Eduardo López de Romaña (1847–1912) Peru 40. elnöke volt 1899 és 1903 között. Arequipában született Josefina Alvizuri Bustamente és Juan Manuel López López fiaként. Tanulmányait a King's College-ban végezte. 1877-ben feleségül vette Josefa Castresanát; házasságukból három gyermek született: Carlos, Eduardo és Hortensia.

Korai pályafutás és helyi tevékenység

López de Romaña katonai és mérnöki háttérrel is rendelkezett: a csendes-óceáni háború idején részt vett a hadműveletek szervezésében, és ő szervezte meg a Tambo-völgyi csatát, ahol a Vanguard hadosztály parancsnokaként jelentős szerepet játszott a chilei erők elleni védekezésben. Katonai rangja ezredesi szintet ért el, és szolgált Moliendóban is. Ezen túlmenően aktív szerepet vállalt a polgári életben: a Liberális Klub elnöke volt, igazgatóként dolgozott az Arequipai Közjóléti Társaságnál (1889–1895), és településének mérnökeként is ismertté vált.

1895-ben fontos infrastrukturális munkát végzett szülővárosában: kezdeményezésére ivóvízrendszert alakítottak ki Arequipában. Ugyanebben az évben, Andrés Avelino Cáceres és Nicolás de Piérola közötti politikai fordulatok után López de Romaña belépett a nemzeti politika színterére: Arequipa képviselőjeként bekerült a kongresszusba, ahol a képviselőház első alelnökévé választották. 1896 januárjában fejlesztési miniszterként (fejlesztési minisztériumi tárca) végezte munkáját, pozíciójából támogatva az öntözőrendszerek, utak, bányászati fejlesztések és ipari beruházások megvalósítását. 1897-ben Arequipa polgármesterévé választották, mandátuma alatt városrendezési és útépítési munkákat kezdeményezett. 1898-ban visszatért a kongresszusba, 1899-ben pedig szenátori tisztséget töltött be.

Elnökség (1899–1903)

Piérola korszakának lezárulása után a polgári-demokrata szövetség jelölte az elnöki posztra. Több politikai megfigyelő ideális vezetőnek tartotta, mert visszafogott személyiség volt, nem törekedett harsány szereplésre, viszont állandóan dolgozott a közjóért.

Főbb belpolitikai intézkedései és eredményei:

  • Mezőgazdaság- és vidékfejlesztés: elnökségét elsősorban a mezőgazdaság korszerűsítésére és az öntöző- és településfejlesztések támogatására építette.
  • Vízügyi szabályozás: 1902-ben új vízügyi törvényt fogadtak el, amely a vízhasználatot szabályozta és a vízjogok elosztásában a tényleges vízigényeket vette alapul.
  • Földtulajdon-politika: eltörölték azt a korábbi jogi korlátozást, amely megtiltotta a külföldieknek a földvásárlást, így növelve a külföldi tőke és a beruházások lehetőségét.
  • Oktatás és társadalmi támogatás: elnöksége alatt külföldi (például belga) segítséggel iskolákat építettek, és több intézkedéssel próbálták javítani a szegények és a bevándorlók életkörülményeit.
  • Infrastruktúra és ipar: ösztönözte a vasútépítést, a bányászat modernizálását és ipari beruházásokat, amelyek hozzájárultak a gazdaság növekedéséhez.

A külföldi befektetők bevonzásának egyik eredményeként amerikai tőkéből létrejött a Cerro de Pasco bányavállalat, amely jelentősen serkentette a bányászatot és a kapcsolódó gazdasági tevékenységet. Emellett épült vasútvonal is La Oroyától Cerro de Pascoig, ami megkönnyítette az ásványkincsek elszállítását és hozzájárult a belső-andoki területek gazdasági integrálásához, valamint ösztönözte a belső területek gyarmatosítására irányuló terveket.

Külföldi kapcsolatok és határviták

Nemzetközi vonalon az elnökség idején Peru továbbra is feszült viszonyt tartott fenn Chilével a háborút követő területi kérdések miatt; különösen a chilei kontroll alatt álló perui területek, mint a Tacna és Arica státusa volt vitatott, és a chilei befolyás erősödését a perui politika „chileizálásnak” nevezte. Emellett Peru és Ecuador között is időnként feszültségek jelentek meg, ami a határok és a befolyás kérdéseivel kapcsolatos diplomáciai kihívásokat hozott.

Örökség és késői évek

López de Romaña elnökségét általában a belső fejlődés és a külföldi beruházások ösztönzése jellemezte: infrastrukturális fejlesztései, vízügyi szabályozása és a mezőgazdaság támogatása hosszabb távon is hatottak az ország modernizációjára. Kritikák is érték bizonyos területeken, például a külföldi tőke növekvő szerepe miatt, de tevékenysége összességében hozzájárult Peru gazdasági fejlődéséhez a 20. század elején.

1912. május 26-án halt meg a jurai gyógyfürdőben.