Ausztrál őslakosok földjogai Ausztráliában — jogok, rendszerek és korlátozások
Részletes áttekintés az ausztrál őslakosok földjogairól: jogok, állami rendszerek, közösségi tulajdon és korlátozások, öröklés és eladási tilalmak.
Az ausztrál őslakosok földtulajdonhoz való jogai az ausztrál őslakosok földtulajdonhoz való különleges jogai. A földjogi törvényeknek számos különböző típusa létezik. Ezek mindegyike lehetővé teszi a kormány számára, hogy az ausztrál őslakosok (bennszülöttek) számára földet adjon, sokféle feltétel mellett. Földjogi rendszerek az Északi Területen, Queenslandben, Új-Dél-Walesben, Dél-Ausztráliában és Victoriában vannak érvényben. E törvények értelmében a föld tulajdonjogát általában egy közösség vagy etnikai csoport kapja, nem pedig egy egyén. Általában a földjogi igénylés keretében odaítélt földet nem lehet eladni, elcserélni vagy jelzáloggal terhelni. A támogatás általában megköveteli, hogy a földet öröklés útján a következő generációknak adják át.
Milyen típusú jogok és rendszerek léteznek?
- Native title (őslakos tulajdonjog): a szövetségi törvény (Native Title Act 1993) elismeri azokat a hagyományos jogokat és kapcsolatot, amelyek egyes közösségeknek a Földhöz kötődnek. A native title gyakran párhuzamosan létezik más földhasználati jogokkal, de bizonyos jogokkal ütközhet vagy meg is szűnhet, ha az adott területre kizárólagos jogokat adtak korábban.
- Aboriginal land rights (területi jogok): egyes államokban és területeken külön törvények hoznak létre inalienable (elidegeníthetetlen) földtulajdont, amelyet közösségi testületek, földalapok vagy földtanácsok kezelnek. Ezek célja a hagyományos földhasználat és kulturális örökség védelme.
- Indigenous Protected Areas és rangeland-kezelés: bizonyos területeket védett területként vagy környezeti projektek részeként kezelnek, ahol a helyi közösségek szerepet kapnak a természetvédelemben és a fenntartható gazdálkodásban.
- Indigenous Land Use Agreements (ILUA): ez megállapodás a földtulajdonosok vagy jogok jogosultjai és harmadik felek (például kormányok, vállalatok) között, szabályozva a földhasználatot, kompenzációt és együttműködést.
Hogyan működik a gyakorlatban?
A földigények érvényesítése általában jogi eljárást és bizonyítást igényel arról, hogy a közösség folyamatos kapcsolatban állt a területtel a hagyományos törvények és szokások szerint. A folyamatban nem ritkák a bírósági eljárások, egyeztetések a National Native Title Tribunal (NNTT) vagy a szövetségi bíróság bevonásával. Ha a jogot elismerik, a földet jellemzően egy közösségi szervezet vagy Prescribed Body Corporate (PBC) kezeli, amely a közösség nevében jár el és dönt a föld használatáról.
Korlátozások és jogi határok
- Elidegeníthetetlenség: sok esetben a földet nem lehet eladni vagy elzálogosítani, így csökken a piaci hasznosítás lehetősége.
- Korlátozott gazdasági eszközök: mivel a föld gyakran közösségi tulajdonban van, nehezebb lehet hitelt felvenni rá vagy befektetési ügyletekhez felhasználni.
- Jogok ütközése: egyes állami vagy magánberuházások, bányászati engedélyek vagy korábbi földtulajdon-átadások megszüntethetik vagy korlátozhatják a native title jogokat.
- Bizonyítási nehézségek: a hagyományos kapcsolatok folyamatos fennállásának bizonyítása komplex és hosszadalmas folyamat lehet.
Előnyök és lehetőségek
A földjogi elismerés nem csak kulturális és spirituális jelentőségű, hanem gyakorlati előnyöket is hozhat: támogatja a kulturális örökség megőrzését, lehetőséget ad helyi természetvédelmi és gazdálkodási programokra (például ranger programok), elősegítheti az ökoturisztikai beruházásokat, valamint tárgyalási pozíciót biztosít a földhasználati megállapodásokban (ILUA-k) és kompenzációs ügyekben.
Országonkénti különbségek
Minden ausztrál államnak és területnek megvannak a saját jogi mechanizmusai és intézményei. Egyes területeken (például az Északi Területen) különleges, erősebb földjogi rendszerek alakultak ki, míg más államokban a native title elismerésének és kezelésének gyakorlata eltérő. A helyi közösségek érdekei, történelmi viszonyok és az adott állam törvényhozása mind befolyásolják, hogyan működnek a földjogok.
