James Bradley FRS (1693 - 1762. július 13.) angol csillagász. Az angliai Sherborne-ban (Gloucestershire, Anglia) született. Bradley a Northleach Grammar Schoolban és az oxfordi Balliol College-ban tanult. 1714-ben Bachelor of Arts diplomát, 1717-ben pedig Master of Arts diplomát szerzett. Tanulmányai után a klérus rendjébe lépett, egy ideig lelkészként is szolgált, de élete nagy részét a megfigyelésekkel és a csillagászati feladatokkal töltötte.

A klérus tagja lett, és a herefordshire-i Bridstowban kapott jövedelmet. Edmond Halleyvel való barátsága miatt 1718-ban a Royal Society tagjává választották. Felhagyott a bridstow-i megélhetésével, hogy 1721-ben Oxfordban professzor legyen. Bradley 1742-ben Edmond Halleyt követte a greenwichi Királyi Csillagvizsgálóban, mint királyi csillagász. Ezt a tisztséget 1762-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Greenwichben vezette a megfigyeléseket, korszerűsítette az obszervatórium műszereit és nagy pontosságú csillagpozíciókat rögzített, amelyek fontos alapot jelentettek későbbi csillagászati munkákhoz.

1729-ben publikálta a fény aberrációjának (más néven csillagászati aberráció) felfedezését. Bradley megfigyelései során azt találta, hogy a csillagok látszólagos helye évenként eltérő módon változik, és ez a változás nem magyarázható a csillagok sajátmozgásával vagy a légköri hatásokkal. Megmutatta, hogy az jelenség oka a Föld keringő mozgása és a fény véges sebessége közötti kölcsönhatás: a Föld pályasebessége miatt a csillagfény beesési iránya eltolódik, ezt nevezzük aberrációnak. Bradley mérései alapján az aberráció amplitúdója mintegy 20,5 ívmásodperc, ami – a Föld keringési sebességét ismerve – a fénysebességre vonatkozó becsléshez vezetett (nagyjából 3×10^5 km/s nagyságrend).

A fény aberrációjának felfedezése fontos, közvetlen megfigyelési bizonyítéka volt a kopernikuszi heliocentrikus világnézetnek: megmutatta, hogy a Föld valóban mozog az űrben, és nem a megfigyelt égi jelenségek egyszerűen a Nap körüli mozgás nélküli Földről adódnak. Bradley munkája jelentősen hozzájárult a csillagászati pozíciók pontosságának javításához és a Naprendszer dinamikájának megértéséhez.

Miközben az aberráció pontosabb meghatározásán dolgozott, Bradley egy másik fontos jelenséget is felfedezett: a földi tengely kis ingadozását, az úgynevezett nutációt. Ezt 1748 körül írta le; a nutáció egy körülbelül 18,6 éves periódussal rendelkező, kismértékű tengelyingadozás, amelyet elsősorban a Hold gravitációs hatásai és a holdrajzi csomópontok vándorlása okoznak. A nutáció felismerése tovább finomította a földi tengely mozgásáról és a hosszú távú csillagászati pozíciók számításáról alkotott képet.

Bradley nagy pontosságú mérései, pontos megfigyelései és a megfigyelőmódszerek fejlesztése nyomán a Royal Society 1748-ban a Copley-érmet adományozta neki, elismerve jelentős hozzájárulását a csillagászat tudományához. Tudományos öröksége ma is él: a "Bradley-aberráció" és a nutáció leírása alapfogalmak a spherikus csillagászatban, nevét holdkráter is viseli.

Bradley egész életében a megfigyelések és a kísérleti pontosság híve volt; munkája hozzájárult a korszak csillagászati adatainak pontosításához és a pontosabb égi navigációhoz. 1762. július 13-án hunyt el, azzal a nemzedékkel együtt, amely megteremtette a modern pozíciós csillagászat alapjait.

  • Főbb eredmények: a fény aberrációjának felismerése (1728–1729 körül publikálva), a nutáció kimutatása (1748 körül) és pontos csillagpozíciók felvétele Greenwichben.
  • Hatás: bizonyíték a Föld mozgására (heliocentrizmus), első kvantitatív kapcsolat a fény véges sebessége és a Föld keringése között, továbbá a földtengely hosszú távú mozgásának jobb megértése.