rövidebb nyakú elődökből alakult ki, amelyeknek többször ki kellett nyújtaniuk a nyakukat, hogy elérjék a magas ágakon lévő leveleket; ez a "nyújtás" a következő generációban öröklődött, és lassan meghosszabbította a nyakakat. Ezt az elképzelést szokásosan a szerzett tulajdonságok öröklődésének nevezni.
Darwin, Mendel és a lamarckizmus viszonya
Bár Charles Darwin egyes korai gondolataiban nem zárkózott el teljesen minden hasonló ötlettől, a későbbi, széles körben elfogadott darwini magyarázat a természetes szelekcióra vonatkozó mechanizmuson alapul. Darwin hangsúlyozta, hogy az egyedek közötti véletlenszerű variációk és az ezekre ható szelekció határozza meg, mely formák maradnak fent: a jobban alkalmazkodott formák átlagosan több utódot hagynak hátra, ami megváltoztatja az adott populáció allél- és tulajdonságeloszlását.
Gregor Mendel felfedezte az öröklődés néhány alapvető szabályát: a mendeli öröklődés törvényei (öröklődő tényezők szegregálódása és független öröklődése) azt mutatták, hogy a tulajdonságok öröklődése meghatározott, öröklődő egységekhez (ma allélokhoz, génekhez) kötődik, és nem egyszerűen a szülők élete során szerzett változások közvetlen továbbadásán alapul. Emiatt a mendeli szemlélet alapjaiban ellentmondott Lamarcknak, bár a történeti folyamatban részben párhuzamosan fejlődtek ezek az elképzelések.
Történeti fogadtatás és miért vetették el
A lamarckizmus a XIX. század első felében jelentős hatást gyakorolt a biológiai gondolkodásra, de a későbbi kutatások és elméleti fejlemények miatt fokozatosan háttérbe szorult. Több okból is elutasították:
- Az öröklődés molekuláris és genetikai megértése (gének, mutációk, rekombináció) nem támasztotta alá azt az egyszerű mechanizmust, hogy a szerzett testi változások egy az egyben bekerülnének a magába a genetikai anyagba.
- August Weismann és mások kísérletei (például a gerinctelen és gerinces vizsgálatok) arra utaltak, hogy a testi sejtek változásai általában nem hatnak a reproduktív sejtekre (az ún. Weismann-bariér elve), így a szerzett testi változások nem öröklődnek tovább.
- Mendel örökítési törvényei és a XX. századi genetikai adatok a természetes szelekció és a populációgenetika keretében sokkal jobb, empirikusan tesztelhető magyarázatot adtak az evolúcióra.
Kortárs nézetek: van-e valami Lamarckból a modern biológiában?
Ma a hagyományos értelemben vett lamarckizmust általában elvetik mint általános magyarázatot az evolúcióra. Ugyanakkor a XX–XXI. századi kutatások finomították a képet, és néhány jelenség kapcsán felmerült, hogy léteznek részleges, átmeneti mechanizmusok, amelyek emlékeztetnek az „acquired trait” átadására:
- Epigenetika: bizonyos környezeti hatások (táplálkozás, stressz) megváltoztathatják a DNS-hez kapcsolódó kémiai módosításokat (pl. metiláció), amelyek hatnak a génkifejeződésre, és néha néhány generáción át továbböröklődhetnek. Ezek a jelenségek azonban nem jelentenek általános mechanizmust az adaptív, irányított öröklődésre, és gyakran átmenetiek.
- Kulturális öröklődés: az emberi kultúrában és más állatoknál is a tanult viselkedések továbbadhatók az utódoknak (pl. eszközhasználat), ami effektív „öröklődésként” működhet, de ez nem genetikai öröklődés.
Összességében a modern biológia szerint az evolúciót leginkább a populációk genetikai változásai, a mutációk, a rekombináció és a természetes szelekció együttese magyarázza. Ugyanakkor a tudomány folyamatosan vizsgálja, hogy a genetikai és epigenetikai folyamatok hogyan kölcsönhatnak, és ezek a kutatások részben újrafogalmazhatják, hogy milyen mértékben lehetnek „öröklődőek” a környezeti hatások.
Fontos megjegyezni, hogy abban Lamarck és Darwin egyetértettek, hogy az evolúció valóban lezajlott: a vita elsősorban a mechanizmusról szólt és szól ma is részben árnyaltabb formában.