Összefoglaló
Az ausztrál őslakosok földjogai összetett rendszert alkotnak: céljuk a hagyományos kapcsolatok és a kulturális örökség védelme, ugyanakkor számos jogi és gyakorlati korlát közé szorulnak. A jogok elismerése közösségi tulajdont és korlátozott elidegeníthetőséget eredményez, miközben lehetőséget ad helyi irányításra, környezetgazdálkodásra és tárgyalásokra a földhasználat feltételeiről. A pontos szabályok és lehetőségek azonban államonként változnak, és a jogi folyamat sokszor hosszadalmas és bonyolult.
Háttér
Az ausztráliai őslakosok földjogi törvényeinek elfogadását számos fontos őslakos tiltakozás okozta. Az 1970-es évekig azonban nem alakult ki szervezett mozgalom az aboriginek földhöz fűződő jogainak elismeréséért.
Pilbara sztrájk
1946. május 1-jén több mint 800 aborigin állattartó sztrájkolt Nyugat-Ausztrália Pilbara régiójában. Munkájukért bért követeltek. Port Hedland és Marble Bar városok más aboriginal munkásai is csatlakoztak hozzájuk. A sztrájk 1949-ben ért véget.
Yolngu kéreg petíció
1963-ban a kormány bauxitbányává alakította a yolngu nép hagyományos földjeinek egy részét (Arnhem Landben). A yolngu-k petíciót indítottak (ma Yirrkala bark petíciónak nevezik), hogy követeljék a földek jogait. A petícióból jogi ügy lett. A bányászatot mégis folytatták, és a jogi ügy 41 évig tartott. A Yolngu végül 2011-ben a kormány és a bányavállalat közötti megállapodás részévé vált.
Freedom Ride
1964-ben és 1965-ben a Sydney-i Egyetem hallgatói csoportot hoztak létre Diákakció az őslakosokért néven. Új-Dél-Wales vidéki városaiba utaztak, hogy kutassák az őslakosok és a nem őslakosok közötti szegregációt. Tüntetéseket vezettek, hogy az emberek megismerjék az őslakosok polgári jogainak kérdését. Ez a Freedom Ride mozgalom néven vált ismertté. Abban az időben az őslakosokat nem vették figyelembe a népszámláláskor, és a polgári jogaik is mások voltak, mint a fehér állampolgároké. Ez 1967-ben változott meg, amikor egy népszavazáson az aboriginek ugyanazokat a jogokat kapták, mint a fehér ausztrálok.
Wave Hill walkoff
A Wave Hill-i sétarepülés 1966 augusztusában történt. A Wave Hill-i szarvasmarha-állomáson összesen 200 gurindzsi állattartó és szolga lépett sztrájkba, hogy béreket és hagyományos földjeik egy részének visszaszolgáltatását követeljék. A sztrájk kilenc évig tartott. A követeléseket nem teljesítették, de a gurindzsiak továbbra is a hagyományos földjeiken táboroztak. Úgy döntöttek, hogy megszegik az állami törvényeket, de a sajátjuknak engedelmeskednek. Ez növelte az őslakosok földhöz való jogának népi támogatottságát. A városokban a Gurindzsi mellett gyűltek össze a támogatók, és végül elnyerték a földjük egy részének tulajdonjogát.
Háttér
Az ausztráliai őslakosok földjogi törvényeinek elfogadását számos fontos őslakos tiltakozás okozta. Az 1970-es évekig azonban nem alakult ki szervezett mozgalom az aboriginek földhöz fűződő jogainak elismeréséért.
Pilbara sztrájk
1946. május 1-jén több mint 800 aborigin állattartó sztrájkolt Nyugat-Ausztrália Pilbara régiójában. Munkájukért bért követeltek. Port Hedland és Marble Bar városok más aboriginal munkásai is csatlakoztak hozzájuk. A sztrájk 1949-ben ért véget.
Yolngu kéreg petíció
1963-ban a kormány bauxitbányává alakította a yolngu nép hagyományos földjeinek egy részét (Arnhem Landben). A yolngu-k petíciót indítottak (ma Yirrkala bark petíciónak nevezik), hogy követeljék a földek jogait. A petícióból jogi ügy lett. A bányászatot mégis folytatták, és a jogi ügy 41 évig tartott. A Yolngu végül 2011-ben a kormány és a bányavállalat közötti megállapodás részévé vált.
