Dương Văn Minh (1916. február 16. – 2001. augusztus 6.) a Vietnami Köztársaság (Dél‑Vietnam) hadseregének tábornoka és politikusa volt. Francia katonai képzésben részesült, és az Indokínai Konföderáció Francia Katonai Akadémiájának egyik korai tanfolyamán végzett; ennek célja az volt, hogy a gyarmati haderőben szolgáló őslakos tisztek képzését biztosítsa. Aktív katonai pályafutása során a vezérkar és a parancsnokság különböző beosztásaiban dolgozott, és 1955-ben vezérőrnaggyá léptették elő — az egyik azon kevés tiszt közül, akit a Vietnami Köztársaság fegyveres erőiben tábornoki rangra emeltek. Politikai szerepet is vállalt: 1963–1964 között államfői tisztséget töltött be, és 1975 áprilisában rövid ideig, a Dél‑Vietnami Köztársaság utolsó elnökeként tevékenykedett. Bár hivatalban töltött ideje 1975‑ben mindössze három nap volt (1975. április 28–30.), őt említik gyakran azért, mert döntésével megakadályozta a város további pusztulását: a Nemzeti Felszabadítási Front kérésére felszólította a dél‑vietnami fegyveres erőket a tűzszünetre és a feltétel nélküli megadásra, amikor 1975. április 30‑án a Ho Si Minh‑kampány erői támadást indítottak a főváros ellen.
Korai élet és katonai pálya
Dương Văn Minh francia katonai iskolai képzést kapott, ami akkoriban kevés vietnami tiszt privilégiuma volt. A gyarmati időszakból átment a délvietnami katonai struktúrába, és gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1955‑ben elnyerte a köztársasági tábornoki rangot (vezérőrnagy), ami ritka volt a Vietnami Köztársaság fegyveres erőinél; ezzel az egyik legmagasabb rangú vietnami tisztté vált a korszakban.
Politikai szerep és az 1963‑as hatalomátvétel
Minh a politikában is aktív szerepet vállalt. Legismertebb cselekedete a 1963. novemberi államcsíny volt, amely során a Ngo Dinh Diem‑rezsim bukásához vezetett. A Diem elleni katonai összeesküvésben kulcsszerepet játszott, és a hatalomátvétel után rövid ideig katonai vezetőként, majd államfőként tevékenykedett 1963 végén–1964 elején.
Sokak szemében Minh mérsékelt politikus és katonatiszt volt; kritikusai azonban lassúnak és óvatosnak tartották, míg támogatói épp visszafogott, konfliktuskerülő magatartását emelték ki. A 1960-as évek politikai instabilitása és a többszörös kormányváltások között Minh neve gyakran felmerült mint kulcsfontosságú szereplő.
1975: az utolsó elnökség és a kapituláció
1975 áprilisában, a délvietnami rezsim összeomlásakor a politikai vezetés gyorsan változott. A kommunista erők — a Ho Si Minh‑kampány előrenyomulása közben — döntő katonai sikereket értek el, és a főváros ostroma elkerülhetetlennek tűnt. 1975. április 28‑án Dương Văn Minh lett a köztársaság elnöke azzal a feladattal, hogy megpróbáljon tárgyalni és megakadályozni a város további pusztulását. Két nappal később, 1975. április 30‑án, amikor a támadás a főváros ellen megkezdődött, ő hirdette ki a tűzszünetet és a feltétel nélküli megadást, ezzel gyakorlatilag véget vetett a Vietnami Köztársaság fennállásának.
E lépést részben dicsérték mint a további vérontás elkerülését szolgáló döntést, mások viszont bírálják emiatt, mert a kapituláció lezárta Dél‑Vietnam függetlenségi kísérletét. Történészek és kortársak között viták folynak arról, hogy a döntés mennyire volt szükségszerű, illetve mennyire lehetett volna más módon kezelni a válságot.
Utolsó évek és örökség
Minh neve megosztó a vietnami történelemben: egyesek a Diem‑rezsim bukásának elősegítőjeként és a háború végén a város megmentőjeként emlékeznek rá, míg mások számára a dél‑vietnami állam bukásához kötődő felelősség miatt ellentmondásos figura maradt. A politikai és katonai döntései tükrözik a korszak összetettségét és a Dél‑Vietnam rövid, viharos történetét.
Halála: Dương Văn Minh 2001. augusztus 6‑án hunyt el. Hosszú élete és karrierje a 20. század vietnami politikai és katonai fordulópontjainak egyik fontos „személyes” kronikája maradt.