Az Elara a Jupiter egyik kis, nem gömb alakú holdja. Felfedezését Charles Dillon Perrine végezte 1905-ben a Lick Csillagvizsgálóban. Nevét a görög mitológiabeli Elara után kapta: Elara a mitológiában Zeusz szeretője és a óriás Tityos anyja.
Az Elara csak 1975-ben kapta meg jelenlegi nevét; korábban egyszerűen Jupiter VII néven ismerték. Az 1955 és 1975 közötti időszakban időnként Héra néven is emlegették.
Az Elara a Himalia-csoporthoz tartozik: ezek prograd irányban keringő, szabálytalan (irreguláris) holdak, amelyek a Jupitertől nagyjából 11 000 000 és 13 000 000 km közötti távolságban keringenek, és pályáik dőlésszöge mintegy 27,5°. A csoport többi tagjával hasonló pályaelemek és felszíni tulajdonságok alapján feltételezik, hogy közös eredetű törmelékből származnak — valószínűleg egy befogott kisbolygó darabjai. A csoport és az Elara pályaelemeit a 2000. januári állapot szerint adják meg; a Nap és a bolygók perturbációi miatt ezek az értékek idővel jelentősen változnak.
Fizikai jellemzői kevéssé ismertek: kis méretű, szabálytalan alakú és sötétebb felszínű hold, amelyet nehéz megfigyelni a Földről. Részletes, közeli űrszondás felvételek nem állnak rendelkezésre, ezért sok tulajdonsága (például pontos alakja, forgási periódusa és összetétele) csak nagy bizonytalansággal ismert. Megfigyelések és spektrális vizsgálatok alapján azonban a Himalia-csoport tagjai gyakran aszteroida-szerű, sötétebb anyagból állnak, ami a befogott kisbolygó eredet mellett szól.
Bár az Elara nem tartozik a legismertebb Jupiter-holdak közé, fontos szerepe van a bolygó külső holdrendszerének megismerésében: pályája és csoportbeli kapcsolatai segítenek feltárni a Jupiterhez történő befogás és a kis égitestek ütközéseinek folyamatait a Naprendszer korai időszakában. További pontosításokhoz nagyobb távcsöves megfigyelések vagy közeli űrszondás mérések szükségesek.