Freedom Ride
1964-ben és 1965-ben a Sydney-i Egyetem hallgatói csoportot hoztak létre Diákakció az őslakosokért néven. Új-Dél-Wales vidéki városaiba utaztak, hogy kutassák az őslakosok és a nem őslakosok közötti szegregációt. Tüntetéseket vezettek, hogy az emberek megismerjék az őslakosok polgári jogainak kérdését. Ez a Freedom Ride mozgalom néven vált ismertté. Abban az időben az őslakosokat nem vették figyelembe a népszámláláskor, és a polgári jogaik is mások voltak, mint a fehér állampolgároké. Ez 1967-ben változott meg, amikor egy népszavazáson az aboriginek ugyanazokat a jogokat kapták, mint a fehér ausztrálok.
Wave Hill walkoff
A Wave Hill-i sétarepülés 1966 augusztusában történt. A Wave Hill-i szarvasmarha-állomáson összesen 200 gurindzsi állattartó és szolga lépett sztrájkba, hogy béreket és hagyományos földjeik egy részének visszaszolgáltatását követeljék. A sztrájk kilenc évig tartott. A követeléseket nem teljesítették, de a gurindzsiak továbbra is a hagyományos földjeiken táboroztak. Úgy döntöttek, hogy megszegik az állami törvényeket, de a sajátjuknak engedelmeskednek. Ez növelte az őslakosok földhöz való jogának népi támogatottságát. A városokban a Gurindzsi mellett gyűltek össze a támogatók, és végül elnyerték a földjük egy részének tulajdonjogát.
Állami és területi törvények
|
| Ez a szakasz több információt igényel. (2012. március) |
![[icon]](https://www.alegsaonline.com/image/20px-Wiki_letter_w_cropped.svg.png){kind=small}
Aboriginal Land Rights Act 1976
1973-ban az Északi Területen létrehozták az Aboriginal Land Rights Commissiont. Ez a királyi bizottság kimondta, hogy a kormánynak el kell ismernie az aborigin földjogokat, és tanácsokat adott az erről szóló törvények elfogadásához. Gough Whitlam miniszterelnök megfogadta a tanácsot, és a parlament elé terjesztette a földjogi törvényt. Ezt a következő miniszterelnök, Malcolm Fraser módosította, és a főkormányzó 1976. december 16-án fogadta el.
1976-ban a terület kormánya elfogadta az ország első aborigin földjogi törvényét. Ez lehetővé tette a terület őslakosai számára, hogy jogot formáljanak arra a földre, amelyen őseik a fehérek megérkezése előtt éltek. Az igényt benyújtó csoportoknak bizonyítaniuk kellett a földdel való hagyományos (történelmi) kapcsolatukat. Ennek eredményeképpen az Északi Terület földterületeinek közel 50%-a (mintegy 600 000 km2 vagy 230 000 négyzetmérföld) az őslakos csoportok kezébe került. E törvényt megelőzően az Északi Területen számos "őslakos rezervátum" létezett. Ezek a földek a kormány tulajdonában voltak, és az őslakosok számára voltak fenntartva, hogy addig éljenek rajtuk, amíg be nem illeszkednek a fehér társadalomba. Amikor a törvényt életbe léptették, a régi "rezervátumokat" az ott élő őslakos csoportoknak adták anélkül, hogy igényt kellett volna benyújtaniuk.
Állami és területi törvények
|
| Ez a szakasz több információt igényel. (2012. március) |
Aboriginal Land Rights Act 1976
1973-ban az Északi Területen létrehozták az Aboriginal Land Rights Commissiont. Ez a királyi bizottság kimondta, hogy a kormánynak el kell ismernie az aborigin földjogokat, és tanácsokat adott az erről szóló törvények elfogadásához. Gough Whitlam miniszterelnök megfogadta a tanácsot, és a parlament elé terjesztette a földjogi törvényt. Ezt a következő miniszterelnök, Malcolm Fraser módosította, és a főkormányzó 1976. december 16-án fogadta el.
1976-ban a terület kormánya elfogadta az ország első aborigin földjogi törvényét. Ez lehetővé tette a terület őslakosai számára, hogy jogot formáljanak arra a földre, amelyen őseik a fehérek megérkezése előtt éltek. Az igényt benyújtó csoportoknak bizonyítaniuk kellett a földdel való hagyományos (történelmi) kapcsolatukat. Ennek eredményeképpen az Északi Terület földterületeinek közel 50%-a (mintegy 600 000 km2 vagy 230 000 négyzetmérföld) az őslakos csoportok kezébe került. E törvényt megelőzően az Északi Területen számos "őslakos rezervátum" létezett. Ezek a földek a kormány tulajdonában voltak, és az őslakosok számára voltak fenntartva, hogy addig éljenek rajtuk, amíg be nem illeszkednek a fehér társadalomba. Amikor a törvényt életbe léptették, a régi "rezervátumokat" az ott élő őslakos csoportoknak adták anélkül, hogy igényt kellett volna benyújtaniuk.
Keres