Lamarck elmélete
A "lamarckiizmus" kizárólag a szerzett tulajdonságok öröklődésével való azonosítását egyesek túlzott leegyszerűsítésnek tartják, amelyet a tankönyvekben ismételten felelevenítenek. Stephen Jay Gould azt írta, hogy a 19. század végi evolucionisták "újraolvasták Lamarckot, félredobták a beleit... és a mechanika egyik aspektusát - a szerzett tulajdonságok öröklődését - olyan központi jelentőségűvé emelték, amilyennel Lamarck számára soha nem rendelkezett". Úgy érvelt, hogy "a lamarckizmusnak Lamarck gondolkodásának erre a viszonylag kis és nem megkülönböztetett szegletére való korlátozása több mint téves elnevezésnek kell, hogy minősüljön, és valóban lejáratja egy ember emlékét és sokkal átfogóbb rendszerét". Gould a "lamarckizmus" tágabb, Lamarck általános evolúciós elméletével összhangban álló meghatározását szorgalmazta.
Amint azonban olyan tudós történészek, mint Michael Ghiselin és Stephen Jay Gould rámutattak, e nézetek egyike sem Lamarck eredeti nézete. Éppen ellenkezőleg, Lamarck hozzájárulása egy szisztematikus elméleti keret volt az evolúció megértéséhez. Úgy látta, hogy az evolúció két folyamatot foglal magában;
- Le pouvoir de la vie (a komplexifikáló erő) - amelyben a folyadékok természetes, alkímiai mozgása a szövetekből kivájja a szerveket, ami a szerv használatától vagy használaton kívüliségétől függetlenül egyre bonyolultabb szerkezethez vezet. Ez az organizmusokat az egyszerű formáktól az összetett formák felé terelné.
- L'influence des circonstances (adaptív erő) - amelyben a karakterek használata és elhagyása a szervezeteket a környezetükhöz való alkalmazkodáshoz vezette. Ezáltal a szervezetek oldalirányban letérnének az egyszerűtől az összetettig vezető útról, és a környezetükre specializálódnának.
Lényegében a környezet változása a szükségletek (besoins) változását eredményezi, ami a viselkedés változását, a szervek használatának és fejlődésének változását, az idő múlásával a forma változását - és így a faj fokozatos átalakulását (változását).
A modern álláspont szerint a két "erő" egyike sem létezik; Lamarcknak tulajdonítható az evolúció első, teljesen kidolgozott leírása. Az evolúció kialakulásával kapcsolatos elképzelései azonban teljesen tévesek.


A zsiráf nyakának evolúcióját gyakran használják példaként a lamarckizmus magyarázatában.
Kérdések és válaszok
K. Mi a lamarckizmus?
V: A lamarckizmus (más néven lamarcki evolúció) egy hamis hipotézis az evolúcióról. Jean-Baptiste de Lamarck javasolta, és azt próbálja megmagyarázni, hogyan változnak a fajok az idők folyamán.
K: Miben különbözik az általánosan elfogadott evolúciós elmélettől?
V: Ma az evolúció általánosan elfogadott elmélete a Charles Darwin elképzeléseiből kialakított evolúciós elmélet. A lamarckizmus szerint az egyének nemcsak olyan dolgokat örökölnek, amelyeket szüleiktől kapnak, hanem olyanokat is, amelyeket életük során tapasztaltak. Ezt az elképzelést a szerzett tulajdonságok öröklődésének nevezik, és különbözik Darwin természetes szelekcióról alkotott elképzelésétől, amely az egyén relatív túlélésére és szaporodási sikerére vonatkozik.
Ki volt Erasmus Darwin?
V: Erasmus Darwin Charles Darwin nagyapja volt, és Jean-Baptiste de Lamarck is felhasználta néhány gondolatát, amikor az evolúcióról szóló hipotézisét megfogalmazta.
K: Milyen példával illusztrálta Lamarck a hipotézisét?
V: Hipotézisének illusztrálására a zsiráfok példáját használta. Azt feltételezte, hogy a felnőtteknek ki kellett nyújtaniuk a nyakukat, hogy elérjék a leveleket a magas ágakról, és ezért a gyerekek hosszabb nyakat örököltek, mint az őseik.
K: Hogyan kerül ellentmondásba a mendeli öröklődés Lamarck hipotéziseivel?
V: Gregor Mendel felfedezte az öröklődés néhány alapvető szabályát, amelyek teljesen ellentétesek Lamarck hipotéziseivel, de ehelyett összhangban vannak a természetes szelekcióval. Ez megmagyarázza, hogy Lamarck elképzeléseit miért nem tartják már az evolúció jó magyarázatának.
K. Miben ért egyet mindkét elmélet?
V: Mindkét elmélet egyetért abban, hogy az evolúció a történelem egy bizonyos pontján bekövetkezett.